HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Indiai mindennapok - Állati sorsok

2010.05.23. 14:07 :: Sajo - www.chanceindia.org

 

Azt hiszem ez az egyik legnehezebb téma...legalábbis nekem. Nagyon sok mindent szeretek Indiában, de van egy olyan dolog, amivel soha nem tudtam megbékélni. Ez pedig az utcán élő állatok sorsa. A tovább gombra csak az kattintson, aki lekileg kellően felkészült egy szomorú bejegyzésre.

Kezdjük mindjárt a tehenekkel. Amelyek mint tudjuk, szent állatok Indiában. De a szentséghez úgy látszik sok szenvedésen keresztül vezet az út. Ugyanis nem lehet úgy végigmenni szinte egyetlen utcán sem Indiában, hogy ne lássunk az út szélén botorkáló, a szemétben ehető maradékok után kutató, csontsovány teheneket. A legtöbb tehén gazdátlanul kóborol az utcákon, vagy alszik a legforgalmasabb főút közepén, esetleg szarik az ajtó elé. Ugyanis ez utóbbi is igen jellegzetes Indiára...ha csak egy pillanatra is lankad a gyanútlan járókelő figyelme, akkor máris bokáig tud süllyedni a friss folyós tehénkakiban. Mivel az utcákat központilag sehol nem takarítják, így a trágya gyakran egész addig ott hever az utcán, amíg a kerekek, a talpak vagy a szél szét nem hordja, esetleg a monszuneső el nem mossa. Kivételek persze vannak...egyes kis utcák lakóközösségei néha rendszeresen takarítják a saját környéküket (egész a másik utcáig elkotorva a szemetet ;-)) , illetve sok szegény ember a kicsit szikkadt, de még lágy tehénszart kis szalmatörmelékkel elkeverve korongot formáz belőle és a napon kiszárítja...ez a szegények tüzelője, amelyen el lehet készíteni az egyszerű vacsorát vagy télen akár fűteni is lehet vele.   Mindenesetre az, hogy a végterméküket hasznosan is fel lehet használni, az nem teszi könnyebbé szegény páriák sorsát. A templomok ritka szerencsésnek mondható tehenein kívül – akik legalább enni kapnak – a többségük igen nyomorultul tengeti az életét. Sajnos nem ritkán látunk a betegségtől és éhezéstől teljesen legyengült, vagy a lábukon sérült, szinte mozogni sem tudó teheneket. Nagyon szomorú látvány. A múltkor pedig épp tanúi voltunk annak, amint egy anyatehén egy kupac szemétre ellette meg borjúját. Azt hiszem szegény majd nyugodtan elmondhatja később: szemét egy világra született.

Na de még nem értünk az állati rangsor legaljára. Ugyanis ott vannak a kutyák. Mert azok mindenhol vannak. És tehén sorstársaikhoz hasonlóan ők is a szemétből próbálnak meg megélni. Úgyhogy a többségük minden bizonnyal vegetáriánus...na nem meggyőződésből, hanem mert itt viszonylag ritkán kerül a szemétbe állati eredetű maradék. Húst esetleg akkor esznek, ha valamelyik másik szerencsétlen kutya átköltözik az örök szemétvadászmezőkre. És kutyából még a teheneknél is több a sérült vagy beteg. Rengeteg sánta kutyát látni mindenfelé, aminek egyik fő oka abban keresendő, hogy a kutyák is előszeretettel alszanak a forgalmas út szélén vagy akár a közepén is...biztos a tehenektől tanulták. Csak míg méretes sorstársaikat könnyen észreveszi még egy teherautósofőr is, a sötétben az út szélén kinyújtott lábbal alvó kutyákat nem. A mai napig is  összeszorul a szívem amikor arra a jelentre gondolok, aminek Dórival a tanúi voltunk pár nappal a megérkezésünk után.  Egyik este sétáltunk hazafelé a piaci bevásárlást követően a közelünkben levő főúton. Nagyon nehezen lehetett látni, az utcát csak a nyitott boltokból kiszűrődő fény világította meg valamennyire. Persze mint ilyenkor mindig, az utca tömve volt emberekkel, állatokkal, autókkal, nagy volt a tülekedés és a hangzavar. Egy kocsi gurult el melletünk, majd közvetlenül utánunk fékezni és szép lassan lehúzódni kezdett az út szélére. Ahol egy kutya aludt, szemei becsukva, a lábai pedig épp az úttest közepe felé mutattak. Láttuk, ahogy a kocsi lassulva közeledik felé...a kerekei épp a kutya kinyújtott lábaival egyvonalban. „Úristen, csak megálljon addig! Biztos megáll, hiszen lassul. Biztos látja a sofőr! Jaj, mit kellene tenni, hogy észrevegye és megálljon. Valamit tenni kellene, mert nem fog megállni addig!” Ezek a gondolatok egy pillanat alatt futottak át az agyamon, de sajnos teljesen ledermedtem. És mire képes lettem volna megmozdulni, addigra már késő volt. A kutya sikító nyüszítéssel ébredt, ahogy a kocsi mindkét lábán átgurult. A soktól talán nem érezte, hogy az összetört lábaira nem szabadna ráállni, mert őrjöngve vicsorogva támadt neki a kocsi kerekeinek. Alig volt erőnk továbbmenni, nem sokkal később le is kellett ülnünk egy lépcsőre, hogy megnyugodjunk valamelyest. Azóta is lekisimeretfurdalásom van, hogy nem csináltam semmit, amivel ezt megakadályozhattam volna. Például odadobhattam volna a nálam levő szatyrot a kutyához, hogy felébredjen. Vagy a kocsihoz vághattam volna, hátha beletapos a fékbe a sofőr a szokatlan koppanásra. Nem tudom.  Azóta viszont minden sánta kutyáról ez a jelenet jut eszembe. És aki járt már Indiában, az tudja, hogy elég gyakran juthat ez eszembe. :-(

Nem akar valaki állatmenhelyet nyitni itt???

Na, ez a bejegyzés nagyon borúsra sikerült eddig. Azt pedig nem szeretném, hogy valaki szomorúan fejezze be az olvasást. Így inkább írok még pár jellegzetes itteni állatról, ezek már ígérem vidámabb történetek lesznek.

Folytassuk például a patkánnyal. Mert belőlük is sok van. Az ő sorsuk már nem annyira borzalmas...mégha minden ember utálja is őket. Ugyanis ők aztán tényleg jól megélnek itt. Különösen a vasútállomás környékén látni sokat belőlük. Ha az ember éjjel az állomáson várja a vonatot, elég csak a peron szélére sétálni és lenézni a sínek közé. A talpfák gyanúsan mozogni látszanak...ha pedig olyan helyen nézi az ember, ahova egy kis fény is esik, akkor hamarosan rájön, hogy nem a melegtől hallucinálva hitte azt, hogy a sínek mozognak, hanem sok duci kis patkány járkál fel és alá, kaja után kutatva. És itt találnak is bőséggel, mert hát hova máshova is dobja az ember az ételmaradékot, mint a sínek közé. De patkányt láttunk már az egyik kedvenc pizzériánk teraszán is, épp két mókussal futott versenyt a kajáért. :-) Nekem amúgy a patkányokkal semmi bajom...de azért azt sem lehet mondani, hogy különösebben kedvelném őket. Nem úgy, mint egyes indiaiak. Van ugyanis egy templom Deshnokban (innen azért vagy másfélezer kilométerre) , ahol a patkányok a szent állatok....állítólag a trubadúrok születnek újjá patkányként, mert az alvilág ura megharagudott rájuk, amiért nem neki zenélnek. 3 éve jártam arra és megdöbbentő volt, ahogy több száz vagy ezer patakány rohangált szabadon a templomon belül. Mindenfelé étel és tej volt kikészítve nekik, amiből jóizűen lakmároztak. Az igazi hívők meg együtt ettek a szent állatokkal. 

És a patkány után jöjjön egy sokkal kedvesebb állat, a mókus. Itt Varanasiban – de egész Indiában is – sok van belőlük. Igazi városi állat. Leginkább a parkokban (na, ezekből nincs sok) és a szabadtéri vagy kerthelyiséges éttermek asztalainak közelében lehet látni őket. Én nagyon szeretem a mókusokat, fürge mozgásuk és idétlenkedésük mindig a néhai csincsillámra emlékeztetnek.

A mókusokon kívül még majomból látni sokat errefelé. Előszeretettel másznak fel a házak tetejére, az erkélyekre, illetve a párkányokon – ereszeken át egész az ablakig is...hogy aztán ne álljanak meg, hanem ami mozdítható, azt elhozzák a lakásból. Ezen kívül persze az utcán is látni belőlük sokat, itt Varanasiban békések és illemtudóak, inkább csak messziről figyelik az embert. Nem úgy, mint Mathurában...talán az bátorította fel őket, hogy ott született Lord Krishna (mondjuk neki semmi köze a majmokhoz :-)), de mindenesetre abban a városkában nagyon sok majom él és nagyon pofátlanok. Amikor ottjártunkkor gyanútlanul kiültünk a folyópartra nézelődni, akkor egyből odajött hozzánk egy öreg pap és figyelmezetett minket: rakjuk el a szemüvegünket és a fényképező zsinegét pedig jól csavarjam a kezemre. Értetlen tekintetemre a majmokra mutatott: tolvajok. Hittük is, meg nem is, de mivel azért már halottunk ilyen esetekről, ezért inkább megfogadtuk a tanácsát. És milyen jól tettük. Ugyanis pár hétre ezután Nandan is ott járt az egyik ügyfelével (egy ottani özvegyházba mentek interjút készíteni) és vele történt a következő. Épp egy olyan utcában mentek, ahol láthatólag nem volt majom, így nem is számítottak semmire...ám egyszer csak azt érezte, hogy valami hátulról ráveti magát, felugrik a vállára és lekapja a szemüvegét. Mire észbe kapott, addigra a majom már ott ült egy közeli fán és a szemüveget nézte. Majd felrakta a fejére...igaz, hogy lásson is valamit ferdén tette ezt, így az egyik szemével alatta,, a másik szemével felette látott ki. Onnan figyelte Nandanékat. A hangzavarra előkerült néhány helyi fiatal, akik miután rájöttek mi történt, azt mondták Nandannak, hogy 20 rúpiáért visszaszerzik a szemüveget. Nandan természetesen örömmel vette az ajánlatot. Mondták neki, hogy vegyen 3-4 banánt a közeli árusnál. Megtette. A fiatalok a banánt meglengették a majom felé, aki erre levette a szemüveget. Amikor a fiatalok a fa elé dobták a banánt, akkor a majom cserébe ledobta a szemüveget. Az volt Nandan szerencséje, hogy a szemüveg épp a sárba esett, így nem tört el. A majom persze egy pillanat alatt leugrott a banánért és a sikeres üzlet jutalmát egy közeli háztetőn fogyasztotta el. :-)

Az utcai állatok után pedig következzen a kedvenc háziállatunk: a gekkó. Minden indiai házban megtalálható, különösen este aktívak, hiszen fő táplálékuk, a szúnyog is akkor jön  elő a legnagyobb számban. Ha éppen csönd van a szobában (mondjuk ez elég ritka egy indiai háztartásban ;-) ), akkor egy kis füleléssel biztos lehet hallani a jellegzetes hangját a fürge lépteiknek...gondolom a „tapadókorongjaik”  adják ki ezt a hangot, mindenesetre nagyon muris. Amúgy az is humoros, hogy amikor beköltöztünk, akkor szereltettünk fel szúnyoghálót minden ablakra, így kicsit féltettük a gekkóinkat, hogy éhezni fognak. Mivel a szúnyogmentesítés olyan jól sikerült, hogy azóta egy szúnyogot sem láttunk a lakásban, odáig mentünk a féltésben, hogy kisebb hajtóvadászatot is rendeztünk, hogy elfogjuk a gekkókat és kitegyük a lépcsőházba, nehogy éhen halljanak itt. Egyet sikerült is megfognom, puszta kézzel, miután kicsit kifárasztottam. Nagyon büszke voltam magamra. :-) De aztán láttuk, hogy még legalább négy van a lakásban és többet nem volt olyan szerencsém, hogy sarokba tudjak szorítani akár egyet is. Viszont azóta sem haltak éhen. Sőt most van a gekkó bébik szezonja. Így az elmúlt napokban fél kisujjnyi apróságokat láttunk mindenfelé a lakásban cikázni. Szóval a gekkóink jól vannak és gondolom nem lettek vegetáriánusok, hanem beérik más apró kis bogarakkal, meg hangyákkal, amiből azért még találni a lakásban (de szerencsére nem sokat :-)). Ja és még egy valamit a gekkókról. Az indiaiak – legalábbis a babonásabbak – kicsit félnek tőlük. Ugyanis balszerencsét jelent, ha valakire ráesik egy. Ezért nem is szívesen alszanak el, ha felettük egy gekkó pihen a plafonon.

Na és a legvégére hagytuk az összetett nyertest, aki mind Dórinak, mind nekem a nagy utcai kedvencem. A vizibivaly. Vagy ahogy a helyiek hívják, a buffalo. Nagyon messziről tehénnek nézheti a helyi állatvilágban járatlan turista, Közelebbről már nehéz annak látni. :-) Egyrészt mert jóval testesebb, zömökebb álltat. Másrészt mert egyszínű fekete vagy sötétszürke, és kicsit ritkásabb a szőre is, mit a tehénnek. A szarvai pedig furcsán kunkorodnak. Ahogy nagy gülüszemükkel ránéznek az emberre, az meg egészen zseniális...egyszerre bölcs és bárgyú. A kiállásuk meg nagyon méltóságteljes. Gyakran látni őket az utcákon, amint kisebb csordákban, emberi felügyelet nélkül, lassan bandukolnak haza. Az úton soha nem néznek körbe és soha nem térnek ki semmilyen autó elől. Tudják, hogy úgyis mindenki megáll vagy kikerüli őket. Talán mert nagy érték, pl. falun a családok legfőbb kincse, ha van. Sok tejet ad és nagy a munkabírása is, így egy felnőtt, egészséges példány akár 30 000 rúpiába is kerülhet (ezt érdemes összevetni azzal, hogy egy szegény falusi család teljes jövedelme mondjuk havonta 2000 rúpia körül mozog). De az is lehet, hogy azért áll meg minden autó, mert a buffalok nagyon nagydarabok. A múltkor láttam épp, hogy egy kicsit türelmetlenül tolakodó autót (pontosabban a vezető volt türelmetlen :-)) egyszerűen arrébbtaszajtott a vállával az egyik megtermett jószág. Utána a kicsit horpadt jármű meg is várta szépen, míg az egész csorda lassan átballagott az úton. Amúgy ha épp nem a folyóhoz vagy hazafelé vándorolnak, akkor általában nyakig elmerülve hűsölnek a Gangeszban. Legalábbis itt Varanasiban. De biztos forrásból tudom, hogy máshol is a folyóban hűsölés a kedvenc elfoglaltságuk. :-)

Szóval ilyen állatokkal találkozunk itt nap, mint nap. Van, amelyik megmosolyogtat és van, amelyiknek a sorsa szomorúsággal tölt el minket. Mindkettő India.

6 komment

Címkék: india életmód

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr972025167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2010.05.24. 11:17:36

Huh... Érdekes poszt volt, az egyszer biztos... Nehéz lenne most összefoglalni, milyen gondolatok kovarognak a fejemben ezek után...

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.05.24. 16:48:22

@hatláb: Szia! Hát igen, sajnos nem csak párszázmillió szegény ember él nyomorúságos körülmények között itt, hanem legalább ennyi szerencsétlen állat is. :-(((

Persze azért vannak szebb pillanatok is az állatokkal kapcsolatban, épp ma nézelődtünk a Gangesz partján, ahol egy csapat gyerek egy kisebb csorda buffalóval fürdött együtt. Nagyon mulatságos volt, ahogy azok a hatalmas állatok nyugodtan ácsorogtak az ugráló-fröcskölő gyerekek között.

Üdv,
Sajo'

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.05.25. 20:11:51

Szomorú ez tényleg, hogy ennyire sanyarú a helyzetük az itteni állatoknak. De pont azon gondolkodtam egyik este, hogy az út szélén ülő embereket vajon milyen sűrűn csapja el az autó...most ez morbid, de ott ülnek, árulnak valamit a tök sötétben és egyszerűen rosszul vagyok, ha rá kell gondolnom, hogy...
A gekkókat mi is szeretjük, rendszeresen fotózzuk a lépcsőházban, teraszon a kis átlátszó állatkákat :)
A csipmókus (én csak így hívom)viszont eléggé idegesítő hangot ad ki magából, főleg hajnalban virnyog sokat, pedig olyan kis aranyos lenne.. hehehe.

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.05.26. 11:27:13

@euthymia: Szia! Sajnos valóban sok lehet az olyen baleset is, amiről írsz. Különösen, mivel a közlekedés az néha elég eszement itt.

Üdv,
Sajo'

Lehani 2011.04.09. 22:37:21

Nekünk azt mesélte az indiai vezetőnk, hogy a szent állatok "rangsorában" a kutya a legutolsó. Elvileg bántani egyetlen állatot sem bántank a lélekvándorlás meg a karma miatt...de a kutyát tartják a legkevesebbre :(

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2011.04.12. 12:35:27

@Lehani: Szia!

Sajnos a való életben elég csúnyán bánnak a kutyákkal, gyakran verik őket bottal vagy dobálják meg kővel. Részben azért, mert félnek tőlük (India eléggé fertőzőtt veszettséggel).