India, India

Varanasiba történő megérkezésem egyúttal az Indiával való első találkozást is jelentette számomra. Az Indiában élő magyar barátaim (Dóri és Sajó), illetve a Magyarországon élő indiai ismerőseim hónapokon keresztül igyekeztek felkészíteni arra, hogy mi is vár majd rám a Gangesz-parti szent városban. Így ha a kulturális sokknak nevezett hatás el is került, az indiai valósággal való szembesülés, a hétköznapi emberek életének megélése az eddigi tapasztalataimtól annyira különböző élményt nyújt, hogy bőven van mit feldolgozni – mind érzelmileg, mind pedig mentálisan.

Mindig örülünk, ha barátok látogatnak meg minket Varanasiban. A mostani alkalom különlegessége pedig az volt, hogy Erika és Józsi egyben Radhika támogatói is. Így nem csak a várost és a falvakat néztük meg, hanem Radhikát is meglátogattuk otthonában. Videó nem készült az eseményről (már így is zavarban volt minkét fél :-)), de néhány kép azért igen, ráadásul Józsi még az itt eltöltött napok alatt készített fotóit is megosztotta velünk. A fenti fotóalbum azt mutatja be, milyennek is látta Erika és Józsi Varanasit és Mehdiganjt, na meg a „találkozásról” is került bele pár kép. A tovább gombra kattintva pedig megnézhető, ahogy Józsi angolórát tart az ötödikes gyerekeknek a Lok Samiti iskolájában, valamint Radhikával még a nyáron elkészített rövid bemutatkozó videóriport is.

December 6-án volt a 18. évfordulója az ayodhyai mecset lerombolásának, amely akció azóta jelképe lett a hindu-muszlim ellentétnek Indiában. Tegnap, amíg az étteremben vártuk, hogy az ebédünk elkészüljön, a kezembe akadt az aznapi újság, ahol a címlapon szerepelt, hogy hála a fokozott biztonsági előkészületeknek, az évforduló rendbontás nélkül telt el. Az öröm azonban korai volt. Még aznap este bomba robbant itt Varanasiban, a hinduk szent városában, az esti folyóbúcsúztató szertartás (aarti) alatt. Mivel ezen az eseményen rendszeresen több ezer ember vesz részt – helyiek és turisták vegyesen -, így sajnos rengeteg a sérült. A robbantást az Indian Mujahideen nevű radikális muzulmán szervezet vállalta magára. A hivatalos adatok szerint egy kisgyerek halt meg és harmincheten megsérültek, de a helyiek beszámolóját hallgatva és a képeket látva egész biztos, hogy ennél jóval több a sebesült. A terrorcselekmény hátteréről a tovább gombra kattintva lehet olvasni.

Aki közelebbről ismer, az tudhatta, hogy számomra az egyik legnehezebb dolog Indiában az evés lesz. Ugyanis egyrészről nem szeretem az indiai konyhát (látott már valaki ilyet?), másrészt sok húst eszem, ami a világnak ezen a részén – különösen nyáron – nem teljesen veszélytelen. Dóri szerencsére sokkal jobban csinálja nálam, ő szereti az indiai ételeket és Indiában húst sem eszik. :-) De hogy miként is nem halunk éhen, az a tovább gombra kattintva megtudható.

India időjárását alapvetően a monszun határozza meg. Ezt talán mindenki tudja. De milyen ezt megélni? Na, ezt eddig én sem tudtam. Most viszont már van némi elképzelésem róla, így akit érdekel, az kattintson a tovább gombra. :-)

Eddig sokat  meséltem már Indiáról, a munkánkról, sőt, még a házigazdáinkról is, de arról, hogy hol és hogyan lakunk, még szinte semmit sem írtam. Most pótolom ezt a hiányosságot. :-) A tovább gombra kattintva lakóhelyünk környékéről, illetve az itteni lakásunkról olvashattok, na meg jópár további képet is lehet látni.

Megjegyzés: a bal oldali kép nem a mi fürdőszobánk! :-)

Az égetés megkezdése előtt kecskék próbálják meg leenni az áldozati virágokat a máglyáról, a szertartás végén pedig – családtagok és idegenek szemei előtt - bottal verik szét az éppen maradt csontokat, majd a hamvakat bekotorják a folyóba. Borzalmasan hangzik? Pedig az egyik legszebb halotti szertartás, mély vallási tartalommal. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a halottégetőket, most pedig magáról a szertartásról olvashatsz, ha a tovább gombra kattintasz.

Halottégetők. Varanasi legnagyobb vallási ünnepén ők is összegyűlnek egy sátorponyva alatt és méltóképp megemlékeznek Ráma egy nagyhatalmú gonosz démon felett aratott győzelméről. De kik is azok a halottégetők?