HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Látogatóban a kis Pooja-nál

2011.04.17. 23:00 :: Szilvi - www.chanceindia.org

 
 

 

Ezen a héten a szokásosnál is több ünnepelnivaló akadt Indiában: hét nap leforgása alatt kilenc jelentős eseményről illett megemlékezni. A vallási vonatkozású fesztiválok mellett a hindu naptár 29 hivatalos állami munkaszüneti napja közül is három erre a hétre esett. Így az iskolák nagyrészt zárva tarottak, a tanítás szünetelt (a kis Babu nagy bánatára, aki közölte, hogy neki elege van a sok ünnepből, mert nem találkozhat az osztálytársaival, és az összeadás tudománya különben is sokkal érdekesebb, mint az alkotmány létrehozójának születésnapja :-)). Kihasználva az alkalmat, én mégis kimentem Mehdiganjba és a környező falvakat gyalogosan járva meglátogattam néhány, a ChanceIndia Alapítvány által támogatott gyereket a saját otthonában. Az első interjút a kis Puja-val készítettem. Aki kíváncsi arra, hogy milyen körülmények között él a kislány, és hogyan őrizgeti a támogatója által küldött „kincseket”, a tovább gombra kattintva megtudhatja a részleteket.

  

Mahendrával, a Lok Samiti egyik munkatársával, aki ezúttal tolmácsként jeleskedett, össze-vissza kanyarogtunk a kis házacskák útvesztőjében. Pont azon gondolkoztam, hogy lehet itt egyáltalán megtalálni valakit, ha az ember nem rendelkezik semmilyen helyismerettel (nincsenek utcák, házszámok, címek), amikor egyszercsak meghallottam Puja ismerős hangját. „Namaste, didi” felkiáltással már szaladt is elénk, s gyorsan intézkedett arról, hogy valamilyen ülőalkalmatosság kerüljön az udvar közepére. Leültünk, majd Mahendra segítségével Puja mesélt a családjáról és az életéről. Három lány- és két fiútestvére van, az édesapja pedig selyemszövőként dolgozik, s így próbálja eltartani a népes gyerekhadat. A családnak van egy kicsi földje is, de ez éppen csak arra elég, hogy a saját szükségleteiknek elegendő zöldséget megtermeljék, eladásból származó bevételt nem hoz a könyhára.  A falusi gyerekek többségéhez hasonlóan Puja is nagyon korán kel, és segít a ház körüli munkában. Leginkább a takarítás, a rendrakás tartozik az ő feladatai közé, a konyhában a nővérei serénykednek. A házimunka végeztével minden reggel tanul egy órát, s így indul iskolába. Nem kell messzire mennie, így gyalog jár – mindig mezítláb, mert papucsra nincs pénz. Amikor arról faggattam, hogy szabad idejében mit szeret csinálni a legjobban, lelkesen mondta, hogy énekelni és táncolni. Kértem, tartson egy kis bemutatót. Nagyon készségesen fel is állt, de mindjárt elcsüggedt, mondván, hogy zene nélkül nem lehet táncolni. Szerencsére Mahendra magával hozta a telefonját, így egy másodperc alatt rögtönzött nekünk egy kis zenét, s Puja megmutatta, milyen ügyes táncos. Az előadás egy részét videóra is vettem, íme:

 

 

 

 

A bemutatót követően Puja kézen fogott, hogy menjek vele, mert mutatni szeretne valamit. Bevezetett a hálószobába, és a házi oltár után a „könyvespolchoz” kalauzolt. A polc tetejéről egy kutyus és egy cica nézett le rám: azok a plüss játékok, amiket a támogatójától kapott. Majd Mauglit és Tarzant is megszégyenítő ügyességel pillanatok alatt felmászott a falba süllyesztett polcon és a felső rakodórész egyik zugából előhúzta a kis kosárkát, amit szintén a magyar támogatók küldtek neki. Kinyitotta, s egy ládiókat vett elő belőle, mondván, hogy ez is a támogatóktól származik. Lemászott, s a kamra felé irányított. Az igen pici helyiségben egy nagy fémláda állt, amelyből sorra kerültek elő a szintén a támogatók jóvoltából szerzett „kincsek”: a kis doboz, ami telis-tele volt csokival (a doboz tartalmát az egész család nagyon élvezte), és egy halom meleg ruha, amelyek közül egy piros pulcsi Puja igazi kedvence.

 

Miután mindent megmutogatott, gondoltam, ideje elbúcsúzni. De erre semmi szükség nem volt: Puja magától értetődőnek tartotta, hogy elkísér utamon. Így kis csapatunk egy lelkes fővel kiegészülve indult tovább, hogy felkeresse Jagdish-t. Erről a látogatásról egy következő bejegyzés fog szólni...

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: india riport chanceindia mehdiganj

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr772830093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása