India, India

A most következő bejegyzés arról a számunkra igencsak meglepő tradicióról szól, hogy Indiában még sok családban él az a szokás, hogy az após és a meny soha nem láthatja egymást. Akit érdekel, hogy ez miért van így és a házigazdánk családjánál ezt miként oldják meg, az kattintson a tovább gombra.

A következő videóriport egy különleges kislánnyal, Rashmi Sarmával készült. Akit érdekel, hogy miben áll ez a különlegesség, az kattintson a tovább gombra. :-)  

Otthon berzenkedünk a gáz és a villany árának emelkedése miatt. Meg hogy a közművek többsége lassan mind magánkézbe, sokszor akár még külföldi tulajdonba is kerül. És néha nem is érezzük, hogy milyen jó dolgunk van. Mert az van. És a többség még meg is tudja fizetni (bár sajnos egyre többen egyre nehezebben). Itt viszont... Akit érdekelnek a részletek, az kattintson a tovább gombra.

Ezúttal három nagyszerű fiúról, Abhinow, Abhinay és Aman Patelről szól ez a videóriport. A tovább gombra kattintva természetesen most is meg lehet hallgatni az anyukát (az apuka sajnos éppen kórházban volt, műtétre vár) és lehet bővebben olvasni a család körülményeiről is.

Minden nap annyi új tapasztalat ér minket az indiai hétköznapokkal kapcsolatban, hogy úgy gondoltam egy-egy ilyen élményt megosztok az olvasókkal. Pár napja egy 80 éves dél-indiai özvegyasszonnyal ebédeltünk és olyan sok érdekes dolgot halottunk tőle, hogy ezekkel kezdeném. Akit érdekel, hogy miként élnek az özvegyek Indiában, az kattintson a tovább gombra.

És itt a következő videóriport, két angyali kisgyerekkel (az egyikük neve tényleg ez :-)): Anjali és Vinit Shani. Aki az első videón kívül kiváncsi a másodikra is, ahol Anjali angolul bemutatja a családját, illetve szeretne kicsit bővebben is olvasni a családról, az kattintson a tovább gombra.  

Hát íme az első videóriport. Nem volt egyszerű feltölteni, ugyanis a nagyméretű videófájlok felmásolásához nem mindig elég stabil a hálózat. De a lényeg, hogy végül sikerült. Az interjú főszereplője az 5 éves Pawan. A videó kedves, azonban a család helyzete nagyon nagyon nehéz. Aki többet szeretne megtudni róluk, illetve szeretné meghallgatni azt is, mit gondol kisfiának oktatásáról az édesanya, az kattintson a tovább gombra.

Megérkeztünk Varanasiba. India olyan mint mindig...végletesen ellentétes. Zsúfolt, mégis nyugodt. Káosz, ami kiszámítható. A turistát pénzeszsáknak nézik (minket meg turistának :-)), mégis hihetetlenül emberközeli. Holnap elkezdjük végiglátogatni a családokat, a következő napokban véglegesítjük, hogy melyik gyereket melyik iskolába fogjuk beiratni, kinek milyen segítségre van még szüksége, hogy sikerrel elkezdhesse az iskolát és persze kialakítjuk az adminisztráció menetét is. Azt gondolom, az első videóriportokat is elkezdhetjük, kicsit izgulok is miatta...én se csináltam még ilyet sose és a riportalanyainknak is szokatlan lesz, ez egész biztos.  Na, majd meglátjátok az eredményt itt, a blogon. :-)

Tegnap nálunk járt Arnold és Zsuzsi. Ők fognak minket meglátogatni Indiában, így persze beszélgettünk az utazásról is. Amikor mondtam, hogy a vasútállomásra lehetőleg mindig érjenek ki egy órával a vonat indulása előtt, Zsuzsi megkérdezte, hogy miért, amikor valószínűleg úgyis késik a vonat?  A kérdés jogos volt, de két rövid történetkével azért megválaszolható. :-) A továbbra gombra kattintva Ti is elolvashatjátok ezeket.  

Egy barátom és barátnője meg fog minket látogatni Varanasiban, ennek örömére összeszedtem pár gondolatot számukra, amit az indiai utazgatással kapcsolatban nem árt tudni. Bár sokat beszélgettünk erről, született egy e-mail is a témában, amit – kicsit személytelenítve – most közreadok. Hátha más számára is hasznos. :-) Ha érdekel, kattints a tovább gombra.

Az égetés megkezdése előtt kecskék próbálják meg leenni az áldozati virágokat a máglyáról, a szertartás végén pedig – családtagok és idegenek szemei előtt - bottal verik szét az éppen maradt csontokat, majd a hamvakat bekotorják a folyóba. Borzalmasan hangzik? Pedig az egyik legszebb halotti szertartás, mély vallási tartalommal. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a halottégetőket, most pedig magáról a szertartásról olvashatsz, ha a tovább gombra kattintasz.

India. Bámulatos látnivalók, meseszép helyek, az utazási irodák prospektusai tele vannak a múlt gyönyörű emlékeiről készült csodálatos fotókkal. Az indiai gazdasági adatok is imponálónak tűnnek...azonban mégis Indiában található a legnagyobb nyomor a világon. Százmilliók élnek nincstelenül, sokan közülük az utcán, és külső segítség nélkül esélyük sincs ebből a helyzetből kitörni. A tovább gombra kattintva megtudhatsz néhány elgondolkoztató tényt Indiáról.

És ez is megtörtént! A bíróság hivatalosan bejegyezte a ChanceIndia – Esély Indiának Alapítványt. :-) De hogy miért is hoztuk létre ezt az alapítványt? Mert oktatási és közösségi önsegítő programokat szeretnénk beindítani Indiában, helyi segélyszervezetekkel és  önkéntesekkel együttműködve. Ennek érdekében fogunk most elég sok időt eltölteni Indiában (többek között erről fog szólni a blog is :-)). Elsősorban olyan szervezési és közösségfejlesztési segítséget szeretnénk majd nyújtani, amelyek elősegítik, hogy az adott közösség, település lakói maguk érjenek el pozitív változásokat mind személyes életükben, mind a közösség egészét tekintve. Ha az alapítvány munkájáról és a már elindított programjainkról szeretnél többet megtudni, akkor látogass el a www.chanceindia.org honlapra.

Ha nincs víz, akkor igyál kólát! Csak akkor van gond, ha a napi jövedelmed kevesebb, mint egy kis üveg üdítő. Márpedig ez a helyzet Mehdiganj körzet lakóival, akik elkeseredett küzdelmet folytatnak a közelben működő Coca-Cola palackozó üzemmel, amelynek működése következtében a körzet kútjai mind jobban kiszáradnak, az aszályos időszakban már csak erős szivattyúkkal lehet vizet nyerni. Pontosabban lehetne, de a szivattyú igen drága dolog, a helyi földműveseknek ilyenre nincs pénzük. De legalább némi mérgező vegyszert kapnak cserébe az üzem környéki földekre, ahonnan az beszivárog a talajvízbe, onnan pedig a kutakba, így ha mégis sikerül vizet nyerni belőlük, akkor abban sincs köszönet. Részletekért kattints a tovább gombra!      

Csak néztem nagyokat, amikor megérkeztünk a Pannónia Általános Iskolába. Szépen felújított épület, csillog-villog minden, a tantermek minden jóval felszereltek, a többségükben projektor és vetítővászon is. Ötödikes gyerekeknek tartottunk előadást, a Védegylet a méltányos kereskedelemről, míg én Indiáról és a gyerekmunkáról. Kicsit aggódtam, hogy hogyan fogják fogadni a gyerekek, nem túl kicsik-e hozzá, nem lesz-e megrázó számukra vagy épp ellenkezőleg, esetleg semmit sem fog jelenteni nekik.

Időpont: 2010. március 3., 18:00

Gyerekmunkások és kislány-feleségek Indiában. Van-e kiút? Tudunk-e mi segíteni valamit? Nekünk kell-e egyáltalán segíteni? Négy indiai utazásunkat követően beszélgetünk veletek tapasztalatainkról, terveinkről és egy oktatási programról, amit most indítottunk el Indiában. (Ez utóbbiról a www.chanceindia.org honlapon további információk is találhatók.)

Az ingyenes előadás helyszíne: HuMuSz Ház, 1111 Budapest Saru u. 11.

Mint talán sokan tudják, Indiában a házasságok többségét a szülők szervezik,  a házasulandó fiataloknak nem sok beleszólásuk van abba, ki lesz életük párja. Indiában ezt tartják természetesnek, a mai napig is kevés fiatal „lázad” ez ellen, elfogadják, hogy ez az élet rendje. Persze bizonyára sok lány és fiú álmodik a mindent elsöprő szerelemről, de aztán győz a józan ész. Most mégis egy megvalósult álom, egy szerelmi házasság történetét fogom elmesélni. A történetet akár egy hollywoodi szerelmi dráma forgatókönyvírója is megirigyelhetné, mégis valós. Egy indiai barátom és feleségének története, amit maguk meséltek el nekem.

Halottégetők. Varanasi legnagyobb vallási ünnepén ők is összegyűlnek egy sátorponyva alatt és méltóképp megemlékeznek Ráma egy nagyhatalmú gonosz démon felett aratott győzelméről. De kik is azok a halottégetők?

"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz. "

                                                                                          Mahatma Gandhi

Miért is jött létre ez a blog? Hát, elég régről kell kezdenem…2001 szeptember…na nem tizenegyedike, hanem pár nappal később. Ekkor léptem ugyanis először India földjére. Tele voltam izgalommal, az elmúlt hetek-hónapok olvasással és álmodozással teltek. India, a kultúra egyik bölcsője, felbecsülhetetlen értékű örökséggel, mérhetetlen mennyiségű látnivalóval. Hajnal volt, a taxi a sötét és kihalt városon robogott keresztül. Nem sok mindent láttam, mert közvilágítás nem volt, csak a párás meleget és az idegen szagokat éreztem. Egyenesen egy buszpályaudvarra mentünk – jövünk még vissza, Delhit majd megnézzük később -, hogy kora reggel indulhassunk a Himalája felé.