Vagy ahogy angolból átvéve sokan nevezik: fairtrade. De miért is írok erről? Egyrészt mert jó dolog  (mármint a méltányos kereskedelem :-)), amiről nem árt, ha minél többen tudnak, hogy mi is ez és miért segíti a szegény országok még szegényebb termelőit. Másrészt meg azért is, mert Varanasi méltán híres a gyönyörű selymeiről, viszont azok készítői gyakran nagy nyomorban élnek...így arra gondoltunk, hogy az otthoni vásárlók és a helyi készítők is jól járnak vele, ha magunk is megpróbálkozunk a méltányos kereskedelemmel. A részletekért kattints a tovább gombra.

Ahhoz, hogy megértsük a méltányos kereskedelem lényegét először a hagyományos kereskedelemmel kell kezdenünk a történetet. Mert hogyan is zajlik ez manapság? Természetesen van a termelő, aki az adott árut elkészíti. Az igazi a benaresi selyem jellemzően kis családi műhelyekben készül, a legszebb darabok lábbal hajtott szövőszékeken, amit gyakran a szegélyek kézi hímzése egészít ki. A termelőtől pedig megveszi a helyi nagykereskedő...amióta ide is betört a kínai gépi selyem, azóta kizárólag bizományba és nagyon nagyon alacsony áron (a kínai „selyem” amúgy gyakran nem is valódi, azonban az egyszerű turista nem nagyon tudja megkülönböztetni az igazit a hamistól). Azután a helyi nagykereskedőtől megveszi egy olyan nagyobb  cég, aki exporttal is foglalkozik vagy kapcsolatban áll olyan külföldi céggel, aki importtal foglalkozik. Majd jön a szállítmányozó cég, aki elszállítja a célországba az árut. Ott az exportáló/importáló cég jó esetben maga értékesíti kiskereskedőknek, rosszabb esetben egy ottani helyi nagykereskedő veszi meg az árut, akitől aztán majd a kiskereskedő veszi meg. Tehát mire a termelőtől elér az áru a fogyasztóig, addig gyakran akár 6-7 szereplő is ráteszi a maga hasznát a termékre. Amivel önmagában nem is lenne baj, ha a fogyasztó hajlandó lenne korlátlan pénzt fizetni a termékért. De persze a fogyasztó nem akar sokat fizetni. Tehát az árakat le kell vinni. A nagykereskedők, szállítmányozók, sőt még a kiskereskedő sem akar lemondani a maga hasznáról (miért is tenné), hiszen úgy van vele, ha ez az áru ennyiért nem eladható, akkor vesz helyette mást, amire rá tudja rakni az elvárt hasznát.

Egyedül a selyemszövő család van igazán kényszerhelyzetben...ő nem tud mást termelni, csak ehhez ért, ehhez vannak meg az eszközei... ne feledjük, nekik általában semmi tartalékuk és lehetőségük nincs ahhoz, hogy váltani tudjanak. Tehát egy valamit tud tenni...csökkenti az árat és belemegy a legrosszabb feltételekbe is, azaz majd akkor fizet a kereskedő, amikor el tudta adni az árut és befolyt hozzá a pénz, meg úgy is gondolja, hogy ezt bevallja...tehát minden kockázatot a legszegényebb vállal magára. De valamiből meg kell venni az ételt is a családnak, így ha egy termékért kevesebb pénzt kap, akkor többet kell dolgozni. Először csak a férfiak dolgoznak napi 12-14 órát, majd már a nők is, amikor pedig újból csökkenti a felvásárlási árat a nagykereskedő, akkor már a gyerekek is...csak hogy a napi megélhetés meglegyen.

De mi is az a méltányos kereskedelem és mit is tud kezdeni a fenti helyzettel?  Először is aki erre adja a fejét, annak be kell tartania néhány alapelvet. A legfontosabb talán az, hogy annyit fizet a termékért, hogy annak előállítója a normális napi munkából el tudja tartani a családját legalább a tisztes szegénység szintjén. Másrészt magára vállalja a kockázatot, azaz nem bizományba veszi meg az árut, hanem az átvételkor egyből fizet. E kettő dolog már egyből biztosítja azt, hogy a gyerekeknek ne kelljen dolgoznia a napi megélhetésért...a gyerekmunkát amúgy illik is tiltani azoknál a termelőknél, akik részt kívánnak venni a méltányos kereskedelemben...hiszen az egyik fő célja ez a kezdeményezésnek.

Közgadász beállítottságú olvasóink persze egyből megkérdezhetik, hogy ha többet fizet a méltányos kereskedő a termelőnek, akkor hogyan tudja felvenni a versenyt a hagyományos kereskedelemmel? A kérdés jogos, azonban két út is kínálkozik erre. Az egyik, hogy minél kevesebb közvetítővel kell megoldani a kereskedést. Ez persze több szervezést és munkát igényel, de aki ilyenre adja a fejét, az általában nem lusta erre. :-) A szállítmányozót ugyan általában nem lehet kihagyni, de a helyi nagykereskedőket, illetve a nagy export/import cégeket igen. Ezen azét lehet spórolni. A másik út pedig az, hogy a fogyasztónak elmagyarázzuk szépen, hogy azért kerül többe egy méltányos kereskedelemben forgalmazott áru, mert azt nem gyerekek készítik éhbérért. Ez utóbbi módszer Nyugat-Európában egész jól működik, Magyarországon, ahol jóval árérzékenyebbek az emberek, még kevésbé. Tehát  ha szeretnénk sokat eladni ezekből a szép selymekből, hogy ez tényleg valós segítség legyen az ezeket készítő szegény családoknak, úgy számunkra marad az első út...azaz a közvetítőket kihagyva biztosítani azt, hogy jó áron jusson el a termék a vásárlókhoz.

És még egy fontos dolog. Bár a készítőknek már az is nagy segítség lehet, hogy nem irreálisan alacsony áron, bizományba kell eladniuk a termékeiket, ennél mi picivel többet is szeretnénk tenni értük. Így úgy döntöttük, hogy ezt az egészet az alapítvány keretében fogjuk csinálni (szerencsére erre hivatalosan is van lehetőség :-)), így az ebből szerzett összes nyereséget visszaforgatjuk az itteni helyi közösségek támogatására. Ha bejön a dolog, akkor tudnánk például a vidéki iskolákat támogatni, oktatásokat és képzéseket szervezni, közösségfejlesztő programokat beindítani ebből a pénzből...de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk meg először, hogy egyáltalán van-e kereslet a szép benaresi selyemre.

És tényleg...akkor már fel is használnám a blogot egy nem reprezentatív felmérésre. A képek alapján kinek tetszenek az itteni selymek és milyen árakat tartana reálisnak? (Azt be kell vallanom, hogy nem sikerültek túl jól a képek, de egy kis fantáziával hátha így is el lehet képzelni milyenek. :-) )