Ez most csak egy gyors bejegyzés lesz. Ma igen érdekesen indult a napunk. Nandlal Master reggel 8 órakor felhívott, hogy esetleg tudnánk-e ma előbb menni a szokásos időpontnál...mondjuk 9-re. Ez kicsit nehéz lett volna, egyrészt mert Dóri még nagyban a reggeli jógagyakorlatait csinálta, másrészt meg Mehdiganjba az út mintegy egy és negyed óra riksával, azaz ha egyből indultunk volna, akkor is elkésünk. Nem pontosan értettem, miért is kell korábban mennünk, mert elég rossz volt a vonal és hát Nandlal Master is igencsak töri az angolt. Végül 10:30-ban maradtunk, azt mondta, hogy az jó lesz, megvárnak minket. Ha valaki kíváncsi rá, hogy mivel, az kattintson a tovább gombra. Képek is lesznek. :-)
Szóval amikor elindultunk, akkor még mi sem tudtuk, miért is kell sietnünk. De mivel Nandlal Master általában mindent komoly okkal kér, így nem kételkedtünk benne, hogy sietnünk kell. Hát, nem is tévedtünk...mintegy 100 – 120 gyerek várt ránk türelmesen. Ugyanis ma volt a bizonyítványosztásuk, és Nandlal Master azt találta ki, hogy mi leszünk a díszvendégek, akik átadják nekik. :-) Lelkesen fogadtak minket, mi pedig ezt látva örömmel osztogattuk a bizonyítványukat. Különösen jó volt látni azokat a gyerekeket köztük, akik az általunk tartott különórákra is járnak.
Az egyetlen kicsit kényelmetlen dolog talán az volt, hogy a gyerekek, amikor átvették a bizonyítványt, akkor az indiai tiszteletadás szerint meghajoltak előttünk és megérintették a lábunkat...ettől én mindig zavarba jövök, pedig igazából nem kéne...hiszen itt egyszerűen ez a hagyomány, valószínüleg nem is értenék, hogy miért tiltakozok (korábban egyszer kétszer már megpróbáltam hasonló szituációkban, olyankor vagy értetlenség fogadta ezt, vagy kedvesen elmagyarázták, hogy de hát ők így tudják kifejezni a tiszteletüket).
Szóval ettől a kis meglepetéstől vidáman indult a napunk. Utána az óráink is jól sikerültek, így tényleg szép nap volt ez is. :-)