HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Hogyan lett papagájunk?

2010.07.05. 04:52 :: Sajo - www.chanceindia.org

Az állati sorsokról írt bejegyzésben elfelejtettem írni a papagájokról, pedig hát illett volna, hiszen a befogott példányok sorsa egyáltalán nem irigylésre méltó. Többnyire olyan kicsi kalitkában tartják szerencsétleneket, hogy még a szárnyukat sem tudják tisztességesen kinyújtani és pusztán szeretetből olyan ételekkel tömik (pl. ghivel kevert tejben áztatott cukrozott főt rizs), amelyek a legkevésbé sem hasonlítanak a természetes táplálkozásukhoz...így többnyire pár hónapon belül elpusztulnak szegény párák. De most már ha akarnék se tudnék megfeledkezni róluk, ugyanis időközben papagájtulajdonosok lettünk. Hogy miért és hogyan? A részletekért a tovább gombra kell kattintani. :-)

A történet a Himalájai utazásunk előestéjén kezdődött, amikoris Banti – házigazdánk felesége – a piacról hazatérve beállított egy gyönyörű, nagytestű papagájjal, aki egy roppant pici kalitkába volt zárva. Nandan ezen egy picit kiakadt – vagy pontosabb azt a szót használni, hogy elszomorodott -, mert annyira szereti a madarakat, hogy elvi ellensége a fogva tartásuknak. Így hát egyből el is határozta, hogy rögtön szabadon engedik. Mint Banti utólag elmondta, tulajdonképpen ő is azért vette meg a madarat, mert ott volt kirakva a tűző napra étlen-szomjan, láthatólag igen megtört állapotban, így attól félt, hogy ha nem hozza el, akkor hamarosan meg fog halni. Az ő terve is az volt, hogy miután Babu kicsit kigyönyörködi magát a papagájban, után elengedik...persze azért a döntésében biztos az is szerepet játszott, hogy Babu már hetek óta papagájért könyörgött, amikorcsak megláttak egyet az utcán. Mindenesetre amint hazaértek egyből adtak vizet és almát a meggyötört állapotban levő madárnak...és itt kezdődtek a problémák. Ugyanis a papagáj ettől felélénkült és a teáskanna méretű ketrecében nekiállt forgolódni, de nem csak jobbra-balra, hanem a tetejébe csimpaszkodva le és fel is. Azonban a kalitka olyan kicsi volt, hogy perceken belül beakadt a szárnya és egy rossz mozdulat vagy esés következtében jól láthatóan megsérült. A repüléshez nélkülözhetetlen nagy szárnytollai igen fura szögben meredtek az ég felé és az egyik szárnyát szinte mozdítani sem tudta. Így mire Nandan a kiséretemben felvitte a tetőre, hogy szabadon engedje, addig szerencsétlen madár röpképtelenné vált. Azért még tettünk egy próbát, hátha a ketrecből  kiengedve rendezni tudja a szárnyát és a tollait, de sajnos nem. Csupán annyi telt az erejéből, hogy a kifordult szárnya miatt az egyensúlyával küzdve kitotyogott a kalitkából és elbújt a tetőn található számtalan virágcserép közé.

Nandanon látszott, hogy nem tudja mit csináljon, így hát átvettem az irányítást. Mondtam neki, hogy itt nem hagyhatjuk a papagájt, mert akkor elpusztul. A virágokat addig pakolgattuk, míg végül ráakadtunk a rémült madárra. Lassan közelítettem meg, hogy ne próbáljon meg elmenekülni – erre szegénynek a sérülése miatt amúgy sem volt sok esélye – és óvatosan megfogtam. A nemtetszésének néhány határozott csípéssel adott hangot, ami az ő helyzetében teljesen érthető volt, így hát nem haragudtam rá, azonban a tiltakozását figyelmen kívül hagyva visszaraktam a kalitkába. Na de hogyan tovább? Az egyértelmű volt, hogy ebben a szörnyű kicsi ketrecben nem maradhat, ráadásul másnap Nandanékkal együtt elutazunk két hétre.

Mindenesetre amíg kitaláljuk, hogy mi legyen, addig levittük őt a lakásunkba és megbeszéltük Nandannal, hogy ha nincs jobb ötletünk, akkor hamarosan elmegyünk valami nagyobb kalitkát nézni neki. Pár perc múlva azonban Nandan feljött, hogy a szakácsnéninek már volt több papagája, és azt mondja, hogy neki van nagy ketrece, amiben annak idején két ennél nagyobb madár is lakott egyszerre. És szívesen vállalja a papagáj gondozását is addig, amíg mi távol vagyunk. Hurrá! De azért volt bennem némi gyanú és kértem, hogy előbb mutassák meg nekem azt a nagy kalitkát. Kisvártatva meg is jelent a néni a kezében egy hatalmasnak egyáltalán nem mondható ketreccel. Khmmm..az igazat megvallva, még kicsinek sem mondanám...ez is alig haladta meg egy kisebb lábos méretét...így mondtam nekik, hogy ebbe ugyan nem tarthatják szegény madarat, még két hétig sem. Az sem győzött meg, hogy ebben milyen jól érezte magát a két nagyobb papagáj is. Ugyanis a gyors keresztkérdésekből hamar nyilvánvaló lett, hogy szerencsétlen párák talán ha néhány hónapot éltek túl...egy nagyobb testű papagáj amúgy a természetben akár évtizedekig is elél. Meg az is határozott ellenállásra sarkalt, hogy mondták, hogy van nekik egy csodálatos kenőcsük, ami biztos meggyógyítja majd a madár szárnyát, majd azzal fogják kenegetni minden nap...úgy gondoltam, hogy egy törött vagy kifordult szárnyat nem biztos, hogy így kéne kezelni.

Szóval maradtunk az eredeti tervnél, hogy elmegyünk nagy kalitkát venni és amíg távol vagyunk, addig Nandan anyukája fogja ellátni a madarat. Igen ám, de Varanasiban nem olyan egyszerű nagyobb kalitkát találni Az csak egy dolog, hogy amúgy törvény is tiltja a papagájok befogását és tartását, mert ettől még minden piacon árulják őket, de kalitkának kizárólag a papagájoknál alig nagyobb kis félgömb alakú fémketrecet tudják a helyiek elképzelni (nyilván az mutat szépen a pici szobájukban vagy az ajtó fölé akasztva :-(), így mindenhol csak ilyeneket lehetett kapni. Azaz nem jártunk sikerrel.

Viszont támadt egy mentőötletem...végülis az egyik szobánkat mi csak vendégszobának használjuk, illetve én ott szoktam a számítógépen dolgozni, de hát ez utóbbi tevékenységet nyugodtan űzhetem a hálószobában is. Így megkérdeztem Nandant, hogy mi lenne, ha amíg távol vagyunk az a szoba lenne a papagáj lakhelye? És hát remélhetőleg hamarosan meggyógyul és utána elengedhetjük...ha pedig a sérülése esetleg tartósnak bizonyulna, akkor csináltatunk neki egy megfelelő méretű ketrecet később. Ezt Nandan is jó ötletnek tartotta.

Természetesen Dórinak sem volt kifogása a dolog ellen, így a kalitka kérdése időlegesen megoldódott, már csak a sérülésével kellett volna valamit kezdeni. Állatorvosról még csak nem is hallottak Nandanék korábban. De nem csak ők, hanem egyetlen ismerősük sem. Esetleg tehenekkel, bivalyokkal foglalkozó orvost a falusi körzetekben lehet találni...de az sem igazán jellemző és hát az mit tudna kezdeni egy papagájjal? Az Interneten is rákerestem...kisállatokkal foglalkozó orvos egyszerűen nincs Varanasiban. Márpedig a sérült szárny láthatólag nagyon zavarta szegény papagájt. Nemhogy repülni, de még járni sem tudott egyenesen és az alváshoz is a fal mellé húzódott, hogy annak támaszkodva ne dőljön fel.

Sajnos másnap reggelre sem sikerült saját magának helyreigazítani a szárnyát – pedig a tollait többször is megpróbálta szegény madár elrendezni - , ezért nekiálltam az Internetet bújni a papagájok sérüléseinek ellátásával kapcsolatos okosságokért. Sikerült is találnom egy két szakcikket arról, hogy hogyan kell a sérült szárnyakat kezelni, és megtudtam azt is, hogy ha a kezelés során le kell vágni tollakat, akkor sincs baj, hiszen azok előbb utóbb újra kinőnek. Mivel csak magunkra számíthattunk, így hát kora délután Dóri aszisztenciájával magam láttam neki a műtéthez. Most jobban fel voltunk készülve a tiltakozásra, ugyanis kesztyűt húztam. A rémült papagájt lassan betereltük egy sarokba és ott óvatosan körbefogtam egy konyharuhával, úgy vettem az ölembe. Szegényke olyan rémült volt, hogy nem is nagyon tiltakozott, bár egy idő után azért a csőrével jó alaposan belecsimpaszkodott a kesztyűbe.

Végre alaposan szemügyre vehettem a sérülést. Szerencsére úgy tűnt, hogy nem törés, hanem csak a feltételezett eséskor hátracsavarodott a szárnya és az erős szárnytollai olyan szerencsétlen szögben szorultak be a szárnya és a háta közé, hogy emiatt a képtelen volt a szárnyát visszafordítani, Sajnos nem csak ő, hanem én sem voltam erre képes, ugyanis a tollak nem engedték. Nagyon nagy erővel meg nem mertem csavargatni a szárnyát, mert féltem, hogy eltöröm...olvastam ugyanis, hogy könnyen megtörténik az ilyesmi. Így hát Dóri hozta a lefertőtlenített kisollót és fájó szívvel nekiálltam a leginkább akadályozó tollakat levágni, Szerencsére alig ötöt – hatot kellett lemetszenem, amikor éreztem,hogy csökken a szárnyon a nyomás és egy határozott mozdulattal vissza tudtam fordítani a szárnyat a normális irányba. Ezt a papagáj is megérezhette, mert egyből elkezdte mozgatni a szárnyát...így hát nem kínoztam tovább, hanem elengedtem és hagytam, hogy gyorsan lemásszon az ölemből. A földön felborzolta a tollait, megrázta magát, verdesett párat a szárnyával...és elsétált.

A szárnya láthatólag rendbe jött, normálisan tudta mozgatni, a járása is egyből magabiztosabbá vált, most már nem dülöngélve totyog. Azonban repülni még nem tud. Azt nem tudom megmondani, hogy csak a néhány hiányzó tolla miatt-e vagy szegény soha nem is tudott...ez utóbbi esetben nem igaz az eladó állítása, hogy 10 napja fogta be a madarat. Ezt majd az idő eldönti. 

Most mindenesetre a szobánkban van elszállásolva, egyre bátrabb, már a falitükröt is megtalálta és fel is tudott kapaszkodni az előtte levő kis üvegpolcra, így napközben a saját tükörképével barátkozik. Hiába, a papagáj társas lény. A repülésben is ért el némi előrehaladást, ugyanis a tükör előtti polcról át tud repülni a tőle másfél méterre levő ágyra. Ez sajnos még kevés ahhoz, hogy szabadon tudjuk engedni, de bízom benne, hogy előbb utóbb menni (pontosabban repülni :-)) fog ez.  Az étvágya remek, minden nap megeszik két gerezd almát vagy ha az éppen nincs, akkor banánt és paradicsomot és a különféle magokat is szereti (árpa, búza, csicseriborsó...ez utóbbi a kedvence).

A papagájétrendről jut eszembe, hogy az is szomrúan humoros volt, hogy amíg Nandanékkal utaztunk és a nagymama látta el a papagájt, egyszer, amikor Nandan felhívta, azzal az ötlettel állt elő, hogy papagájokhoz értő ismerősei azt mondták, hogy ne friss gyümölcsöt és magokat adjon neki, hanem ghivel (ez a vajnál is nagyobb zsírtartalmú tejtermék) kervert, tejben áztatott cukrozott rizst, mert azt nagyon szeretik a papagájok. Szerencsére nem tartott sokáig a meggyőzése, hogy tartsa magát az általam előírt étrendhez, a fő érvem az volt, hogy a papagáj a természetben biztos nem eszi ezt a kotyvalékot. Úgyhogy szerencsére azóta is maradtunk a reformkonyhánál. :-)

Szóval ez a papagájtulajdonossá válásunk története. Persze még mindig reménykedünk benne, hogy ez csak időleges állapot és előbb-utóbb szabadon tudjuk engedni. Ugyanis Varanasiban rengeteg papagáj él, mindenfelé látni őket a városban és a folyóparton is, jobb lenne neki közöttük.

 

5 komment

Címkék: rólunk india

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr752129995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.07.05. 07:15:36

jjajaja, ne haragudj, de én most olyan jót kacagok!! :) :) nagyon aranyos!!
Ti igazi hős mentők vagytok! Gratula a sikeres akcióhoz (is)!!!
(láttam a képeket, valami csudik)
Szép napokat!

zigzeg 2010.07.05. 11:58:23

:) jó a történet :) 2012-ben Dórival ti fogjátok a bárkát építeni :)

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.07.06. 19:17:17

@euthymia: Köszi! :-) A képekről pedig majd lesz külön poszt, de csak a hétvégén.

Sajo'

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.07.06. 19:23:34

@zigzeg: Hát, nekem legalábbis muszáj lesz, mert úszni nem tudok. ;-)

Sajo'

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.07.07. 05:03:05

@Sajo - www.chanceindia.org: még jó, hogy most megnéztem a képeket, mert keddnél előbb nem leszünk netközelben :( vagy gépközelben vagy szóval, várom a bejegyzést és az érkező héten majd olvasom is ) :)