HTML

India, India

Élet Indiában....avagy egy év önkéntesként egy borzalmasan szegény, ám mégis csodálatos országában, ahol csak az biztos, hogy semmi sem biztos. És ilyen körülmények között indíts el egy oktatási programot!? Komoly és vicces történetek, érzések, gondolatok, kultúra, képek, videók és riportok Indiából, azaz minden, ami velünk történik vagy eszünkbe jut. Na meg az is, ami Titeket érdekel. Kérdezz bátran Indiáról, ha nem tudjuk, majd megkérdezzük itt valakitől. :-)

Címkék

chanceindia (41) coca cola (2) életmód (25) esemény (6) fairtrade (1) india (80) itthon (9) Mehdiganj (1) riport (16) rólunk (12) tanítás (5) utazás (8) vallás (12) varanasi (8)

Ha tetszik az oldal...

...köszönjük, hogy megosztod másokkal. :-)

Családi utazás a Himalájába

2010.07.15. 04:13 :: Sajo - www.chanceindia.org

Így még sohasem utaztunk...egy indiai család tiszteletbeli tagjaiként. Már régóta terveztük Dórival, hogy kiveszünk egy pár nap „szabadságot” és elutazunk valahova, ahol az idő kellemesebb, mint az itteni 48 fok. Aztán kiderült, hogy Nandanék is életük első nyaralására készülnek...így jött az ötlet, hogy menjünk együtt. Aki a képek nézegetésén kívül olvasni is szeretne, az kattintson a tovább gombra. :-)

Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy nem csak a szegények, de még az indiai középosztály körében sem túl gyakori a családi nyaralás. Egyrészt, mert drága, másrészt, mert teljesen természetes dolognak tartják, ha a férfi egyedül vagy a barátaival elutazik üzleti ügyeit intézni, vagy csak egyszerűen kikapcsolódni, míg a feleség otthon vigyáz a gyerekekre, meg gondoskodik a családról. Azért az utóbbi időben a gazdagabbak körében már kezd elterjedni az a nyugati minta, hogy a család is megy nyaralni – igaz, itt gyakran a teljes három generáció közösen -, de hát ehhez sok pénz kell, így nem sokan engedhetik meg maguknak. Nandanék azonban egyáltalán nem gazdagok, viszont szerelemből házasodtak...így végülis elszánták magukat életük első nyaralására. 

Mivel itt Varanasiban egész májusban és júniusban hatalmas hőség volt, nem ritkán 47 – 48 fok is, így a nyaralást érthetően nem a meleg tengerparton képzeltük el. Viszont havat még se Banti, se a négy és fél éves Babu sem látott soha. Hogy ezt a hiányosságot pótoljuk, először Uttarakhand államot néztük ki...ott ered a hegyek között a Gangesz, melynek négyezer méteren levő forrását szerettük volna meglátogatni és szintén ott található a Virágok völgye, amelynél állítólag kevés szebb hely van a világon. Már mindent elterveztünk, az időjáráson pedig nem aggódtunk, hiszen a monszun a hegyekbe később ér, mint ide és ugye még itt sem kezdődött el...azonban Dóri ránézett egy időjárás előrejelzésre, hogy meg tudja mondani Bantinak, éjszakánként milyen hidegre kell számítani, kell-e még meleg ruhákat venniük. És elhűlve láttuk, hogy 5-6 fok lesz...nappal...meg folyamatos eső. Ugyanis az év ebben a szakában szokatlan nagy esőfront érte el a Himalája déli oldalát. Na, ez nem tűnt túl barátságos időnek...mi a magunk jó ruháival még elviseltük volna, meg hát voltunk már annyit a hegyekben, hogy ez ne okozzon gondot nekünk... de Nandanéknak még csak esőkabátjuk vagy túrabakancsuk sincs, meg pulcsiból is csak igen korlátozott mennyiség.

Szóval gyorsan elkezdtünk más célpont után kutatni...megnéztük Dajerlinget, meg Assamot, meg Sikkimet is...de ezeken a helyeken is esős volt az idő, talán már a monszun miatt, mert Indiának arra a részére hagyományosan előbb érkezik meg. Gondoltunk Kashmirra és Ladakhra is, ahol mint ilyenkor mindig, most is jó idő volt...azonban ezek talán az utazási nehézségek miatt nem annyira valók Babunak és Bantinak. De Himachal Pradesh minden szempontból tökéletes alternatívának tűnt. Az előrejelzés szerint változóan felhős, de azért inkább napos idő, 25 fok...ráadásul mivel az egyik fő célpontja az indiai turistáknak, így infrastruktúrálisan és közelekdésileg is jó. Már csak a vonatjegyet kellett valahogy megoldani – ami azért nem olyan egyszerű, ha pár nap van csak az indulásig – és már mehettünk is.

Delhin keresztül Kalkáig a hagyományos vonatokkal utaztunk, másfél nap alatt oda is értünk. Majd másnap reggel jött az a programpont, amit Nandanék nagy izgalommal vártak...a kisvasút Shimláig. Shimla az angolok nyári fővárosa volt, ezért úgy döntöttek, hogy egész odáig kiépítik a vonatot. Igen ám, de Shimla  2200 méter magasan fekszik, míg Kalka 700 méter körül. De hát az angol mérnökök kitettek magukért, 103 alagút és számtalan viadukt segítségével megoldották, hogy a vonat feljusson a városba...azóta már a világörökség részét képezi ez a mérnöki teljesítmény. Az útikönyv és a mentrend egyaránt azt írta, hogy kb. 5 órás lesz ez az utazás...végülis valamivel több, mint 8 óra alatt fel is értünk. De az utazás kellemes volt, a táj különösen a második felében vált széppé. Viszont Shimlába csak este értünk, így ez azt jelentette, hogy ott is kell éjszakáznunk. Sajnos Shimlába este megérkezve nem olyan egyszerű olcsó és jó szállást találni. A lányok és Babu az állomáson maradt, míg mi Nandannal elmentünk alvóhelyet keresni. Az állomás környékén megnéztünk legalább 10 hotelt...a többségben nem volt hely, ahol meg igen, az nagyon drága volt. Ráadásul folyton ránktapadtak különböző „hiénák”, akik segíteni ugyan nem segítettek, de jól láthatóan szerettek volna jutalékot kapni a szállodáktól. Végül betértünk egy kis utazási irodába, hiszen úgyis akartunk taxit bérelni az elkövetkezendő 8 napra, így gondoltuk ezt is letudjuk. A kocsi árában kisebb alku után meg tudtunk egyezni és még szállást is találtunk elfogadható áron...mutattak képeket és egy rövid videót is a szobáról. Bár voltak fenntartásaim, de Dóri már hívott, hogy siessünk, mert már csak ők vannak az állomáson, meg egy fél tucat csaholó kutya. Így rábólintottunk az ajánlatra és már siettünk is a megmentésükre.

A szállásra érve kiderült, hogy a félelmem nem volt alaptalan. A fényképeket és a videót szerintem még akkor készíthették a szobákról, amikor először lehetett kereskedelmi forgalomban kamerát kapni Indiában. Az egész szálloda nagyon lelakott volt, meg elég koszos...ráadásul kiderült, hogy nincs víz egyik szobában sem. Mint később megtudtuk, a vízellátással gyakran van gond Shimlában és az olcsóbb szállodákban nincs megoldva, hogy olyankor is legyen víz a vendégeknek. Mindenesetre amikor reklamáltunk, akkor egy-egy nagy vödör melegvizet hoztak nekünk a füdréshez. (Viszont legalább reggel hatkor éktelen dörömbölésre és kiabálásra ébredhettünk, mert az egyik alkalmazott így tudatta velünk, hogy most fél óráig van víz. Nagyon örültünk neki... ;-))

Reggeli után Banti jött át és kérdezte, hogy nem hagyta-e itt véletlenül Nadnan a szemüvegét. Ugyanis már az egész szobát átkutatták és nincs meg. A mi szobánkat is jól átnéztük, de itt sem volt. Utána még egyszer közösen átvizsgáltunk minden szegletet Nandanék szobájában...de így sem lett meg. Lementek megkérdezni a szálloda személyzetét is, hogy nem találtak-e egy gazdátlan szemüveget...de nem. Viszont a recepciós arról érdeklődött, hogy esetleg szellőztettek-e? Mivel igen volt a válasz, így közölte, akkor biztos egy majom vitte el. Először ez hihetetlennek tűnt, mert semmi más nem tűnt el a szobából, pedig keksz is volt az asztalon. De aztán mi visszamentünk a szobánkba a sofőr telefonszámért, hogy később jöjjön, mert szemüveget kell csináltatnunk indulás előtt...és a nyitott ablakunkon keresztül épp egy hatalmas majom jött befelé a szobába. Dóri nagyon megijedt, mert tényleg óriási volt, ráadásul hiába próbáltam meg elijeszteni, nem hogy elemenkült volna, de a fogait vicsorítva harcolni akart velem. Végül a kezem ügyébe került pokrócot vágtam hozzá, amitől végül jobb belátásra tért és visszafordult. Ezek után már elhittük, hogy a szemüveget egy majom lopta el.

Szóval Shimláról a kezdeti benyomások nem voltak túl kedvezők. De aztán Dórival és Nandannal elmentünk szemüveget vásárolni...és nagyot változott a véleményünk. A szép reggeli napsütésben gyönyörű látvány tárult ugyanis elénk. A főutcához vezető sétányról gyönyörű zöld hegyeket lehetett látni, a belváros pedig akár egy európai hegyi városka központja is lehetett volna. Szép régi európai stílusú házak, jól karabantartva, tisztaság, és mivel az autók is ki vannak tiltva, friss levegő és se motorzaj, se dudálás. Nagyon szép volt. Ráadásul új szemüveget is készítettek fél órán belül, így végül dél körül jókedvűen hagytuk el Shimlát.

Már éppen ideje is volt indulnunk, mert a következő célpontunk, a Tirthan-völgy igencsak messze volt...ráadásul erősen kiesett a turisták által látogatott térségből, így nem tudhattuk azt sem, hogy milyenek ott az utak. A sofőrünk sem volt még ott soha és az irodában is csak térkép segítségével találták meg a helyet, mert még soha nem hallottak róla. Nandan kicsit aggódni is kezdett, hogy biztos megéri-e odamenni és három napot eltölteni ott, mert mindenki megkérdezte tőle, hogy minek megyünk oda, ott semmi nincs. De én mondtam neki, hogy gyakran pont ezek a helyek a legszebbek és nyugodjon meg, az Internetten alaposan utánanéztem és az a kevés ember, aki járt ott, az mind jókat írtak róla. Sajnos csak késő este érkeztünk meg, mert alig másfél órával az indulás után a kocsi jobb első kereke felmondta a szolgálatot...valami csapágy ment tönkre...így 3 órát egy útszéli szerviznél töltöttünk. De az idő szép volt, így ez sem szegte a kedvünk.

Tirthan-völgy...az egész völgyben csupán néhány apró falu és két kicsi szálloda van, azok is egymástól több kilométerre. Na megy egy gyönyörű hegyi folyó. És mivel völgy, ezért hegyek veszik körül. :-) Méghozzá nagyon szépek. Turista erre nagyon kevés jár, így a szállodák sem nagyok....mindkettőben csupán néhány szoba van. Viszont mindkettő nagyon kellemes hely. És drága. Amelyikben mi szálltunk meg, ott a legolcsóbb, un. „eco cabin” 1300 rúpiába került...ezek tulajdonképpen nagyon aranyos és szépen berendezett tégla bungalók, viszont fürdőszoba és wc nincs bennük..azokért a kert végébe kell menni. De ez minket nem zavart. A szálloda kertje vadregényes és a gyerekek számára egy kis játszótér is ki lett alakítva, míg a folyótól csak egy keskeny út választott el minket.

A környéken pedig számtalan kirándulási lehetőség van. Mi első nap egy vízeséshez túráztunk el Dórival, míg Nandanék a folyóparton sétálgattak. Másnap pedig közösen mentünk el kocsival egy közeli, 3200 méter magas hágóhoz, ahol Banti és Babu élete első túráján vett részt. Egy szent tavacskához kirándultunk el...oda vissza 10 kilométer..nagy örömünkre Babu is végig bírta. Szóval jó választás volt a Tirthan-völgy, annyira, hogy amikor a harmadik nap reggelén útra keltünk Manali felé, akkor Babu sírva könyörgött az apjának, hogy ne menjünk el innen. :-)

Amiről még nem szóltam, hogy volt három barátságos kutya is a szállásunk kertjében, az egyikük egy nagyon játékos 3 hónapos kölyök. Sokat játszottam vele...egyszer sajnos a játék hevében megkapta a mellkasomat picit, ami akkor nem tűnt vészesnek, póló volt rajtam és még csak nem is vérzett. Viszont másnapra kicsit megduzadt a helye és ha hozzáértem fájt. Hát igyekeztem nem hozzáérni.

Na de vissza az utazáshoz. A következő célunk Manali volt, pontosabban a környéke, mert nem szerettünk volna ebben a jól ismert turistavárosban megszállni. Ugyanis minden indiai, aki Himachal Pradeshba jön nyaralni, az biztos, hogy ellátogat ide is. Ez a legközelebbi település a híres Rothang hágóhoz...mivel ez a hágó mintegy 4000 méteres magasságban fekszik, így itt mindig van hó....és ide jön minden indiai havat nézni. Így hát Nandan kérésére mi is bevettük a tervezett programba. :-)

De a város helyett inkább a tőle 20 kilométerre levő Nagar faluban szálltunk meg. Ez egy nagyon szép kis falu a Kullu völgyet szegélyező hegyekben...gyönyörű régi templomok, egy szép faerőd, nagyszerű kilátás a völgyre és a távoli havas csúcsokra. A szállásunk is egész kellemes volt, így itt is 3 éjszakát töltöttünk, azaz megint két teljes napunk volt a környékre.

Az első nap Dórival elmentünk egy komolyabb túrára. A faluból egy, a hegyekbe tartó kis földúton indultunk el, ami egyre keskenyedve, hosszasan kanyargott felfelé, míg végül egy kis falunál végképp megszűnt. Az egész túra alatt azt éreztük, mintha itt évszázadokkal ezelőtt megállt volna az idő. Elszórtan egy-egy régi hagyományos faház, az út szélén időnként kecskéket őrző aszonyok és gyerekek. A kis hegyi falu pedig mintha egy skanzen lett volna...csak ez nem múzeum volt, hanem a valóság. Hihetetlen hangulata volt. Persze tovább is mentünk még, de ezúttal már csak egy keskeny kis csapást tudtunk követni...aztán egy idő után az is eltűnt. Ide már a falusiak sem jártak. Ez lett a mi túránk végállomása is, mert közben szép nagy felhők gyűltek össze a fejünk felett és elkezdett esni az eső, így úgy döntöttünk visszafordulunk...amúgy is késő volt már. Szerencsére az eső nem tartott sokáig, mert a feltámadó szél továbbsodorta a fekete fellegeket.

(Nandanék napközben meg a kocsival bementek Manaliba, ami tényleg nem egy túl szép városka, viszont van egy nagy parkja és a parkban pedig egy remek játszótér a gyerekeknek...nagyon élvezték Babuval.)

Másnap pedig indultunk a Rothang hágót megnézni. Kicsit csodálkoztunk, amikor a sofőr azt mondta, hogy reggel 5-kor kell indulnunk, hogy időben felérjünk...hiszen csak 50 kilométer az út Manalitól. Manali-ig semmi érdemleges nem is történt, fél óra alatt megtettük ezt az utat...azonban alighogy elhagytuk a várost, rengeteg kis bódét láttunk: mindenhol síruhákat árultak, kölcsönöztek. Mi nem is foglalkoztunk ezzel, mígnem a sofőr egyszercsak megállt az egyiknél. Mondta Nadanéknak, hogy fent a hegyen nagyon hideg lehet, így kellene bérelniük nekik is ruhát. És már ott is volt az árus, mindenféle fényképeket mutogatva a hegyi rossz időről, hóról és persze a síruhákban boldogan pózóló indiai turistákról. Bár az idő szép napsütéses volt, de Nandan mégis elbizonytalanodott, hogy vajon elég lesz-e a meleg ruhájuk. Ugyan mindketten éreztük, tudtuk, hogy itt bizony lenyúlják szegény indiai turistákat, hiszen nagyon nagyon pofátlan árat kértek az egy napi bérlésért, mégsem mertem egyértelműen azt mondani neki, hogy ne béreljen meleg ruhát. Ugyanis a hegyekben hiába van szép idő, bármikor jöhet egy hirtelen változás....és nekik tényleg csak egy-egy pulcsijuk volt meleg ruhaként. Így hát azt mondtam, hogy nagy valószínüséggel nem lesz a ruhára szüksége, de nem tudom garantálni, hogy nem fordul rosszra az idő. Ezzel persze nem könnyítettem meg a helyzetét...végülis magának ugyan nem, de Bantinak és Babunak bérelt egy síruha szettet. Mint ahogy minden más indiai turista is.

Mikor ezzel végeztünk, elindulhattunk végre felfelé a hágóhoz vezető úton. Az első pár kilométeren nem volt semmi gond, csupán azt láttuk, hogy nagy a forgalom. Persze csak felfelé. Rengeteg taxi ment ugyanis a hágóhoz, mindegyikben síruhában ücsörgő indiai családdal. Az idő egyre melegebb lett, így Bantiék hamar levették a meleg ruhát, de ahogy láttuk, a többi autóban hősiesen viselték a meleget...hiába, a lent mutatott fényképek rémisztőek voltak. Szerencsére Nandanék sem vették szívükre, hogy átverték őket, jókat viccelődtünk az eseten...pl. megállapítottuk, hogy Nandnan bizonyára azért vigyorog állandóan, mert az arcára fagyott a mosoly. :-)

Aztán kisvártatva jött az első dugó. Száz és száz autó állt sorba, hogy átjusson az első útszűkületen, amit egy kisebb sziklaomlás okozhatott. Majd miután fél óra alatt átjutottunk, pár perc múlva jött a következő dugó. És ez így ment órákon át. Gyakran kiszálltunk sétálni és nézni, ahogy az amúgy gyönyörű úton tömörülnek az autók. Nem idegeskedtünk, ez a napunk úgyis a hágóra volt szánva. Egy idő után elértük az első hófoltot is, ahol minden indiai bősz fényképezésbe kezdett. Babunak is nagyon tetszett, még egy kicsit hógolyóztunk is. :-)

Végül dél is elmúlt, mire felértünk a hágóra. Hát az valami szenzációs volt. :-) Nem annyira a környezet, hiszen Dórival már láttunk sokkal szebb hegyeket is, a hó pedig egyenesen szürke volt. De a hangulat! Olyan igazi ázsiai bazári ünnep. Indiai turisták ezrei élvezték életük első havát és a minden igényt kielégítő szórakozási lehetőségeket. :-) Volt ott rengeteg sátor, ahol csapatitól kezdve a sült kukoricáig mindent lehetett kapni, meg póni- és lókaravánok, valamint jakkok, hogy azok hátára felkapaszkodva lehessen élvezni a tájat. A kedvenceim a Mária Terézia korabelinek kinéző, fából készült szánkók voltak, amit két ember tolt felfelé a hegyre, a benne ülő párok nagy örömére. Ja és lehetett sílécet is bérelni, amit ha valaki felcsatolt, akkor a segéderő készséggel tolta-húzta a bátor próbálkozót az enyhe lejtőn le és fel egyaránt. :-)  Meg voltak hóemberek is, külön a nászutasok számára feliratozva, hogy jó pénzért fényképezkedni lehessen velük. Mi Dórival rengeteget nevettünk, de a legjobban akkor derültünk, amikor Nandan mondta, hogy ez olyan lehet, mint Európa. Mikor végre meg tudtunk szólalni, akkor mondtuk is neki gyorsan, hogy nem...ez nem olyan. Ez sokkal jobb. :-) De tényleg, nagyon nagy élmény volt látni, hogy hogyan élvezik az indiaiak a havat.

Aztán eljött az ideje a visszaindulásnak. Sajnos az út lefelé ugyanolyan lassú volt, mint felfelé, hiszen az a sok autó most már mind visszafelé ment. De azért estére csak visszaértünk Nagarba.

A következő nap utazással telt el, így talán csak a sok vízierőművet érdemes megemlítenem, amit az út során láttunk. Szinte minden nagyobb folyón gátak épültek az elmúlt egy-két évtizedben, ugyanis Himachal Pradesh gazdagsága részben abból származik, hogy az egyik fő áramteremlő egész Indiában. 

Késő délután érkeztünk meg Shimlába. Ezúttal már sikerült nagyon jó szállást találnunk, alig drágábban, mint az első alkalommal. A szobák világosak és tágasak voltak, gyönyörű kilátással a környező hegyekre...és alig pár perc sétára a város fő sétálóutcájától. Nandan csak másnap reggelig maradt velünk, mert munkaügyben Chenai-ba kellett mennie. Egy amerikai kutató bízta meg, hogy készítsen riportokat az ottani meleg-felvonulás résztvevőivel. Mi azonban még további két napot maradtunk ebben a csodálatos kis városban Bantival és Babuval, nagyokat sétáltunk...hol velük együtt, hol csak kettesben Dórival. Igyekeztünk kiélvezni a kellemes 20-25 fokot, mielőtt visszatérünk Varanasi kemencéjébe.

Szóval nagyszerű út volt. Nyilván, ha magunk utazunk, akkor teljesen másként tesszük ezt...de most talán pont ez a kellemes pihentető nyaralás kellett nekünk. Ráadásul a közös élmények tovább mélyítették a barátságunkat Nadnanékkal...az út második napjától kezdve Babunak pedig mi már csak Dóra nagynéni és Attila nagybácsi voltunk. :-)

 

u.i.: Az egyetlen negatívum talán a kölyökutyus kezdetben ártatlannak tűnő harapása volt. Ugyanis amint leértünk a hűvös hegyekből a füledt-forró alföldre, az addig kicsi duzzanat hirtelen belobbant és erős gyulladás lett belőle. Végül kaptam mindenféle injekciókat és antibiotikumot, meg ki is kellett tisztítani a sebet...azaz jól kinyomkodták. De mostanra már sokat javult, szinte észre sem lehet venni. :-)

 

4 komment

Címkék: rólunk utazás india

A bejegyzés trackback címe:

https://indiaindia.blog.hu/api/trackback/id/tr612152670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cshu-khjil 2010.07.16. 20:59:07

Helló! :)
Bocsi, hogy itt írok, de nagyon tetszik a blog! Sokat tanultam itt Indiáról (később szeretnék ott élni), szóval köszönöm!
Szívesen érdekelne több info is. Itt az e-mail címem, jelezzetek vissza, kérlek, ha nem gond:
kishazi.csilla@freemail.hu
Üdv: Csilla

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.07.17. 05:13:58

@Cshu-khjil: Szia Csilla! Semmi probléma azzal, hogy itt írsz. :-) Örülünk, hogy tetszik a blog, és persze nyugodtan kérdezhetsz akár itt, akár emailben (írok majd az email címedre). Ha tudunk, válaszolunk.

Üdv,
Sajo'

euthymia · http://bayofbengal.wordpress.com/ 2010.07.20. 05:24:37

Sziasztok, ez aztán élménnyel teli egy utazás volt!! Nagyon meglepődtem, hogy a helyieket is lehúzzák a helyiek :( de végül is érthető, azok is turisták, amikor turistáskodnak :(
Szomorú ez!
De azért nagyon tetszik a beszámoló, még akkor is, ha kisebb és sajnos nagyobb problémákkal is kellett szembenéznetek. Remélem, a sebed gyógyul és nem lesz semmi fertőződése...

Sajo - www.chanceindia.org · http://indiaindia.blog.hu 2010.07.21. 04:23:15

@euthymia: Szia! Mivel az indiaiak nem nagyon szoktak turistáskodni, így amikor mégis azt teszik, akkor kicsit gyámoltalanok, elég könnyen le lehet őket húzni. Nandanéknak az volt a szerencséjük, hogy ott voltam én is, így többször megakadályoztam ezt. :-DDD

És köszi, a seb már majdnem teljesen gyógyult. Ezen apróságon kívül az egész út nagy élmény volt. :-)

Üdv,
Sajo'
süti beállítások módosítása