India, India

Az ember azt gondolná, hogy ha elszakad a combizma, akkor majd több ideje lesz blogot írni, mert ideje java részét otthon tölti. De nem így van. Egyrészt minden – még a legegyszerűbb dolgok is, mint pl. az öltözködés vagy a fogmosás - sokkal, de sokkal tovább tart, ami rabolja az időt. Másrészt ha én nem is tudok nagyon eljárni, hozzám szerencsére tudnak jönni a barátok, így az esti programok ugyanúgy megmaradtak. És persze 6-8 hetet nem feltétlenül szeretne senki sem betegállományban tölteni, márcsak az anyagi következményei miatt sem, így napközben marad a munka, igaz többnyire otthonról.  Hogy ez miként kapcsolódik Indiához? Sehogy. Csak egy gyenge magyarázkodás, hogy már megint miért nem írtam sok hete semmit a blogon. De egy ilyen combizom-szakadásos hír talán még felvezetőnek sem rossz a most következő témához. Egy tündéri kis bengáli faluról fogok ugyanis írni. Mondjuk a tündéri jelző inkább csak nappal illik rá és akkor is csak messziről nézve. Ugyanis Tarapith az igencsak vérszomjas Tara istennő és követőinek otthona. Aki szeretne többet megtudni Tara istennőről, az emberhúst is evő tantrikus szentemberekről és hátborzongató szertatásaikról, az kattintson a tovább gombra.

A „pooja” szóval mint közkedvelt női keresztnévvel találkoztam először. Akkor még sem jelentést, sem jelentőséget nem tulajdonítottam neki. De a hinduk között élve az ember akarva-akaratlanul is megtanul egy-két fontos vallási vonatkozású kifejezést. Így azóta már tudom, hogy a szankszkrit eredetű szó tiszteletet, imádatot jelent, s a hívő hindu számára úgy a mindennapok, mint az ünnepek legfontosabb cselekedetét takarja: az imádkozást, a fohászkodást, illetve az ehhez kapcsolódó szertartásokat. A lexikális tudás megszerzését a személyes tapasztalat élménye követte: abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a hindu újév kilencedik napján részt vehettem Nandanék családi yagya pooja-ján, majd ugyanaz nap este egy papok által celebrált yagya szertartásra is hivatalos voltam. Így volt alkalmam megfigyelni, hogy mit is kell tennie egy hindunak, ha istenei kedvében szeretne járni. Aki kíváncsi erre a rendkívül érdekes eseményre, a tovább gombra kattintva nem csupán magáról a szertartásról tudhat meg érdekes részleteket és nézhet meg egy rövid videót is, hanem betekinthet a hinduizmus és a numerológia kapcsolatába és magyarázatot kaphat arra is, hogy miért is van a kókuszdiónak emberi arca...

Egy korábbi – igen komoly érzelmeket kiváltó – bejegyzésben már írtam a kasztrendszerről. Azonban abban a cikkben nem foglalkoztam azzal, hogy az európai hódítókkal érkező kersztény térítők miként vélekedtek a kasztokról. Azt tudjuk, hogy napjainkban mindegyik keresztény egyház élesen elítéli a kasztrendszert. De vajon ez mindig is így volt? A tovább gombra kettintve néhány számomra is megelepő információ tudható meg erről.

India szerte – különösen Bengálban - a mai napig találkozhatunk még olyan vándorokkal, akik egy kis batyuval és a hangszerükkel a vállukon járják a falvakat. Nincs más vagyonuk, mint amit magukkal hordanak, ott alszanak, ahol éppen éri őket az este, abból élnek, amit az énekükért cserébe adományként kapnak a hallgatóságuktól. Nem koldusok ők, sőt nem is egyszerű szórakoztatók. Ők a baulok. Akiknek a dalai igencsak mély gondolatokat tartalmaznak...így terjesztik misztikus filozófiájukat. Aki többet szeretne megtudni róluk, az kattintson a tovább gombra.

Még hogy a vallásnak nincs köze a politikához!? Már Gandhi is megmondta, hogy „aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.” De szerintem ő sem úgy gondolta, mint ahogy azt a következő kis történet mutatja. Ha nem lenne benne haláleset, akkor nagyon viccesnek találnám, így csak szomorúan morbid...mindenesetre ez egy nálunk még nem ismert módja a képviselői visszahívásnak. A tovább gombra kell kattintani a részletekért.

Amióta visszatértünk a téli utazásunkról sok a dolgunk, Dóri továbbra is rendszeresen tanít a Lok Samiti vidéki iskolájában, illetve járnak hozzá a magántanítványai is. A HVG cikk hatására megnövekedett érdeklődésnek hála újabb családokat és gyerekeket vonhattunk be az oktatási programunkba, ami szintén adott egy kis – igaz, roppant örömteli – munkát. Időközben az utazás alatt elmaradt adminisztrációt is sikerült bepótolnunk, meg megígértem egy helyi segélyszervezetnek, hogy segítek nekik elkészíteni a honlapjukat. És hogy ki ne felejtsem, szervezzük a második on-line szülői értekezletünket is. De most mégsem a mindennapjainkról fogok írni, hanem valami olyasmiről, amit talán a mi nemzedékünk láthat utoljára...az ezeréves Chola tradíciók szerint dolgozó bronzművesekről. Dél-Indiába tett utazásunk egyik meghatározó élménye volt az egyik ilyen műhely meglátogatása...hogy pontosan hogyan dolgoznak ezek a mesterek és miért is olyan érdekes ez, azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni.

Idén Észak-Indiában szokatlanul kemény volt a tél, gyakran csupán 2 celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála...és gondoljunk bele, itt gyakorlatilag egyetlen lakásban vagy házban sincs fűtés...gyakran még zárható ablak sem. A mi lakásunk ablakai szerencsére legalább zárhatóak, azonban fűtésünk nekünk sincs. Így egy idő után úgy döntöttünk, hogy a leghidegebb napokat India déli részén fogjuk eltölteni, melegben. Mi szerencsések vagyunk. De nem csak azért, mert idén kikerültük a telet, hanem mert csodálatos dolgokat is láttunk az utazásunk során. Például élő istenekkel találkoztunk. A tovább gombra kattintva lehet megtudni, miként lehet eljutni hozzájuk és még a helyszínen készített videónkat is meg lehet nézni. :-)

Otthon közeledik a karácsony és bizonyára az ünnepi készülődés is már elkezdődött. Indiában a többség persze nem tartja a karácsonyt...ami ugye nem meglepő. :-) Nekünk viszont hiányozni fog. De India azért gondoskodik róla, hogy ne maradjunk ünnep nélkül. Mondhatni itt szinte minden napra esik legalább egy ünnep, de ha csak a legnagyobbakat nézzük, akkor azokból is volt jópár a közelmúltban. A részletekért a tovább gombra kell kattintani.

December 6-án volt a 18. évfordulója az ayodhyai mecset lerombolásának, amely akció azóta jelképe lett a hindu-muszlim ellentétnek Indiában. Tegnap, amíg az étteremben vártuk, hogy az ebédünk elkészüljön, a kezembe akadt az aznapi újság, ahol a címlapon szerepelt, hogy hála a fokozott biztonsági előkészületeknek, az évforduló rendbontás nélkül telt el. Az öröm azonban korai volt. Még aznap este bomba robbant itt Varanasiban, a hinduk szent városában, az esti folyóbúcsúztató szertartás (aarti) alatt. Mivel ezen az eseményen rendszeresen több ezer ember vesz részt – helyiek és turisták vegyesen -, így sajnos rengeteg a sérült. A robbantást az Indian Mujahideen nevű radikális muzulmán szervezet vállalta magára. A hivatalos adatok szerint egy kisgyerek halt meg és harmincheten megsérültek, de a helyiek beszámolóját hallgatva és a képeket látva egész biztos, hogy ennél jóval több a sebesült. A terrorcselekmény hátteréről a tovább gombra kattintva lehet olvasni.

A vallás témája nem véletlenül került az indiai mindennapok sorozatba...ugyanis a hit, a vallási tradíciók a mai napig is a mindennapok részét képezik Indiában. Lehet ugyan, hogy Bombay vagy Delhi modern üzleti negyedeiben már csak egyes ünnepekkor élednek fel a hagyományok, de elég csak egy kicsit arrébb menni, a kisebb városokba és legfőképp a kis falvakba, ahol az indiaiak túlnyomó többsége él, egyből szemünkbe fog ötleni, hogy itt bizony az emberek életének szerves és meghatározó részét képezi a vallás. Mivel számos esemény és történés csak ennek fényében értelmezhető, így talán nem haszontalan, ha egy kicsit megnézzük, miről is szól a hinduk vallása. Sok mindent én sem tudtam, amíg utána nem néztem kicsit alaposabban. :-) A tovább gombra kell kattintani a folytatásért.

Az égetés megkezdése előtt kecskék próbálják meg leenni az áldozati virágokat a máglyáról, a szertartás végén pedig – családtagok és idegenek szemei előtt - bottal verik szét az éppen maradt csontokat, majd a hamvakat bekotorják a folyóba. Borzalmasan hangzik? Pedig az egyik legszebb halotti szertartás, mély vallási tartalommal. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a halottégetőket, most pedig magáról a szertartásról olvashatsz, ha a tovább gombra kattintasz.

Halottégetők. Varanasi legnagyobb vallási ünnepén ők is összegyűlnek egy sátorponyva alatt és méltóképp megemlékeznek Ráma egy nagyhatalmú gonosz démon felett aratott győzelméről. De kik is azok a halottégetők?