Engem elvarázsolt és a hatalmába kerített, bekebelezte a lelkemet! Ez egy Csodaország az Óperenciás tengeren túl. Aki egyszer úgy igazából járt már Indiában, az biztos, hogy vágyik vissza.

Első utam után elhatároztam, hogy valamilyen formában, de szeretnék kapcsolatot fenntartani Indiával. Gondoltam támogatnom kellene egy iskolát, vagy gyermekotthont, de a sors egy alapítvánnyal hozott össze, akik által konkrét gyermeket tudok támogatni. Segíteni neki abban, hogy minőségibb életet tudjon majd élni felnőtt korában. Második utamat már úgy terveztem, hogy mindenképpen találkozni tudjak ezzel a kisgyerekkel, Vinittel. Nem vártam el semmit a találkozótól, nem is tudtam elképzelni mi fog majd történni, inkább kicsit féltem. Aztán egyszer csak ott voltunk a háznál! És vártak! Képről már láttam a kisfiút, és már akkor megfogott a szeme csillogása. De életben!!? Az a csodálatos szempár, ahogy ragyogott! A hála, a szeretet, a tisztelet, csakúgy sugárzott belőle felém. Bevallom őszintén, elolvadtam!

A szülők és a testvérei a szemükkel, a nézésükkel a kifejezhetetlen hálát és köszönetet sugározták. Csodálatos érzés volt! Bár nem ezért fogtam bele a támogatásba, de úgy látszik ez is vele jár. Meg is ígértem nekik, hogy ameddig csak anyagilag tehetem, fizetni fogom a taníttatásainak költségeit. Jó eszű, tiszta lelkű gyerek! Igazán megérdemli.

10 m2-en élnek öten. Tiszták, dolgosak, szerető és összetartó család, 3 gyerekkel. Mindegyiket taníttatják, de Vinit kiemelkedő tehetségű, ezért most a részére átutalt pénzből magasabb színvonalú angol iskolába járhat.

Hálás vagyok az alapítványnak, minden tiszteletem az övéké. Önzetlenek, segítőkészek, sok szervezéssel, együttérzéssel segítenek nekünk "támogató szülőknek" és Indiában a támogatott gyerekeknek egyaránt.

Hálás köszönet mindenért!

Az alapítvány megjegyzése: mi pedig köszönjük Editnek Vinit támogatását, a dicsérő szavakat és persze azt is, hogy megírta nekünk az élményeit.