HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Halottégetés: amit látunk és amit nem

2010.02.21. 15:54 :: Sajo - www.chanceindia.org

 

Az égetés megkezdése előtt kecskék próbálják meg leenni az áldozati virágokat a máglyáról, a szertartás végén pedig – családtagok és idegenek szemei előtt - bottal verik szét az éppen maradt csontokat, majd a hamvakat bekotorják a folyóba. Borzalmasan hangzik? Pedig az egyik legszebb halotti szertartás, mély vallási tartalommal. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a halottégetőket, most pedig magáról a szertartásról olvashatsz, ha a tovább gombra kattintasz.

Ha egy Indiáról szóló útifilmben halottat égetnek, akkor jó eséllyel Varanasiban készült a felvétel. Nem mintha máshol nem így búcsúztatnák a halottaikat a hinduk, azonban ez a város mind közül talán a legszentebb, akit itt égetnek el, annak lelke megtisztul a bűneitől és kikerül az örök körforgásból. Ennek megfelelően sok hindu jön ide meghalni vagy gondoskodik róla, hogy legalább a halotti szertartása itt legyen megtartva. Mégis, ha egy nyugati ember végigsétál a szent ghatakon (folyóparti lépcsősorok, gátak), akkor gyakran megütközik a lépten nyomon észrevehető profánságon. Legutóbbi ottjártamkor épp egy fiatal spanyol magyarázta nekem vehemensen, hogy ezeknek a hinduknak semmi sem szent, majd odamutatott, ahol gyerekek kriketteznek házilag barkácsolt ütőikkel alig pár méterre egy halotti máglyától. De ezen kívül is folyton keveredik a szent és a hétköznapi. Míg egyesek rituális fürdésüket végzik a Gangeszban, mások mellettük ruhát mosnak. Fent a lépcsősor tetején hivők szent dalokat énekelnek, lent épp akkor hajtanak be a folyóba egy csordányi vizibivalyt hűsölni. És még sorolhatnám végtelenségig a példákat, de talán így is egyértelmű már: a hinduk számára a vallás a mindennapok része. És a halál sem olyan végérvényes, mint számunkra. Csupán egy állomás, amely után vagy a megszabadulás vagy egy újabb élet jön...aszerint, hogy kinek milyen a karmája, amit az éppen véget ért és az előző életei során felhalmozott.

Na de nézzük, hogy pontosan mi is ez a szertartás. A halotti szertartás pontos, leírását a hindu halottas könyv, a Prétakalpa (holtak rítusa) tartalmazza. Az ott leírtakhoz nagyon hasonlóan zajlik Varanasiban is a szertartás, így azt írom le, amit ott láttam-tapasztaltam. Persze ha valaki csak látja, akkor sok mindent nem ért meg belőle, maximum a rítus hangulatát tudja átérezni. Így én is hálával tartozom hindu barátaimnak, hogy elmagyarázták, mi és miért történik.

Amikor meghal valaki, testét megmossák, haját és körmét levágják. A férfi halottat tiszta fehér, a nőt pedig színes lepelbe csavarják, és virágokkal borítják. Az elhunyt legidősebb közvetlen férfi családtagja (általában a fia, az apja, a testvére vagy a férje) kopaszra nyíratja a haját, és fehér ruhába felöltözve vezeti a gyászmenetet, amely órákig is eltarthat. Varanasi szűk sikátoraiban gyakran összefuthatunk ilyen menetekkel, amint a résztvevők ütemesen kántálják: Rám nám szatja he! (Ez tükörfordításban azt jelenti, hogy „Ráma neve az igazság”.)

A menet mindig a Gangesz partján ér véget...egész pontosan vagy a Manikhárnika ghatnál vagy a Harischandra ghatnál. Előbbi a halottégetés fő helyszíne, itt mindig számos máglya ég, párhuzamosan akár szertartások tucatjait is végzik. A Harichandra ghat viszont szerintem alkalmasabb arra, hogy az ember nyugodtan végigkövessen egy teljes szertartást. Itt egyszerre általában csupán 1-2 máglya ég és az egész hangulat sokkal jobban kedvez az elmélyült szemlélődésnek...én akár órákig is el tudom szemlélni a folyóparton zajló életet, az égetési ritusokat és a mindennapokat egyaránt. A kényelmesebbek a közvetlenül a ghát tetejénél található olcsó hotel tetőteraszán ülve is nyomon tudják követni a teljes szertartást, közben csájt vagy kólát iszogatva.

Amikor a holttesttel megérkeznek a folyópartra, akkor a testet rituálisan ötször megmerítik benne. A Gangesz vize lemossa a bűnöket, mintha utolsó szent fürdőjét venné az elholt. A mindennapokban ez sokszor úgy néz ki, hogy a test akár fél órát is a vízben ázik, amíg a halottégetők nem érnek rá vele foglalkozni.

Ezután ráhelyezik a testet a halott vagyoni helyzetétől függő méretű máglyára (a fa igen drága), gyakran a hordozó ravatal fáját is összetörik és elhelyezik a testtel együtt. Az aranyszállal átszőtt felső takaróleplet leveszik a holttestről, a szájába kenőcskeveréket tesznek, a testet több helyen is bekenik ezzel. Néha magát a máglyát is meglocsolják ghível és befüstölik tömjénnel. (A folyóparton szabadon kóborló kecskék ilyenkor lépnek akcióba és próbálják megkaparintani a holttesten elhelyezett áldozati virágokat.)

A máglyára szantálforgácsot is vetnek, és a szertartást vezető legidősebb férfirokon többször körbejárva a halottat a rituálé által előírt módon meggyújtja a tüzet. Amíg ég a tűz, a rokonság a közelben összegyűlve hosszú részleteket recitál különböző szent szövegekből.

A test elégetése másfél – két órát is eltart, időnként a halottégetők égést elősegítő port szórnak a máglyára.  A hamvasztás befejeztével – ha szükséges – a legidősebb férfirokon szétzúzza az épen maradt csontokat egy erős bottal, legfőképp a koponyát, hogy a lélek szabadon távozhasson. Zárásként még hoznak neki egy korsó vizet a Gangeszból, amelyet a válla fölött ráönt az elhamvasztott testre és maga mögé dobja a korsót, hogy az darabokra törjön. Ezzel a rituálisan megszakítja a rokoni kapcsolatot a halott és az ittmaradt család között, hogy a lelket semmi se kösse többé ehhez a világhoz. Az elhunyt  hamvait vagy belekotorják a folyóba, vagy egy kis urnába gyűjtik és a család magával viszi (később általában ez esetben is a folyóba kerül egy újabb kis rituálé keretében).

Az egész szertartás nyilvánosan zajlik, így azt bárki megfigyelheti. Fényképezni azonban szigorúan tilos, ha valakit a halottégetők rajtakapnak a fotózáson, akkor általában látványos jeleneteket rendeznek. Ez ugyan roppant kellemetlen, de azért megijedni nem kell...mégha annak reményében, hogy a turista nagyobb összeggel mentené ki magát a helyzetből, esetenként súlyos fenyegetések is elhangzanak (máglyán elégetés, rendőrség, stb.), akkor sem vagyunk igazán veszélyben. A legjobb persze az, ha tiszteltben tartjuk a helyi szokásokat (hiszen valószínűleg mi sem örülnénk, ha idegenek kezdenének látványosan fényképezkedni valamelyik rokonunk temetésén), azonban ha mégsem sikerült elég diszkrétnek lennünk és megtörténik a baj, akkor a legjobb illően bocsánatot kérni, látványosan kitörölni az égetésről készített fényképeket és csendben, de határozottan távozni. Ha még ezek után is erősködnének, akkor mondani kell, hogy „hívjunk rendőrt”. Ugyanis az indiai rendőrség ilyen esetekben mindig a turista oldalán áll...ezt a helyiek is tudják, úgyhogy ilyenkor le szoktak csillapodni a kedélyek. (Ha valaki mégis fényképezni akar, akkor azt tegye úgy, hogy ne sértse a helyiek érzékenységét...messziről, teleobjektívvel, pl. a fentebb is említett hotel tetőteraszáról.)

Azt még érdemes tudni, hogy a csecsemőket, a terhes nőket a szent embereket és a kigyómarásban elhunytakat haláluk után nem égetik el. Ugyanis ők tisztának számítanak, így nincs szükségük a szertartás álalt nyújtott megtisztulásra. (Némi gyakorlati oka is van annak, hogy a kígyómartakat és a szent embereket nem égetik el...állítólag régebben nem egyszer előfordult, hogy ilyen esetben az áldozatok a tűz okozta fájdalomtól a máglyán tértek magukhoz...ugyanis egyes kígyók marása tetszhalál szerű állapotot okoz, míg néhány szadhú pedig oly mély meditációba tud süppedni, hogy avatatlan szemek számára halottnak tűnhet.) Akit nem szükséges elégetni azokat egyszerűen csak a folyóba helyezik...így nem ritka látvány a Gangeszen úszó hulla, a túlparton pedig néha halomba gyűlnek a csontok is.

A halált követő egy évben még minden hónapban kell tartani egy kisebb szertartást, majd a gyászév letelte után is évente mutatnak be áldozatot a halott lelkéért. E rítusok vallási célja a biztos és végső átmenet az elhunyt számára egyik életből a másikba, gyakorlati célja és haszna pedig a gyász feldolgozásának elősegítése és az elhunyt családjának összetartása.

 

2 komment

Címkék: vallás india varanasi

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr661778364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ilcsenzia 2010.03.25. 11:56:04

Sziasztok,

csak egy baj van ezzel az oldallal, az, hogy belefeledkezem teljesen és nem dolgozom:)
Örülök, hogy minden jól alakul ott messze-messze.
Vigyázzatok egymásra, most már rendszeresen olvasom majd a bejegyzéseket!

Üdv,

i

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.03.25. 13:29:35

@ilcsenzia: Köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszik az oldal. Reméljük továbbra is sikerül fenntartanunk majd az érdeklődésed. :-) Most, hogy kezdnek rendeződni a dolgok itt, remélhetőleg már sűrűbben tudunk majd jelentkezni (rossz hír a munkaadódnak, de pl. most raktam ki egy új bejegyzést :-))

Sajo'
süti beállítások módosítása