Mint talán sokan tudják, Indiában a házasságok többségét a szülők szervezik, a házasulandó fiataloknak nem sok beleszólásuk van abba, ki lesz életük párja. Indiában ezt tartják természetesnek, a mai napig is kevés fiatal „lázad” ez ellen, elfogadják, hogy ez az élet rendje. Persze bizonyára sok lány és fiú álmodik a mindent elsöprő szerelemről, de aztán győz a józan ész. Most mégis egy megvalósult álom, egy szerelmi házasság történetét fogom elmesélni. A történetet akár egy hollywoodi szerelmi dráma forgatókönyvírója is megirigyelhetné, mégis valós. Egy indiai barátom és feleségének története, amit maguk meséltek el nekem.
A történet sárkányeregetéssel kezdődött. Nandan - mint rengeteg fiatal Varanasiban – szenvedélyes sárkányeregető volt, az iskola után barátaival órákon át képes volt játszani, az égen egymással versengtek a papírsárkányok, hol békésen együtt repülve, hol egymással vad harcba kezdve. Egy közeli ház tetejére járt fel rendszeresen, onnan indította útjára a saját sárkányát. Ennek a háznak a legfelső szintjén lakot Banti a családjával. Bantit elbűvölte a fiú ügyessége és kedves humora, gyakran vitt fel neki vizet vagy teát és utána csendben figyelte a fiút. Ahogy teltek múltak a hetek és a hónapok, mind többször merültek hosszas beszélgetésbe, a fiú egy idő után már nem csak akkor járt fel a tetőre, amikor a barátokkal sárkányt eregettek.
Banti családja azonban nem nézte jó szemmel a kialakuló románcot, egy idő után megtiltották a lányuknak, hogy felmenjen a tetőre, amikor Nandan ott van. Így hát ezentúl titokban találkoztak, gyakran iskola után sétáltak vagy néha belopóztak Nandan családjának akkor épp üresen álló régi lakásába is. És persze ahogy az két szerelmes fiatalnál a világon mindenütt lenni szokott, előbb-utóbb megtörtént az első csók és később minden más is.
Ám Banti családja megneszelhette a dolgot, mert egyszer csak szobafogságra ítélték a lányt, onnantól kezdve nem tudtak találkozni. De ennél még nagyobb volt a baj...Banti rájött, hogy terhes. A családjának nem merte elmondani – félt, hogy az apja haragjában megölné őt vagy a fiút -, Nandant pedig a szigorú felügyelet miatt sehogy sem tudta értesíteni. Egyszer egy óvatlan percben azonban sikerült telefonálnia. Nagy volt a kétségbeesésük, nem tudták mit tegyenek. Aztán Nandan úgy döntött, hogy mielőtt még kiderül a terhesség megpróbálja rávenni a lány családját, hogy egyezzenek bele a házasságba. Nandan apja áldását is adta a frigyre, azonban a lány családja hajthatatlan volt, hallani sem akartak a házasságról.
Egyedül a lány nagybátyja tűnt megértőnek, megígérte, hogy segít. Azt tanácsolta, hogy Nandan hagyjon fel az iskolával és keressen valami olyan munkát, amivel biztosítani tudja majd a lány eltartását... szerinte ez esetben majd meglágyul az apa szíve. A nagybácsi talált is egy jó selyemüzletet, amit érdemes lenen árukészlettel együtt megvásárolni. Nandanak persze nem volt erre pénze, így hát az apjához fordult segítségért. Az apja a család összes megtakarítását kölcsönadta fiának, így hát az üzlet megköttetet. Azonban a nagybácsi minden bizonnyal szép jutalékot kaphatott, mert nagyon hamar kiderült, hogy nem csináltak jó vásárt a bolttal és árukészletével. Ráadásul ezek után a nagybácsi is elérhetetlenné vált Nandan számára, a beígért segítségből sem lett semmi.
Közben Banti szobafogsága még mindig tartott, bő ruhákkal igyekezett leplezni a terhességét. (Szerencséje volt, mert az indiai illemszabályok miatt még a családja sem láthatta őt soha meztelenül.) Azonban a hetedik hónapban egyértelmű lett, hogy sokáig már nem bírja eltitkolni a család előtt, hogy várandós. Ekkor kétségbeeset lépésre szánták el magukat a fiatalok. Egy újabb titkos telefonálás alkalmával megbeszélték, hogy a következő nagy áramszünet alkalmával (Indiában ugyanis gyakran vannak előre eltervezett sok órás áramszünetek) a lány ki fog lopózni a házból és megszöknek. Így is történt, a lányt az utcán várta Nandan egy taxiban. Napokig menekültek a szörnyű állapotban lévő utakon. Hogy ne lehessen a nyomukra akadni többször váltottak autót, míg végül több ezer kilométer megtétele után megérkeztek Bombay-ba.
Eddigre azonban már csak 800 rúpiájuk maradt, ami pont egy éjszakai szállásra volt elegendő Bombay-ban. De az igazi gondok csak ekkor kezdődtek. Banti rosszul lett, kórházba kellett vinni. Kiderült, hogy a hosszú utazás és az állandó rázkódások miatt probléma van a terhességgel. Azonban az orvosi ellátás és a gyógyszerek mind pénzbe kerülnek. Szerencséjük volt, mert a kórház elfogadta, hogy majd a végén fizetik ki a kezelési költséget, nem is feltételezve, hogy egy árva fillérje sincs már a párnak. Eközben Nandannak sikerült felvennie a kapcsolatot egy gyerekkori barátjával, aki pár éve Bombay-ban élt. Pénze ugyan neki sem volt, de szállást és élelmet legalább tudott biztosítani a barátjának.
Sajnos ahhoz, hogy az orvos dönteni tudjon a további teendőkről, komoly laborvizsgálatok is kelletek. A labor azonban csak az után adja ki a leleteket, ha a vizsgálatok költségét kifizetik. Az orvos megmondta, a leletek nélkül ő nem vállalja a felelőséget a lány és a gyerek életérét, mindenképpen kellenek a leletek.
Ekkor Nandan barátjának mentő ötlete támadt. Eladják a vérüket és az érte kapott pénzből ki tudják fizetni a labort. A maximális mennyiségű vért le is vették tőlük, ám ekkor derült ki, hogy a véradó hely pénztára aznap már bezárt, csak másnap juthatnak a pénzükhöz. A leletek pedig még mindenképp aznap kellettek volna.
Így hát Nandan a leletek nélkül ment vissza a kórházba. Az orvos dühöngött és kötelezte Nandant, hogy írásban vállaljon felelőséget azért, ha valami balul üt ki a szülés során. Nandannak kellet eldönteni azt is, hogy ha baj lesz, akkor a gyereket vagy az anyját mentsék. Nandan tudta, ha bármelyiküknek baja esik, akkor őt sok év börtönre fogják ítélni, de nem volt mit tenni.
Szerencsére a szülés végül rendben lezajlott, az anya és a gyerek is egészséges volt. Megkönnyebbülés. De a tetemes kórházi számlát még valahogy ki kellene fizetni, méghozzá sürgősen. A kórház ugyanis már egyre türelmetlenebb. Ekkor újabb mentő ötlet. Ott van Nandan hitelkártyája. Bár pénz már nincs a számlán, de vásárolni még lehet a hitelkeret terhére. Azonban a kórházban hitelkártyát nem fogadnak el, csak készpénzt. De erre is találnak megoldást. Nandan és barátja aranyékszert vásárolnak a hitelkártyával egy kereskedőtől és egyből el is adják neki készpénzért 10%-al olcsóbban. Az így szerzett és a véradásért végül megkapott pénz már elégnek bizonyult a kórház számlákra, így Batni és a gyerek is szabadon távozhatott. A következő néhány hétben a megkönnyebbült és boldog pár még a barátjuknál lakhattak, közben telefonon felvették a kapcsolatot Nandan szüleivel. Otthon a család pedig minden követ megmozgatott, míg végül a lány apja beleegyezett a házasságba. Így hát Nandan és Banti, a kis Babuval végül hazatérhetett.
És végül egy kis személyes zárszó: Nandan, ez a hihetletlenül lelkiismeretes és kedves ember volt legutóbbi indiai utamon a házigazdám 3 hétig, és ő lett a most elindított oktatási programunk fő indiai segítője is.
