HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Most múlik...

2011.02.20. 12:57 :: Sajo - www.chanceindia.org

 

Amióta visszatértünk a téli utazásunkról sok a dolgunk, Dóri továbbra is rendszeresen tanít a Lok Samiti vidéki iskolájában, illetve járnak hozzá a magántanítványai is. A HVG cikk hatására megnövekedett érdeklődésnek hála újabb családokat és gyerekeket vonhattunk be az oktatási programunkba, ami szintén adott egy kis – igaz, roppant örömteli – munkát. Időközben az utazás alatt elmaradt adminisztrációt is sikerült bepótolnunk, meg megígértem egy helyi segélyszervezetnek, hogy segítek nekik elkészíteni a honlapjukat. És hogy ki ne felejtsem, szervezzük a második on-line szülői értekezletünket is. De most mégsem a mindennapjainkról fogok írni, hanem valami olyasmiről, amit talán a mi nemzedékünk láthat utoljára...az ezeréves Chola tradíciók szerint dolgozó bronzművesekről. Dél-Indiába tett utazásunk egyik meghatározó élménye volt az egyik ilyen műhely meglátogatása...hogy pontosan hogyan dolgoznak ezek a mesterek és miért is olyan érdekes ez, azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni.

A Chola (ejése: Csóla) birodalom a 9. és a 13. század között virágzott Dél-Indiában, kulturális gazdagság szempontjából ezt a korszakot gyakran hasonlítják a klasszikus Görögországhoz vagy a reneszánsz Itáliához. Hatalmas és gyönyörű templomok épültek ekkor, amelyek ma a világörökség részét képezik és a művészetek megannyi ága a virágkorát élte. Mint ahogy a hinduizmus is, ami például ekkoriban terjedt el Jáván és Sri Lankán, persze nem utolsósorban a Cholák legnagyobb királyának, I. Rajarajának a hódításai következtében. A sok új templomba pedig sok szobor kellett. Ráadásul ekkoriban vált mind elterjedtebbé, hogy a legnagyobb ünnepeken a templomokban található szobrokat körbeviszik a városokon, hogy az istenek megszemlélhessék birodalmukat. Márpedig az addig zömében jellemző nagy kőszobrok egy kicsit nehéznek bizonyultak ehhez, így egyre gyakrabban használtak a mesterek bronzot a kő helyet. Természetesen bronzszobrokat már az Indus-völgyi civilizáció időszakában is készítettek több ezer évvel ezelőtt, ám a készítés és az alkotások kifinomultsága minden kétség nélkül a Chola birodalom idején érte el a csúcspontját. A világ megannyi neves múzeumában őriznek felbecsülhetetlen értékű műkincseket ebből a korszakból.

És ez a tudás a mai napig nem veszett még el. Swamimalai egy kis falu Tamil Nadu államban, a temploma a környéken ugyan fontosnak számít, ám mi mégsem ezért látogattunk el oda. Hanem amiatt a néhány család miatt, akik nemzedékről nemzedékre hagyományozva a tudást, a mai napig is a Chola birodalom idején alkalmazott technikával készítenek bronzszobrokat. Hogy mennyire tökéletesen, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1985-ben volt egy nagy indiai fesztivál New Yorkban, ahova az indiai állam másolatot készíttetett az egyik leghíresebb Chola bronzszoborról. Ez a mestermű Shívát, mint pásztor ábrázolja és sokan mind közül a legkifinomultabbnak és legszebbnek tartják. A másolat elkészítésére az egyik ma is dolgozó mester édesapját kérték fel, aki el is vállalta a feladatot. A fiaival együtt heteket töltöttek a tanjavuri múzeumban, hogy minden apró részletet megfigyeljenek és feljegyezzenek. Majd elkészítették a másolatot, amely olyan jól sikerült, hogy gyakorlatilag nem lehetett különbséget találni a két szobor között. Az indiai archeológiai hivatal gyorsan kötelezte is a mestert, hogy az általa készített szobor talpazatába minden oldalról vésse be, hogy „REPLICA”. A kiállítást követően pedig szépen el is zárták a szobrot a hivatal székhelyén egy széfbe, nehogy valaki is megpróbáljon visszaélni a másolat tökéletességével.

Na, de térjünk vissza Swamimalaihoz és a hagyományos műhelyeihez. Mint írtam, kifejezetten emiatt jöttünk el ebbe a faluba, így a templom gyors megnézése után a falucska főutcáját vettük célba, mert tudtuk, hogy ezeknek a mesterembereknek a családi műhelyei itt vannak. Nem olyan könnyű őket megtalálni, mert nincsenek kitáblázva, nem sorakoznak bronzszobrok az üzletek előtt...már ha egyáltalán van üzlete a műhelynek...hiszen ezek a mesterek nem a turistákból élnek. Mondjuk nem is szokott ide nagyon eltévedni turista: bár az utazásunk során sokukat megkérdeztük, de egyel sem találkoztunk, aki járt volna itt vagy akárcsak hallott volna erről a helyről. De ezt ezek a mesterek egyáltalán nem is bánják, így is van elég munkájuk. A legnagyobb megrendelőik a templomok, hiszen a szobraikat a mai napig is használják a vallási szertartások során. Na és persze nyugati műkincskereskedők is meg szokták találni őket, hiszen ezek a szobrok a igencsak piacképesek a nemzetközi műkincspiacon.

Ramalingam Sthapathy mester műhelye a főutca templomhoz közeli részén található. Ugyan az utcafronton egy kis üzlethelyiség is van, de az zárva volt, belesve a kirakaton, azért néhány szép bronzszobrot láthattunk a polcokra kirakva. Kicsit bizonytalanul néztünk be a ház nyitott ajtaján...egy hosszú folyosó végén mintha egy műhelyt véltünk volna felfedezni. Hamarosan fel is tűnhettünk a bent tartózkodóknak, mert egy fiatal férfi megjelent az ajtóban és barátságosan intett felénk, hogy menjünk be. Jól sejtettük, a folyosó tényleg a műhelybe vezetett, pontosabban abba a szobába, ahol a végső simításokat végzik a szobrokon. Bár kísérőnk – sajnos a nevére nem emlékszem - csak törve beszélt angolul, mégis szívesen válaszolgatott a kérdéseinkre és örömmel mutatta meg, hogyan dolgoznak. Először is a szobrokat gondosan megformázzák egy speciális viaszból, ügyelve arra, hogy a szobor minden tekintettben megfeleljen az ősi hindu vallási szövegek, a Shilpa Shastras előírásainak. Ezután a viaszszobrot óvatosan körbetapasztják agyaggal, csupán a talprészen hagynak egy kis lyukat. A következő lépés az agyag kiégetése. A magas hőmérséklet miatt pedig a viasz eközben kiolvad, így már meg is van a szobor tökéletes öntőformája. A felhevített, folyékony bronz ötvözetet ekkor beleöntik az alul meghagyott lyukon, majd hagyják kihűlni. Végül az égetett agyagburkot vigyázva feltörik és akkor napvilágra kerül a majdnem kész szobor. Az utolsó munkafázis során a legapróbb részleteket is tökéletesre csiszolják a szobron, hogy mindenben megfeleljen az szigorú vallási előírásoknak. Természetesen minden munkafázis során a megfelelő imákat is el kell mondani, valamint a műhelynek vallási értelemben teljesen tisztának kell lenni, csak így lesz a szobor alkalmas templomi használatra. Például a segédek is mind brahminok, azaz papi kasztúak.

És még nem szóltam a legfontosabb lépésről. Hiszen azzal, hogy a szobor elkészült, még nincs vége a folyamatnak. Ekkor következik ugyanis a szobor szemének a felnyitása, ami a pupilla bevésését jelenti egy speciális vallási szertartás keretei között. Az isten ekkor költözik a szoborba, ekkor válik az alkotás élővé, amelyet aztán a hívők istenként tisztelnek. Hiszen a hitük szerint a szobor ekkor már maga az isten, amit ábrázol. És egy tökéletesen sikerült mestermű esetében a szobor akár ezer évig élő is marad. Persze ha valahol hibádzik az alkotás vagy valami tisztátlan dolog történik vele – pl. ellopják vagy múzeumba viszik -, akkor az élet hamarabb elszáll belőle és nem marad más, csak egy szép műalkotás.   

A szemfelnyitás és az agyagfeltörés kivételével minden más munkafázist magunk is láthattunk a műhelyben. Fantasztikus élmény volt. Ha pár órát még maradtunk volna, akkor azt is megfigyelhettük volna, amint a agyagburokból előkerül a bronzszobor, hiszen az egyiket ottjártunkkor már hűtötték éppen. Kísérőnktől persze nem csak a szoborkészítés technikai részleteit tudtuk meg. Számunkra érdekes volt az is, amikor kiderült, hogy nem csak a mester családja foglalkozik sok generációra visszatekintve bronzszobrászattal, hanem az összes segéd családja is. Például az ő egyik egyenesági felmenője több mint háromszáz éve kezdet el dolgozni ebben a műhelyben.

Épp itt tartottunk a beszélgetésben, amikor megérkezett Ramalingam mester. Ő is nagyon kedves ember. A családja immár több, mint hétszáz éve foglalkozik bronzszobrászattal, ő is az apjától tanulta a mesterséget. A templomi szobrok készítése pedig nem csak szép hivatás, hanem biztos megélhetés is egyben, hiszen nem csak Indiából, hanem az egész világból kapnak megrendeléseket...sokfelé élnek már indiaiak, akik őrzik a hitüket és megépítik a maguk templomait. Az egyetlen fájdalma talán az, hogy egyenlőre úgy tűnik, hogy nem lesz aki továbbvigye a családjából ezt a szép hagyományt. Egyetlen fia már a számítógépek korában nőt fel, a lehetőségei kitárultak...biomechanikai mérnöknek tanult és a Tatánál van jól fizető állása. És hát hogyan mondhatná ő neki, hogy ahelyett jöjjön ide a kis műhelybe dolgozni...

 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás vallás india

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr482674518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása