India, India

Hát, nagyon nagyon rég jelentkeztünk a blogon. Az alapítvány továbbra is működik, szép csendben tesszük a dolgunkat, de nem maradt energiánk arra, hogy rendszeresen hírt adjunk magunkról ezen a felületen keresztül. Azonban idén tavasszal Geri önkéntesként ellátogatott Mehdiganjba, az indiai faluba, ahol a legtöbb általunk támogatott gyerek él és tanul. A látogatásról készült képeket és videókat az alapítvány Google+ albumára kattintva érhetitek el, a Geri által írt érdekes beszámolót pedig a tovább gombra kattintva lehet elovlasni. :-)

VÁLTOZÁS:

Kedves Támogatók és Érdeklődök! Technikai okokból az esemény az eredetileg tervezetthez képest másik nap kerül megrendezésre. Az új időpont: 2013. április 6 (szombat) 14:00. Elnézést a változás által esetlegesen okozott kellemetlenségért!

MEGHÍVÓ:

Nagy örömünkre szolgál annak bejelentése, hogy 2013. március 23-án 2013. áprlis 6-án 14:00-kor megtartjuk az ötödik "on-line szülői értekezletet" a támogatók és minden kedves érdeklődő számára. Az esemény tervezett programja:

• A támogatott gyerekeket meglátogató támogatók személyes beszámolója  indiai tapasztalataikról és az alapítvány munkájáról.
• Élő videókapcsolat segítségével beszélgetés Bóbis Enikővel, aki 2013 márciustól önkéntesként Indiában segíti a munkánkat.
• Élő videókapcsolat segítségével beszélgetés a támogatott gyerekekkel. 
• Beszélgetés az alapítvány további terveiről, illetve arról, hogy amennyiben valaki szeretne, miként tudna aktívan bekapcsolódni a munkánkba.

Az esemény tervezett helyszíne: 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 35. szám alatt található ZöldBolt üzlet- és klubhelyiség.

Engem elvarázsolt és a hatalmába kerített, bekebelezte a lelkemet! Ez egy Csodaország az Óperenciás tengeren túl. Aki egyszer úgy igazából járt már Indiában, az biztos, hogy vágyik vissza.

Első utam után elhatároztam, hogy valamilyen formában, de szeretnék kapcsolatot fenntartani Indiával. Gondoltam támogatnom kellene egy iskolát, vagy gyermekotthont, de a sors egy alapítvánnyal hozott össze, akik által konkrét gyermeket tudok támogatni. Segíteni neki abban, hogy minőségibb életet tudjon majd élni felnőtt korában. Második utamat már úgy terveztem, hogy mindenképpen találkozni tudjak ezzel a kisgyerekkel, Vinittel. Nem vártam el semmit a találkozótól, nem is tudtam elképzelni mi fog majd történni, inkább kicsit féltem. Aztán egyszer csak ott voltunk a háznál! És vártak! Képről már láttam a kisfiút, és már akkor megfogott a szeme csillogása. De életben!!? Az a csodálatos szempár, ahogy ragyogott! A hála, a szeretet, a tisztelet, csakúgy sugárzott belőle felém. Bevallom őszintén, elolvadtam!

A szülők és a testvérei a szemükkel, a nézésükkel a kifejezhetetlen hálát és köszönetet sugározták. Csodálatos érzés volt! Bár nem ezért fogtam bele a támogatásba, de úgy látszik ez is vele jár. Meg is ígértem nekik, hogy ameddig csak anyagilag tehetem, fizetni fogom a taníttatásainak költségeit. Jó eszű, tiszta lelkű gyerek! Igazán megérdemli.

10 m2-en élnek öten. Tiszták, dolgosak, szerető és összetartó család, 3 gyerekkel. Mindegyiket taníttatják, de Vinit kiemelkedő tehetségű, ezért most a részére átutalt pénzből magasabb színvonalú angol iskolába járhat.

Hálás vagyok az alapítványnak, minden tiszteletem az övéké. Önzetlenek, segítőkészek, sok szervezéssel, együttérzéssel segítenek nekünk "támogató szülőknek" és Indiában a támogatott gyerekeknek egyaránt.

Hálás köszönet mindenért!

Az alapítvány megjegyzése: mi pedig köszönjük Editnek Vinit támogatását, a dicsérő szavakat és persze azt is, hogy megírta nekünk az élményeit.

Korábban már többször említettük, hogy a falusi iskolákban a gyerekeknek nem nagyon van lehetőségük angolul tanulni, vagy a számítástechnika rejtelmeivel ismerkedni. Nem csak az állami iskolákban van így, sajnos a valamivel jobb színvonalú magániskolákban is ugyanez a helyzet, mert azok a tanárok, akik beszélnek angolul, esetleg értenek a számítógépekhez, azok már mind találtak jobban fizető munkát vagy rég beköltöztek a városba. Persze elméletileg ezek a tárgyak benne vannak a tantervükben - az angol legalábbis biztosan -, azonban volt szerencsém pár úgynevezett angol tanárral találkozni ezekben az iskolákban. A legjobb esetben hosszas gondolkodás után el tudta mondani angolul, hogy ő az angol tanár, de általában sajnos idáig sem terjedt a nyelvismerete. Mivel azt szeretnénk, hogy az általunk támogatott falusi gyerekek legalább esélyt kapjanak arra, hogy a későbbi esetleges jobb megélhetést biztosító munkákhoz nélkülözhetetlen tudást megszerezzék, így nagyon hamar arra jutottunk, hogy az alapítványunknak meg kell szervezni számukra az angol és számítástechnika oktatást. Ezért kerestünk és kellőképpen megfizetünk egy angol és egy számítástechnika tanárt, akik vállalták, hogy délutánonként különórát tartanak a támogatott gyerekeinknek a velünk együttműködő Lok Samiti helyi iskolájában. A következő linkekre kattintva meg lehet nézni a „jelentésüket” a gyerekek előrehaladásáról (néha kicsit döcögő angolsággal :-)):

• Informatika: Progress_Report-2012_Computer.doc
• Angol: Progress_Report-2012_English.doc

Az ember azt gondolná, hogy ha elszakad a combizma, akkor majd több ideje lesz blogot írni, mert ideje java részét otthon tölti. De nem így van. Egyrészt minden – még a legegyszerűbb dolgok is, mint pl. az öltözködés vagy a fogmosás - sokkal, de sokkal tovább tart, ami rabolja az időt. Másrészt ha én nem is tudok nagyon eljárni, hozzám szerencsére tudnak jönni a barátok, így az esti programok ugyanúgy megmaradtak. És persze 6-8 hetet nem feltétlenül szeretne senki sem betegállományban tölteni, márcsak az anyagi következményei miatt sem, így napközben marad a munka, igaz többnyire otthonról.  Hogy ez miként kapcsolódik Indiához? Sehogy. Csak egy gyenge magyarázkodás, hogy már megint miért nem írtam sok hete semmit a blogon. De egy ilyen combizom-szakadásos hír talán még felvezetőnek sem rossz a most következő témához. Egy tündéri kis bengáli faluról fogok ugyanis írni. Mondjuk a tündéri jelző inkább csak nappal illik rá és akkor is csak messziről nézve. Ugyanis Tarapith az igencsak vérszomjas Tara istennő és követőinek otthona. Aki szeretne többet megtudni Tara istennőről, az emberhúst is evő tantrikus szentemberekről és hátborzongató szertatásaikról, az kattintson a tovább gombra.

Hát, nagyon régen jelentkeztünk a blogon. Na nem azért, mintha elvesztettük volna az érdeklődésünk India vagy az elindított oktatási programunk iránt, hanem mert hazaérve nyakunkba szakadtak a mindennapok és örültünk, hogy az alapítvány és az oktatási program ügyeit távolról intézni tudjuk. Most azonban egy Indiában járt önkéntesünk beszámolóját közzétesszük és ez remélhetőleg csak az első lépés lesz a blog felébresztésében. Klári az Interneten talált alapítványunkra és jelezte, hogy szívesen megismerné és segítené a munkánkat. Felajánlotta, hogy saját költségén elutazik Indiába, és részt vesz a tevékenységünkben. Mivel itthon várta a családja és a munkája, így egy hetet tudott eltölteni Varanasiban és a környező falvakban, ahol az alapítványunk tevékenykedik. Munkája ez idő alatt elsősorban arra irányult, hogy végiglátogassa azokat az iskolákat, ahol az alapítvány által támogatott gyerekek tanulnak, illetve minél több családot személyesen is meglátogasson, annak érdekében, hogy a támogatók friss információkat kaphassanak az oktatási program helyzetéről és a támogatott gyerekekről. Bár az idő rövidsége miatt az összes gyermeket nem tudta otthonában meglátogatni és így nincs mindenkiről hosszabb jellemzés, de azt gondoljuk, hogy Klári összefoglalója azok számára is igen érdekes lehet, akiknek gyermeke esetleg nem szerepel a leírásban. Ezúton is köszönjük Klárinak a segítségét!

A „pooja” szóval mint közkedvelt női keresztnévvel találkoztam először. Akkor még sem jelentést, sem jelentőséget nem tulajdonítottam neki. De a hinduk között élve az ember akarva-akaratlanul is megtanul egy-két fontos vallási vonatkozású kifejezést. Így azóta már tudom, hogy a szankszkrit eredetű szó tiszteletet, imádatot jelent, s a hívő hindu számára úgy a mindennapok, mint az ünnepek legfontosabb cselekedetét takarja: az imádkozást, a fohászkodást, illetve az ehhez kapcsolódó szertartásokat. A lexikális tudás megszerzését a személyes tapasztalat élménye követte: abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a hindu újév kilencedik napján részt vehettem Nandanék családi yagya pooja-ján, majd ugyanaz nap este egy papok által celebrált yagya szertartásra is hivatalos voltam. Így volt alkalmam megfigyelni, hogy mit is kell tennie egy hindunak, ha istenei kedvében szeretne járni. Aki kíváncsi erre a rendkívül érdekes eseményre, a tovább gombra kattintva nem csupán magáról a szertartásról tudhat meg érdekes részleteket és nézhet meg egy rövid videót is, hanem betekinthet a hinduizmus és a numerológia kapcsolatába és magyarázatot kaphat arra is, hogy miért is van a kókuszdiónak emberi arca...

Ezen a héten a szokásosnál is több ünnepelnivaló akadt Indiában: hét nap leforgása alatt kilenc jelentős eseményről illett megemlékezni. A vallási vonatkozású fesztiválok mellett a hindu naptár 29 hivatalos állami munkaszüneti napja közül is három erre a hétre esett. Így az iskolák nagyrészt zárva tarottak, a tanítás szünetelt (a kis Babu nagy bánatára, aki közölte, hogy neki elege van a sok ünnepből, mert nem találkozhat az osztálytársaival, és az összeadás tudománya különben is sokkal érdekesebb, mint az alkotmány létrehozójának születésnapja :-)). Kihasználva az alkalmat, én mégis kimentem Mehdiganjba és a környező falvakat gyalogosan járva meglátogattam néhány, a ChanceIndia Alapítvány által támogatott gyereket a saját otthonában. Az első interjút a kis Puja-val készítettem. Aki kíváncsi arra, hogy milyen körülmények között él a kislány, és hogyan őrizgeti a támogatója által küldött „kincseket”, a tovább gombra kattintva megtudhatja a részleteket.

Egy korábbi – igen komoly érzelmeket kiváltó – bejegyzésben már írtam a kasztrendszerről. Azonban abban a cikkben nem foglalkoztam azzal, hogy az európai hódítókkal érkező kersztény térítők miként vélekedtek a kasztokról. Azt tudjuk, hogy napjainkban mindegyik keresztény egyház élesen elítéli a kasztrendszert. De vajon ez mindig is így volt? A tovább gombra kettintve néhány számomra is megelepő információ tudható meg erről.

Varanasiba történő megérkezésem egyúttal az Indiával való első találkozást is jelentette számomra. Az Indiában élő magyar barátaim (Dóri és Sajó), illetve a Magyarországon élő indiai ismerőseim hónapokon keresztül igyekeztek felkészíteni arra, hogy mi is vár majd rám a Gangesz-parti szent városban. Így ha a kulturális sokknak nevezett hatás el is került, az indiai valósággal való szembesülés, a hétköznapi emberek életének megélése az eddigi tapasztalataimtól annyira különböző élményt nyújt, hogy bőven van mit feldolgozni – mind érzelmileg, mind pedig mentálisan.

Hát elérkezett ennek a bejegyzésnek is az ideje. Kicsivel több, mint 1 évvel ezelőtt még olyan távolinak tűnt, mégis annyira gyorsan eltelt ez az idő, hogy szinte szóhoz sem jutunk. Immár itthonról írom ezt a bejegyzést, de a gondolataim még mindig valahol ott járnak, a Gangesz partján, egy hihetetlenül távoli és a mienktől teljesen eltérő világban. Egy év. Most valami okosat kellene írnom és szépet, ami jól összefoglalja a lényeget, hogy milyen is India és mennyire volt sikeres a munkánk. De ez szinte lehetetlen...nekem legalábbis nem megy. Hiszen amikor csak Indiára gondolok, akkor hihetetlen sebességgel kezdenek pörögni a szemem előtt a képek és innen nézve őket olyan valószerűtlen minden és mégis tudom, hogy mindez valóságos. Talán valamennyit sikerült már az élményeinkből megosztani a blogon és még számos olyan történet vár megírásra, amit idáig még nem meséltünk el.  Úgyhogy bár Indiától most egy időre mi el kellett, hogy búcsúzzunk, de a blogtól nem. Márcsak azért is, mert az utolsó másfél hetünkben már ott volt Indiában Szilvi is, aki három hónapra érkezett, hogy ő is megélje Indiát és részese legyen a munkánknak. Így nem csak mi fogjuk megírni, amire eddig még nem volt időnk, hanem ő is időről időre jelentkezni fog friss indiai beszámolókkal.

India szerte – különösen Bengálban - a mai napig találkozhatunk még olyan vándorokkal, akik egy kis batyuval és a hangszerükkel a vállukon járják a falvakat. Nincs más vagyonuk, mint amit magukkal hordanak, ott alszanak, ahol éppen éri őket az este, abból élnek, amit az énekükért cserébe adományként kapnak a hallgatóságuktól. Nem koldusok ők, sőt nem is egyszerű szórakoztatók. Ők a baulok. Akiknek a dalai igencsak mély gondolatokat tartalmaznak...így terjesztik misztikus filozófiájukat. Aki többet szeretne megtudni róluk, az kattintson a tovább gombra.

Ahogy az előző bejegyzésben ígértem, most egy kicsit bővebb összefoglaló következik annak az országnak a politikai életéről, amelyik előszeretettel hangoztatja, hogy ő a világ legnépesebb demokráciája. Mindenki döntse el maga, hogy igaz-e ez az állítás. A tovább gombra kattintva olvasható néhány tény és hozzájuk kapcsolódva pár gondolat, ami talán segít ennek a kérdésnek a megválaszolásában.

Még hogy a vallásnak nincs köze a politikához!? Már Gandhi is megmondta, hogy „aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.” De szerintem ő sem úgy gondolta, mint ahogy azt a következő kis történet mutatja. Ha nem lenne benne haláleset, akkor nagyon viccesnek találnám, így csak szomorúan morbid...mindenesetre ez egy nálunk még nem ismert módja a képviselői visszahívásnak. A tovább gombra kell kattintani a részletekért.

Szombaton megtartottuk a második on-line szülői értekezletünket. Ugyanúgy, mint az első alkalommal, most is izgultunk, hogy minden rendben menjen, legyen Internet, működjenek az eszközök, és persze jöjjenek el a támogatók is. Szerencsére minden rendben ment, így egy jó hangulatú esemény kerekedet belőle. Legalábbis remélem, hogy minden résztvevő így érzi. :-) Mindenesetre most egy indiai barátunk segítségével videóra is vettük a beszélgetést, legalábbis az általa fontosnak ítélt részeket. Mivel magyarul nem tud és igazából angolul sem nagyon, így pár érdekes-vicces részlet kimaradt, de azért így is össze tudtam rakni egy olyan videót, ami talán jól visszaadja a hangulatot. A fenti videón az általam tartott helyzetértékelésből csak pár mondatott raktam be, úgy gondoltam ugyanis, hogy a gyerekek érdekesebbek nálam. :-) Viszont a tovább gombra kattintva szöveges formában azért megtalálható, amit az alapítványunk munkájáról és a jövőbeli terveinkről mondtam. Na és még néhány fénykép is.

Amióta visszatértünk a téli utazásunkról sok a dolgunk, Dóri továbbra is rendszeresen tanít a Lok Samiti vidéki iskolájában, illetve járnak hozzá a magántanítványai is. A HVG cikk hatására megnövekedett érdeklődésnek hála újabb családokat és gyerekeket vonhattunk be az oktatási programunkba, ami szintén adott egy kis – igaz, roppant örömteli – munkát. Időközben az utazás alatt elmaradt adminisztrációt is sikerült bepótolnunk, meg megígértem egy helyi segélyszervezetnek, hogy segítek nekik elkészíteni a honlapjukat. És hogy ki ne felejtsem, szervezzük a második on-line szülői értekezletünket is. De most mégsem a mindennapjainkról fogok írni, hanem valami olyasmiről, amit talán a mi nemzedékünk láthat utoljára...az ezeréves Chola tradíciók szerint dolgozó bronzművesekről. Dél-Indiába tett utazásunk egyik meghatározó élménye volt az egyik ilyen műhely meglátogatása...hogy pontosan hogyan dolgoznak ezek a mesterek és miért is olyan érdekes ez, azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni.

Örömmel értesítek mindenkit, hogy 2011. február 26-án (szombaton) 14:00 órai kezdettel on-line „szülői értekezletet” tartunk a gyerekek támogatói és minden kedves érdeklődő számára, ahol élő videókapcsolat segítségével a magyarországi támogatók megismerkedhetnek támogatott gyermekükkel. Természetesen lesz szó az eddigi helyszíni tapasztalatainkról, az oktatási program előrehaladásáról és az alapítvány további terveiről is.

A helyszín 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 35 szám alatt található ZöldBolt üzlet- és klubhelyiség lesz (ezúton is köszönjük a ZöldBolt támogatását, hogy biztosítják számunkra a termet). A részletes program és a térkép a tovább gombra kattintva érhető el.

Idén Észak-Indiában szokatlanul kemény volt a tél, gyakran csupán 2 celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála...és gondoljunk bele, itt gyakorlatilag egyetlen lakásban vagy házban sincs fűtés...gyakran még zárható ablak sem. A mi lakásunk ablakai szerencsére legalább zárhatóak, azonban fűtésünk nekünk sincs. Így egy idő után úgy döntöttünk, hogy a leghidegebb napokat India déli részén fogjuk eltölteni, melegben. Mi szerencsések vagyunk. De nem csak azért, mert idén kikerültük a telet, hanem mert csodálatos dolgokat is láttunk az utazásunk során. Például élő istenekkel találkoztunk. A tovább gombra kattintva lehet megtudni, miként lehet eljutni hozzájuk és még a helyszínen készített videónkat is meg lehet nézni. :-)

Az elmúlt napokban szerencsére nagyon sok dolgunk volt, így nem volt időnk „hagyományos” bejegyzést írni, ezért ez a mostani bejegyzés rendhagyó lesz. Történt ugyanis, hogy a HVG egy remek ajándékkal lepett meg minket...a karácsonyi számukban megjelent egy interjú a indiai munkánkról. És tulajdonképpen a cikk eredményeként is lett olyan sok a dolgunk, hiszen azóta jópáran érdeklődtek arról, hogy miként tudnának egy indiai kisgyereket támogatni a tanulmányaiban, így lehetőségünk nyílt újabb gyerekeket és családokat bevonni az oktatási programunkba. Úgyhogy nagyon örülünk annak, hogy sok a dolgunk. De azt azért megígérem, hogy pár napon belül rendes blogbejegyzéssel is fogunk jelentkezni. :-)

A cikk a fenti képre kattintva olvasható.

Babu ötödik születésnapját először a „play-schoolban” ünnepeltük meg, ahova már két éve jár. Ez az intézmény tulajdonképpen a bölcsőde és az iskola keveréke, ahova a csöppségek azért járnak, hogy felkészítsék őket egy jobb magániskolára (az általunk támogatott legfiatalabb városi gyerekek közül is jár néhány ide :-)). Itt nem csak a betűket és a számokat tanulják meg a gyerekek, hanem nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi élethez való szoktatásra. Ezért minden gyerek születésnapját együtt ünnepli meg az iskola...persze a tortákról a szülőknek kell gondoskodnia.  Természetesen az igazi nagy ünnepséget a család tartotta otthon. Babu nagy örömére nem csak a rokonokat, de minden barátot és ismerőst is meghívtak Nandanék. Nekünk is volt szerencsénk kivenni a részünk az ünneplésből, így készülhetett el ez a kisvideó arról, hogyan ünnepli a gyerek születésnapját egy középosztálybeli indiai család. :-)

Csák Gyula – Indiai jegyzetek: A tévében fogyókúrarecepteket hirdetnek. Csak ezerötszáz kalória és külön előnye, hogy eloszlatja az éhségérzetet. Statisztikák szerint ezer kalória jut egy átlagindiaira - a fogyókúrareceptek használata után tehát meghíznának.

Sharmila mozgássérült, csak mankóval képes járni, így egyetlen esélye az emberi életre, ha tanul. Azonban Sharmila 7 tagú családja nagyon szegény. Édesapja és az egyik öccse egy selyemszövő műhelyben dolgozik a faluban. A család összes bevétele 2500 rúpia (10 000 Ft) havonta, így se az iskolára, se a gyógykezelésre nincs pénzük. Szerencsére Sharmilának sikerült támogatót találnuk, így továbbra is járhat iskolába. A videóban Sharmila nem csak bemutatkozik, hanem szó esik a betegségéről és a gyógykezelésről is...pontosabban azt tudhatjuk meg, hogy ha Indiában nincs pénzed, akkor nem nagyon reménykedhetsz a gyógyulásban.

Ha már az előző bejegyzésben írtam arról, hogy Dóri március óta minden nap jógázik, akkor itt az ideje még egy kis érdekességet mutatni. Ugyanis Dóri már egy ideje gyereknek is tart jóga foglalkozásokat. Hogy ez miként is kezdődött azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni. Sőt, továbblapozva még egy másik videót is meg lehet nézni erről. :-)

Varanasi, mint India egyik legősibb kultúrális és vallási központja híres a jógaiskoláiról is, így érthető, hogy Dóri ki szerette volna próbálni a jógát. Persze jó mestert találni itt sem olyan egyszerű, mert sajnos sok olyan iskola is van, ahol inkább csak a turisták pénztárcájának a megcsapolása az elsődleges szempont, nem annyira a minőségi oktatás. Nekünk azonban szerencsénk van, mert házigazdánk öccse, Radzsan, már 15 éve jógázik, így hozzá bátran fordulhattunk tanácsért. Ő ajánlotta Ravindra mestert, vagy ahogy mi hívjuk, a Gurujit. Dóri március óta szinte minden nap jár jógázni egy közeli kis templom udvarára, ahol a Guruji az óráit tartja, így arra gondoltunk, hogy eljött az ideje, hogy egy rövid kis riportot is készítsünk a Gurujivel. Sajnos a riport hangminősége nem lett túl jó, így írásban is összefoglaltam a lényeget, amit a tovább gombra kattintva lehet elolvasni...sőt egy másik videót is meg lehet nézni, ugyanis Radzsan nem akarta elhinni, hogy Dóri már a Brisik ászanát is elkezdhette tanulni. :-)

Először is Boldog Új Évet Mindenkinek! :-) Reméljük Neetának is az lesz, annak ellenére, hogy egy 8 tagú, nagyon szegény falusi családban él. Édesapja és egyik testvére egy selyemszövő műhelyben dolgozik, a család összes bevétele 2500 rúpia (10 000 Ft) havonta. Arról már volt szó korábban a blogon, hogy ennyi pénzből hogy lehet megélni Indiában, így aki azt a bejegyzést olvasta, az bizonyára nem csodálkozik azon, hogy a család nem bírja fedezni Neeta taníttatásának költségeit. Szerencsére találtunk számára támogatót, így nem kell abbahagynia a tanulást és férjhez sem kell mennie idejekorán. A videón szerintem mosolyogtató látni, ahogy a falu apraja-nagyja körbeáll minket és nagy izgalommal figyeli az eseményeket. Nem csoda, hogy Neeta kicsit zavarban van. :-)