India szerte – különösen Bengálban - a mai napig találkozhatunk még olyan vándorokkal, akik egy kis batyuval és a hangszerükkel a vállukon járják a falvakat. Nincs más vagyonuk, mint amit magukkal hordanak, ott alszanak, ahol éppen éri őket az este, abból élnek, amit az énekükért cserébe adományként kapnak a hallgatóságuktól. Nem koldusok ők, sőt nem is egyszerű szórakoztatók. Ők a baulok. Akiknek a dalai igencsak mély gondolatokat tartalmaznak...így terjesztik misztikus filozófiájukat. Aki többet szeretne megtudni róluk, az kattintson a tovább gombra.

Január közepén a baulok összegyűlnek Kneduliban, egy pici bengáli faluban, hogy megtartsák éves nagy fesztiváljukat. Az egész államból jönnek az énekes-vándorok, hogy tanúságot tegyenek hitükről és művészetükről...nagyszerű esemény lehet. Sajnos az már dél-indiai utunk megkezdésekor látszott, hogy nem fogunk időben visszaérni északra, így lemaradunk erről az élményről, ezért Kenduli meglátogatását nem is terveztük. Viszont szerencsénk volt...mikorra elértünk Bengálba, még csak alig több, mint egy hete ért véget ez a fesztivál, így több énekes még a környéken kóborolt...és időnként vonatra szállt. Például a mi vonatunkra is. A fenti videón az egyikük látható és hallható.

Na de kik is azok a baulok? Történetük több, mint ötszáz évre nyúlik vissza, és igencsak érdekes színfoltjai az amúgy erősen kaszt alapú bengáli társadalomnak. Ugyanis a baulok tanításaiban nincs helye a kaszt vagy vallási alapú megkülönböztetésnek. Filozófiájuk sok helyről merít...éppúgy megtalálhatók benne az iszlám szufi irányzatának eszméi, mint ahogy a tantrizmus, a vishnuizmus és a buddhizmus gondolatai. A baulok nem hisznek abban, hogy az Isten szobrokban megtalálható lenne, de szerintük még a mennyországban vagy a halálunk után sem találkozhatunk vele. Ellenben hisznek abban, hogy a jelenben, az ember saját magában megtalálhatja, ha kitartóan keresi az igazságot. A baulok célja felfedezni a szentet magukban, az „arany embert” – Moner Manush -, aki a hitük szerint mindenkiben ott lakozik. Csak néha egy egész élet kell, hogy az ember ezt megtalálja magában.

A baulok elutasítják a brahminok (papok) hatalmát és haszontalannak találják a vallási rituálékat, filozófiájuk közel ateista. Azt azért persze nem árt tudnunk, hogy nem ők az elsők, akik az indiai gondolkodók közül eljutottak a transzendenciállis istenségek tagadásáig. Már az időszámításunk előtti 6. századi Charvaka is úgy vélte, hogy Isten nem létezik, mint ahogy egyetlen élő teremtmény sem lehet hallhatatlan. Sőt, az ősi India sokkal nagyobb ateista irodalommal rendelkezik, mint bármely más klasszikus civilizáció. De még a hinduk által szent iratnak tekintett Rig Véda is megemlíti az istenek létével kapcsolatos bizonytalanságot (a hindu vallásról korábban már írtam egy bejegyzést, abban részletesen ki is fejtettem, miért ilyen toleráns ez a vallás :-)).  Szóval a baulok érdekesen kevert filozófiája és spiritualitása egész ősi gyökerekkel is rendelkezik. Kevesen tudják, de a baulok tanításai még olyan neves gondolkodókat is befolyásoltak, mint például Rabindranath Tagore.

Filozófiájukból adódóan baul lehet bárki, bármilyen vallású vagy származású is. Csak fel kell adni az anyagi javakat, útra kell kelni, találni kell egy mestert és követni kell a szeretet útját. Ugye milyen egyszerű?