HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Mond, Te kit választanál?

2010.05.12. 12:51 :: Sajo - www.chanceindia.org

Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy az induló oktatási programunk olyan kedvező fogatatásra talált, hogy a programba kezdetben bevont 35 gyermek mindegyike iskolába mehet idén. Sajnos azonban csak Varanasi környékén sok tízezerre (vagy százezrekre?) tehető azon gyermekek száma, akik családjuk szegénysége miatt nem járhatnak rendes iskolába, sőt gyakran már gyermekként dolgozni kényszerülnek. Így arra gondoltunk, hogy nem csak örülünk a kezdeti sikernek, hanem inkább igyekszünk még több gyerkőcnek segíteni. Ezért hát megkezdtük újabb szegény családok bevonását a programba...azonban az eddigi tapasztalatok alapján komoly fejtörést okoz nekünk, hogy kiket is válasszunk. Mond, Te kit választanál? Ha érdekel, hogy miért is kérdezzük ezt, vagy esetleg szívesen adnál tanácsot is nekünk, akkor kattints a tovább gomba.

A válasz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik. Találj egy igazán szegény családot, ahol az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az itteni létminimum (mondjuk a fele, harmada, negyede...sajnos rengeteg ilyen család él Indiában :-( ), azaz a család összes jövedelméből egy gyerek normális iskoláztatását se lehetne fizetni még akkor se, ha semmilyen más költsége nem lenne a családnak. Márpedig tudjuk, hogy enni azért kell, meg lakbért fizetni, meg öltözködni, meg gyógyszert venni, stb.  Szóval a legegyszerűbbnek tűnő válasz, hogy támogasd ezeknek a családoknak a gyerekeit, hiszen nekik máshogy esélyük se lenne tanulni és ebből a nyomorból kitörni.

És a legegyszerűbb válasz részben igaz is. Hiszen tényleg ilyen körülmények között élő gyerekeket szeretnénk támogatni. De hát szegény család és szegény család között is van különbség, meg gyerek és gyerek között is.

Nézzük például a lakhelyet. Mert bármennyire is szeretnénk egy olyan nyomorult körülmények között élő család gyermekét iskolába küldeni, akiknek még állandó lakhelyük sincs, ez nagyon nehéz. Azt még csak meg lehet valahogy oldani, hogy az iskolák mindenképpen kérik az állandó lakhely megadását...olyan rossz az indiai lakcím nyilvántartás, hogy a papírra bármit be lehet írni nyugodtan, senkinek eszébe se jut leellenőrizni. Azonban mi történik akkor, ha a családnak hirtelen költöznie kell? Mondjuk mert a rendőrség úgy dönt, hogy az adott környék utcáit megtisztítják a járdalakóktól, vagy mert az illegális nyomortelepet buldózerekkel teszik a földel egyenlővé. Persze a járdalakók keresnek majd újabb járdát egy másik környéken, a nyomortelep pedig újra felépül pár kilométerrel odébb...de a mi látókörünkből a gyerek kikerül, soha többé nem fogunk hallani róla...és az iskola se sajnos. Tehát az ilyen gyerekeket így nem tudjuk segíteni...esetleg a bentlakásos iskola lehetne részükre a megoldás, de hát ehhez mi még kicsik vagyunk, meg hát nem is biztos, hogy jó ötlet elszakítani a gyereket a családjától egy olyan társadalomban, ahol a család mindennél fontosabb. (De ezért a későbbiekben érdemes lesz majd elgondolkozni ezen a lehetőségen, hátha lehet köztes megoldást találni...de sajnos ennek még nincs itt az ideje a részünkről.)

Tehát a kör leszűkült azokra a gyerekekre, akik legalább többé-kevésbbé állandó lakhellyel rendelkező családban élnek. Sokszor ezek a családok sincsenek jobb helyzetben, mint otthontalan sorstársaik...sőt, a lakbér előtermetése gyakran igen nehéz feladat, nem ritka, hogy az étkezések egy részéről kell lemondani miatta. És már jön is a következő kérdés: milyen korú gyermeket támogassunk?

A gyerekeket a családok – legalábbis akik egy kicsit is képesek hosszabb távban gondolkozni – igyekeznek iskolába járatni. Persze az elsőbbség a fiúké, így ha nem tud előtermeteni annyi pénzt a család, hogy minden gyerek járhason legalább az önkormányzati iskolába, akkor a lánygyerekek bizony hamar kimaradnak. Az első öt osztályt azonban jellemzően még el tudják végezni a gyerekek, szerencsére csak kis részük kénytelen előbb elkezdeni dolgozni (legalábbis teljes munakidőben). A veszélyeztetett kor valahol itt kezdődik. A lányok gyakran már nem kezdhetik meg a hatodik osztályt sem, hiszen lassanként elérik a házasulandó kort, így inkább már arra kell készülni, meg hát a háztartásban is teljesértékű munkát tudnak már végezni. A fiúknál a nyolcadik osztály a gyakori végállomás, mert a középiskola már drágább is, na meg az sem biztos, hogy van a környéken. Így logikusnak tűnne, ha ekkor kezdenénk el ezeket a gyerekeket támogatni, megmentve őket attól, hogy gyereklányként házasodjanak vagy tizenegy-két évesen elkezdjenek dolgozni. Igen ám, azonban a szegények által megfizethető iskolák borzalmasan gyengék, tulajdonképpen semmire sem jók (az iskolarendszerről bővebben itt lehet elolvasni), így ha ekkor kezdjük el őket támogatni, akkor jobb iskolába, aminek igazán lenne haszna, már igen nehéz beiratni őket. Ugyanis a felvételi teszten egész biztosan leszerepelnek, legjobb esetben is több osztállyal lejebb folytathatnák csak az iskolát...ha egyáltalán túlkorosként engedi ezt az intézmény. Szóval ha támogatjuk őket, akkor lehet, hogy csak olyan iskolába tudnak járni, aminek nagyon sok haszna nincs, ha viszont nem támogatjuk őket, akkor meg gyerekfeleségek vagy gyerekmunkások lesznek.

De mi a helyzet a fiatalabbakkal? Mondjuk kezdjük el a gyerekeket támogatni 6-7 évesen, amikor kezdődik az iskola? És akkor már egyből egy jobb iskolában kezdhet. Nagyszerű ötletnek tűnik! Igen ám, de az ilyen szegény családban a szülők is jellemzően tanulatlanok, gyakran se írni, se olvasni nem tudnak...és hát a gyermekük szocializációjához sem értenek (valószínűleg még csak nem is hallottak erről a szóról). Az ilyen környezetben felnövő gyerekek, ha bekerülnek az iskolába, akkor igen komoly problémával kerülnek szembe. Nem ismerik a viselkedési normákat, nem tudnak megfelelni a tanároknak, a házifeladat elkészítésében a szülők nem tudnak segíteni, sőt még csak azt sem tudják, hogy ellenőrizniük kellene a gyereket, hogy megcsinálták-e a leckét. Sőt, az indiai iskolarendszer sajátosságából adódóan a jobb iskolákban már az első osztályban is olyan tudást feltételeznek a gyerekekről, amiknek ezek a gyerekek nincsenek a birtokában (pl. írás-olvasás, hindi nyelvtan, esetleg még alapvető angol szavak ismerete is). Azaz  a gyereket kudarcok sorozata éri, amiről még csak nem is tehet. Sajnos Pawan, az egyik jelenleg támogatott gyerkőc is ilyen nehéz helyzetben van. Napi szinten küzdünk a szülőkkel, hogy értsék meg: nekik felelőségük van. Dóri korábban minden nap tanult Pawannal, most hetente kétszer, mivel éppen a másfél hónapos nyári szünet van az iskolában, így „csak” a házifeladatokban való előrehaladást ellenőrzi...de még ez is nehéz, mert a szülők gyakran elfelejtik elhozni szegény gyerkőcőt. Na meg hosszú távon ez nem is lehet megoldás, hiszen mi lesz, miután mi elmegyünk? Tehát ha jobb iskolába iratjuk be az ilyen szegény családokban élő gyerekeket, akkor nagyon sok nehézségnek tesszük ki őket és a családot is kezdetben, nagy az esély a kudarcra. Viszont ha ezt látva meghátrálunk, akkor a gyerek gyenge iskolába fog járni, aminek sok haszna nincs és 6-8 év múlva ugyan ott fogunk tartani, mint amit az idősebb gyerekekről írtam. Azaz mi a jó döntés?

Talán a legjobban az tűnik, ha már egész kicsi korában elkezdjük támogatni a gyermeket. Ebben az esetben el tudjuk küldeni egy jobb bölcsödébe, később óvodába, ahol segítenek a beilleszkedésben, megtanulnak odafigyelni az órán és tanulni (mert itt bizony már a bölcsiben is tanítják a gyerekeket, igaz játékos módon), na meg házifeladatot készíteni is talán. Így mire iskolába kerülnek, addigra már jóval nagyobb lesz az esélyük arra, hogy ott meg is feleljenek, mégha éppen egy jobb iskoláról is van szó. Ez ellen talán az az egy érv szól, hogy ha három évesen elkezdünk valakit támogatni, akkor bizony 15 év, mire elvégzi a középiskolát...és az nagyon hosszú idő. Ennyi ideig kell folyamatosan támogatót biztosítani a gyermek számára. Nagy felelőség ez, hiszen csalóka reményt nem szívesen ébresztenénk senki szívében sem. (Rashmi Sarmával, az egyik már támogatott lánnyal fordult elő az, hogy a szülők sokáig ki tudták gazdálkodni a gyerek iskolai költségét egy megfelelő színvonalú iskolába...aztán az egyik szülő lebetegedett és onnantól kezdve többé nem volt pénz erre, csak egy állami iskolára. A lány depressziós lett, hónapokig alvászavarral küzdött, hiszen a továbbtanulásról szőt álma szertefoszlani látszott, mert egy állami iskolából gyakorlatilag leheteltlen továbbtanulni...szerencsére az ő problémája ezzel a támogatással megoldódott, mert újra jó iskolába járhat.)

Miután végigondoltuk, hogy hány éves kortól is lenne érdemes valakit támogatni, jön a következő probléma. Ugyanis a falvakban nincs bölcsöde, sőt általában jó iskola sem. Tehát a falusi gyerek esetében felejtsük el a fentebb leírtak többségét. Azaz ez azt jelentené, hogy egy falusi gyereket nem érdemes támogatni? Van olyan ember, aki erre igennel tud válaszolni, ha tudja, hogy ezzel jó eséllyel egyel több gyerekmunkás vagy gyerekfeleség lesz? Azt gondolom, hogy nincs...legalábbis azok között, akik ezt a blogot olvasák. :-) Tehát akkor mit tudunk tenni a vidéki gyerekekért? Azért a falusi iskolák között is vannak különbségek, itt is vannak rosszabb és jobb (ez utóbbiak persze drágábbak) iskolák. Így annyit mindenképpen, hogy legalább ezekbe a kicsit jobb iskolákba segítjük őket. Itt legalább (vagy mondhatni azt is, hogy sajnos) nincs akkora különbség a színvonal között, hogy egy jobb képességű gyerek ne tudna akár felsőbb osztályban is iskolát váltani. Igaz, ettől még nem lesz rakétamérnök, de legalább az alapvető dolgokat megtanulja, nem lesz annyira átverhető, magabiztosabb is lesz, ami mind-mind komoly előnyt jelent majd neki az életben...pl. egy picivel jobb fizetést, valamivel több munkalehetőséget...és talán ennek köszönhetően nem kell majd neki is dolgozni küldeni a gyerekét, mert nem keres annyi pénzt, hogy enni tudjon adni neki. 

Szóval ez okoz nekünk jelenleg fejtörést: milyen gyerekeket válasszunk ki az oktatási programba? Jelenleg arra jutottunk, hogy a városban igyekszünk minél korábban bevonni a gyerekeket, akár már 3-4 éves kortól is, míg vidéken inkább az idősebb gyerekeket támogatnánk, akiknél már nagy a veszélye, hogy ennélkül gyerekmunkásokká válnának vagy igen korán házasodnának.

És Te kit választanál? Ha van véleményed, vagy esetleg olyan szempont is eszedbe jut, ami nekünk nem, azt kérlek oszd meg velünk!

 

u.i.: az újabb gyerekek kiválasztása jelenleg folyamatban van. Eredetileg azt gondoltam, hogy pár nap alatt végzünk, de ház ez India. Itt semmi nem megy olyan gyorsan. De legalább van időnk a fenti kérdések átgondolására.

 

6 komment

Címkék: india chanceindia

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr961995990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.05.12. 17:51:35

uuuuf, ezeken eddig nem is gondolkodtam!! Ez nagyon nehéz! NAGYON!!!
Bocs, egyszerűen nem tudok mit írni, nem irigyellek benneteket!!
Valószínűleg tökéletes megoldás nincs, mert valami mindig lesz sajnos... :( :(

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.05.12. 18:28:48

@euthymia: Szia!

Hát igen, ha az ember tényleg komolyan veszi azt, hogy az adott erőforrásokat felhasználva minél többet akar segíteni, akkor alaposan el kell gondolkozni az ilyen kérdéseken. Tényleg sok szempontot kell figyelembe venni, ezért is gondoltuk, hogy leírjuk amire mi gondolunk ez ügyben, hátha valaki olyan dolgokra is gondol, amikre mi nem.

És persze az ilyen kérdések nehezek, de mégis örömmel csináljuk ezt a munkát.

Üdv,
Sajo'

kerti torpe 2010.05.13. 00:38:50

Én csak rajtatok keresztül tudok valamit az ottani viszonyokról, tehát fogalmam sincs mennyire megvalósítható az ötlet, de úgy érzem, hogy egy nagyobb induló beruházás után ezt lenne a legolcsóbb fenntartani és a legtöbb gyereket taníttatni:
Izraelben találkoztam az ifjúsági falu intézményével. Gyakorlatilag egy kollégium, 6 osztályos gimnáziummal együtt, ahol a tanulók heti 5 napot tanultak, egy napot dolgoztak, ezen kívül a hetedik napot osztották ki mindig más csoportra. A tanulás az egyértelmű, a munka az a házak takarítása, konyhai munkák, mosás, kisebb gazdaságban mezőgazdasági munka, felnőtt irányítása mellett karbantartási munkák, illetve a kioszk működtetése. A pihenő napon csak az étkezdei munkák voltak, illetve az adott csoport műsort csinált a többiek szórakoztatására.
A gazdaságban uborkát, paradicsomot és paprikát termesztettek, amit aztán egyrészt a konyhán hasznosítottak, másrészt eladtak.
Én egy ilyesmi modellben gondolkodnék, mondjuk kezdésként második, harmadik osztállyal, és aztán lehetne bővíteni felfelé, illetve lefelé is. Ha a saját szükségleteik egy részét önállóan meg tudják oldani az már könnyebbség, és persze hasznosítható tudás is a gyerekeknek.

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.05.13. 03:36:29

@kerti torpe: Szia!

Amit írsz, az elvileg működhet is. Igaz, nagyon el kell gondolkozni rajta, hogy ebben a társadalomban, ahol a család áll a középpontban, hogyan lehet megvalósítani úgy, hogy a gyerek ennek ellenére ne szakadjon el teljesen a családjától. Ezt egyrészt azért tartom fontosnak, mert ha a gyermek a család része marad, akkor nem csak rajta, hanem az egész családon is segítünk, másrészt meg nem tartanám jó ötletnek, ha "nyugati tipusú" felnőteket nevelnénk ki, elvágva őket a gyökereiktől.

De mint írtam, később majd tényleg érdekes lehet ezen elgondolkozni, sajnos egyelőre az anyagi kereteink ezt nem engedik meg (a működésünk költségeit ugyanis teljesen magunk álljuk, így egy ekkora beruházást biztos nem tudunk most megoldani).

Viszont kicsiben lehet, hogy részt fogunk venni valami hasonlóban. Ugyanis az a szervezet, akikkel együtt dolgozunk vidéken, szeretne 12 gyereknek kollégiumi szállást biztosítani az iskolában. Ezek a gyerekek az érintehtetlen kaszt legeslegalsó rétegéből származnak, vidéken élnek, de a családoknak nincs állandó lakhelyük. Kérdezték, hogy nincs-e kedvünk résztvenni ebben, ha sikerül beindítani. Ez utóbbi ugyanis még erősen kérdéses, mert a családok eddig nem nagyon akarják a gyerekeiket huzamosabb ideig elengedni maguk mellől (pedig ezek az emberek tényleg a legnyomorultabb körülmények között élnek, még indiai mércével is). Szóval majd meglátjuk, ez akár jó tapasztalat is lehet ez ügyben.

Üdv,
Sajo'

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2010.05.13. 08:49:33

Tényleg nem semmi dilemma, amit leírtál, kicsit nekem (lehet hülyeség), de a Schindler listája című film jutott az eszembe, hiszen ott sem lehetett mindenkit "felírni a listára". Nagyon nehéz. Írtátok vagy itt, a blogon, vagy az alapítvány honlapján, hogy tervezitek ilyen tanuló-közösségek kialakítását, ahol a diákok egymásnak segítenek. Ez nem lehetne megoldás valamennyire? Mondjuk ilyen napközi-szerű, délutáni tanulószoba-ként (vagy nem is tudom, hogy hívják), hogy mondjuk délelőtt iskola van kora délutánig, utána pedig egy felnőtt felügyeletével a gyerekek csoportosan átvonulnak az iskola melletti placcra, és ott tanulnak még egy órát vagy másfelet minden nap. (persze csak akkor, ha a támogatott gyerekek elérhető közelségben vannak, hogy ugyanott, egy felnőttel össze tudjanak gyűlni), azután pedig mindenki mehet haza a családjához.
Így tulajdonképpen csak egy felnőttet kellene "alkalmazni", a gyerekek minden nap tanulnának picit, de mégis a családjuknál maradnának.

Mondjuk valószínűleg gondolkoztatok már ezen ti is.

Csak halkan jegyzem meg, hogy ebből íz írásból nem csak az Indiában lévő problémákat kezdtük jobban megérteni....

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.05.13. 12:22:36

@hatláb: Szia! :-)

Igen, a honlapon olvasthattad. :-) A tanulóközösség tényleg jó ötlet arra, hogy a támogatott gyerekeket segítsük. Meg is fogunk próbálkozni vele. Tervbe vettük azt is, hogy önkéntetesek fogunk szervezni, akik felügyelik majd ezeket a tanulócsoportokat.

Egyelőre átmeneti megoldásként találtunk egy kanadai NGO-t, akiknek van tanulószobájuk, velük megállapodtunk, hogy a mi "gyerekeink" is mehetnek hozzájuk...ez legalább a környéken élő gyerekeknek segíthet.

A fentiek abban tényleg nyújthatnak segítséget, hogy a gyerekek folyamatosan, felügyelet mellett készülhessenek, ha a szülők ezt nem tudják biztosítani...sajnos a kezdeti nagy nehézségeket (integrációs problémák, lemaradás már az induláskor, stb.) azonban nem oldja meg.

És igen, jól látod, hogy otthon is vannak olyan rétegek, akiknél hasonló problémák vannak. Ezért nem lehet ezt a problémaát néhány hangzatos törvénnyel vagy rendelkezéssel megoldani, hanem sok-sok munka és energia kell(ene) hozzá.

Üdv,
Sajo'