Surej-el Mehdiganj-ban ismerkedtünk meg, ő Nandlal Master egyik fő segítője a Lok Samiti-nél. Az esküvőjére pedig meghívott minket is és nagy örült amikor elfogadtuk a meghívást, annak ellenére, hogy az esküvő Delhiben volt. Ugyanis a menyasszony családja Delhi egyik külvárosában él. Egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtam az indiai esküvői szokásokról, így most ezt nem teszem, azonban néhány érdekességet ez az esküvő is tartogatott...a tovább gombra kattintva lehet ezekről olvasni.
Az első érdekesség mindjárt maga az utazás volt. Mivel Mehdiganjban az emberek nagyon szegények, így kevesen tudtak a férj oldaláról csatlakozni az esküvőhöz...Delhi túl messze van, a vonatjegy sokba kerül. Így alig negyvenen kísérték el szegény Surej-et...ők is mind unreserved jeggyel utaztak...ez a létező legolcsóbb vonatjegy Indiában. Ez azt jelenti, hogy nincs foglalt helyed, és nagyon rossz állapotú, fapadokkal felszerelt vagonokban kell utaznod, ahol mintegy tízszer annyian zsúfolódnak fel, mint ahány ülőhely van....és persze rengeteg csomagnak is fel kell férnie még ide. Azaz gyakran még az ajtóban is lógnak az emberek, egy-egy állomáson pedig döbbenetes tülekedés megy. Ehhez képzeljük még hozzá, hogy az utazás napján mintegy 45 fok és 90%-os páratartalom volt... iszonyatos lehetett odabent az a 12 órás út. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utána megkérdeztük Surej-et, milyen volt az utazás és azt mondta, hogy ő soha többet nem akar utazni. Gondolom az új feleség sem, mert ő is így utazott velük vissza. Mi szerencsére megengedhettük magunknak a 3AC-t, így egész kényelmesen utaztunk.
Amiben pedig nagyon különbözött ez az esküvő az előzőtől, az a vendégsereg. Ugyanis itt egy jóval alacsonyabb társadalmi osztály tagjai képviseltették magukat. Míg Ladu esküvőjén a vendégek többsége a legmagasabb kasztból került ki és középosztálybeli egzisztenciája volt, itt leginkább a szegények és alsóbb kasztbeliek voltak jelen. Ez látszott pl. azon is, ahogy minket kezeltek. Ladu esküvőjén zavartalanul nézelődhettünk, járkálhattunk, csak lopva vetettek ránk a vendégek egy-egy kíváncsi pillantást, illetve csak alig néhány ismeretlen kezdeményezett beszélgetést...azt is legalább többé-kevésbé tört angolsággal. Itt viszont a felnőttek és a gyerekek egyaránt leplezetlen kíváncsisággal bámultak, nemegyszer odagyűltek körénk és mivel senki sem beszélt angolul, így csak kitartóan szemléltek minket. :-) Szerencsére Nandlal Master és a felesége, valamint Mahendra (szintén a Lok Samitiből) az egész esküvő alatt nagyon figyeltek ránk, ha már látszott, hogy kezdjük kényelmetlenül érezni magunkat, akkor mindig kimentettek minket. Így végülis kimondottan jól éreztük magunkat. Annyira, hogy még táncoltunk is. :-) Ugyanis Nandlal Master felesége nagyon szeret táncolni, így a fél mehdiganji tásaságot rábeszélte egy kis közös táncra. Ja, mert itt volt ám hangos bollywoodi disco zene is végig.
Miközben az ifjú pár már megérkezett és mentek a szertartások, addig a háttérben a fiatalság lelkesen ropta a táncot. Egész addig, amíg ki nem tört egy kisebbfajta tömegverekedés. Ugyanis az indiaiak ritkán isznak alkoholt, meg nem is tudják, hogyan kellene ezt, így könnyen a fejükbe száll. És két korábban titokban italozó fiatal előbb összeszólalkozhatott, majd összeverekedett...mi az ifjú párral voltunk éppen az emelvényen, így már csak azt vettük észre, hogy mintegy 100 ember verekszik a gyepen ököllel, széklábakkal és bambuszrudakkal.
Egész rossz vége is lehetett volna a dolognak, ha nincs ott Nandlal Master. Hihetetlen személyiség. Anélkül, hogy a verekedők közül bárkit is ismert volna, ketten a feleségével képesek voltak rendet tenni. Alig pár szót mondott az éppen újabb csatára készülő tömegnek (fogalmunk sincs mit, mert ékes hindi nyelven beszélt), majd Nandlal Master karon ragadta a tömegből az egyik tábor hangadóját, a felsége pedig a másikét. És elmentek velük külön-külön beszélgetni. A vezérbikák elvesztésével pedig a tömeg elbizonytalanodott...ugyan a feszültség tapintható volt, de legalább abbamaradt a verekedés. Hiába, Nandlal Master egy született vezető. (Aki kicsit többet szeretne megtudni róla, az kattintson ide.)
Közben a szertartások folytatódtak a közvetlen rokonság és pár lelkes barát részvételével, mintha a vendégek nem épp egymás életére törnének a háttérben. Egészen szürreális volt. Azért Surej-en láttam, hogy ideges, sőt Mahendrát – aki az egyik közeli barátja - időnként a szemével magához intette, hogy mondja el neki a híreket. De Nandlal Master jól kézben tartotta az eseményeket, így végül mindenki megnyugodott és a későbbiekben már semmi sem zavarta meg az esküvőt.
Ezen kívül már csak egy érdekességről írok. Ez már nem az esküvőn történt, hanem utána. Mint fentebb említettem, alig negyvenen tudták Surej-et elkísérni Delhibe, így kellett tartania egy utólagos ünnepséget, ahol már kellő számú (értsd: több száz) résztvevő jelen tudott lenni a környékről. Ez Surej családjának a házában volt (és a környező földeken, mert ennyi ember persze nem fér be a házba :-)), persze ide is hivatalosak voltunk. Nandannal mentünk ki és csodálkoztunk, hogy miért nem jön a felesége is. Aztán megértettük. Ez nem az az esemény volt ahol egy középosztálybeli lány jól érezné magát. Nagy kondérokban főzték az udvaron a lencsét és a zöldséget, a vendégek a földön ültek sorban a tehenek és kecskék között, az ételt pedig vödrökben hordozták körbe, úgy mertek a tányérjukra. Itt is volt egy zenegép és mivel az eső elkezdett esni, így a tánc pillanatok alatt sárdöngölésbe ment át. :-) Velünk mindenki nagyon kedves volt, sőt, mi a kivételezettek között a házban kaptunk helyett, hogy széken ülve és esőtől védve ehessünk. Az egyetlen kellemetlenség talán csak az volt, amikor meglátogattuk a feleséget. Ugyanis a szokás vidéken az, hogy az ajándékot hozó vendégnek megmutatják az új asszony amúgy gondosan elkendőzött arcát. Mi nagyon tiltakoztunk, megalázónak éreztük a lányra nézve, de hiába...a hagyományokat nem lehet ilyen egyszerűen legyőzni. Sajnáltuk szegény lányt. De legalább nagyon kedves és jóravaló férjet kapott, mégha ilyen messze is kellett kerülnie ehhez hazulról.
