Otthon most elég sok szó esik az adórendszer átalakításáról, így gondoltam, ez a téma épp aktuális lesz ezen a blogon is. Na nem az otthoni adókérdésekben szeretnék megnyilatkozni, hanem az indiairól. Ha eddig azt gondoltuk, hogy Magyarországon kevesen fizetnek adót, akkor gyorsan tegyük hozzá, hogy Einsteinnek igaza volt: minden relatív. Hogy miért? A tovább gombra kell kattintani a válaszért. :-)
A címválasztás nem véletlen. Amit a múlt héten csütörtöktől vasárnap hajnalig megtapasztaltunk, az minden értelemben is igazán indiai volt. Egyrészt hagyományos hindu esküvő volt ez a javából...szervezett házasság, mintegy 6-700 vendég, a szokásoknak megfelelő viselet és napokig tartó rituális ceremóniák. Másrészt az indiai szervezésekre jellemző egész sor vicces jelenettel. :-) A részleteket a tovább gombra kattintva lehet elolvasni, valamint több videó is igyekszik visszaadni azt, amit esetleg a fényképek nem tudnak. Aki pedig nagyobb méretben szeretné a képeket megnézni, az kattintson a képekre. És a teljes történethez a videók után található utóiratot is érdemes elolvasni...sajnos.
Van itt Indiában valaki, akit nagyon nagyra tartunk. Nandlal Master, bár egy szegény szárikészítő családban látta meg a napvilágot, mégis született vezető. És igazán sokat dolgozik a közösségért. Mivel elég sok dologban működünk együtt vele, úgy gondoltam, érdemes lenne róla itt a blogon is írnunk. A videóriporot a technikai korlátok miatt meg kellett vágnom kicsit, így érdemes a tovább gombra is rákattintani, hogy még több részletet megtudj róla és az általa létrehozott szervezetről.
Ez most csak egy gyors bejegyzés lesz. Ma igen érdekesen indult a napunk. Nandlal Master reggel 8 órakor felhívott, hogy esetleg tudnánk-e ma előbb menni a szokásos időpontnál...mondjuk 9-re. Ez kicsit nehéz lett volna, egyrészt mert Dóri még nagyban a reggeli jógagyakorlatait csinálta, másrészt meg Mehdiganjba az út mintegy egy és negyed óra riksával, azaz ha egyből indultunk volna, akkor is elkésünk. Nem pontosan értettem, miért is kell korábban mennünk, mert elég rossz volt a vonal és hát Nandlal Master is igencsak töri az angolt. Végül 10:30-ban maradtunk, azt mondta, hogy az jó lesz, megvárnak minket. Ha valaki kíváncsi rá, hogy mivel, az kattintson a tovább gombra. Képek is lesznek. :-)
Azt hiszem ez az egyik legnehezebb téma...legalábbis nekem. Nagyon sok mindent szeretek Indiában, de van egy olyan dolog, amivel soha nem tudtam megbékélni. Ez pedig az utcán élő állatok sorsa. A tovább gombra csak az kattintson, aki lekileg kellően felkészült egy szomorú bejegyzésre.
Mindig is szerettem volna közelről látni egy indiai esküvőt. Hát, most volt alkalmunk rá...egyszerre harmincötöt is. :-) Ugyanis a minap egy szegény családok számára szervezett csoportos esküvőn voltunk. A tovább gombra kattintva nem csak azt lehet megtudni, hogyan is zajlik egy ilyen esemény, hanem azt is, miért segít ez a gyerekházasságok és a gyerekmunka elleni küzdelemben. Aki pedig a képeket szertné nagyobban megnézni, az ide kattintva megteheti.
Ha kicsit késve is, de legalább kevés szöveggel. :-) Szóval itt vannak a képek arról a pár napos kirándulásról, amit még április elején ejtettünk meg a minket meglátogató Zsuzsival és Arndolddal. Ha valakinek gondja lenne a flash playerrel vagy egyszerűen csak nagyobb méretben szeretné megnézni a fotókat, akkor az kattintson ide.
Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy az induló oktatási programunk olyan kedvező fogatatásra talált, hogy a programba kezdetben bevont 35 gyermek mindegyike iskolába mehet idén. Sajnos azonban csak Varanasi környékén sok tízezerre (vagy százezrekre?) tehető azon gyermekek száma, akik családjuk szegénysége miatt nem járhatnak rendes iskolába, sőt gyakran már gyermekként dolgozni kényszerülnek. Így arra gondoltunk, hogy nem csak örülünk a kezdeti sikernek, hanem inkább igyekszünk még több gyerkőcnek segíteni. Ezért hát megkezdtük újabb szegény családok bevonását a programba...azonban az eddigi tapasztalatok alapján komoly fejtörést okoz nekünk, hogy kiket is válasszunk. Mond, Te kit választanál? Ha érdekel, hogy miért is kérdezzük ezt, vagy esetleg szívesen adnál tanácsot is nekünk, akkor kattints a tovább gomba.
Eddig sokat meséltem már Indiáról, a munkánkról, sőt, még a házigazdáinkról is, de arról, hogy hol és hogyan lakunk, még szinte semmit sem írtam. Most pótolom ezt a hiányosságot. :-) A tovább gombra kattintva lakóhelyünk környékéről, illetve az itteni lakásunkról olvashattok, na meg jópár további képet is lehet látni.
Megjegyzés: a bal oldali kép nem a mi fürdőszobánk! :-)
Ha Magyarországon egy férfi mondjuk 35 évesen még otthon él a szüleivel, akkor sokan azt gondolják róla: ezzel a férfival valami nincs rendben. Ha Indiában egy férfi 35 évesen nem él otthon a szüleivel, akkor sokan azt gondolják róla: valami nincs rendben vele. Talán ez a példa – mégha kicsit eltúlzott is – jól szemlélteti a két kultúra különbségét. Akit ennél bővebben is érdekel, milyen is egy hindu család, az kattintson a tovább gombra.
A következő videóriport Priyankával készült. Ez a kislány 13 éves, 6. osztályos tanuló. A riport nem a lakhelyén készült, mert amikor meglátogattuk a családot, akkor éppen nem volt otthon...félreértés volt az időpontit illetően, ilyen elő szokott fordulni Indiában :-). Így este meglátogatott minket, így a beszélgetést a házigazdánk nappalijában folyattuk le. Azért a kislány lakhelyén is készítettünk néhány fotót, amit a tovább gombra kattintva meg lehet nézni, illetve lehet olvasni pár mondatot a családról is.
A középiskolai bizonyítvány megszerzéséhez Indiában is 12 osztályt kell elvégeznie a gyerekeknek, bár gyakran már a bölcsödében (Nursery) és az óvodában (LKG és UKG) is tanulnak írni és olvasni. Sőt a gazdagabb családok gyerekei számára fenntartott - amúgy igen drága - intézményekben nem ritka, hogy még angolul is tanulnak a csöpségek. Van szerencsénk ismerni egy ilyen jobb óvodába járó 3 és fél éves kisfiút, aki a hindi íráson (devanagari) kívül a latin betüket is tudja írni-olvasni, meg számos angol szót is ismer már. Na, de ez tényleg csak a jobbmódúak számára adatik meg, az India többségét adó szegényeknek nem ilyen szerencsés a helyezetük. Ugyanis Indiában gyakorlatilag nincs ingyenes oktatás, így sok szegény családból származó gyerek el sem jut az iskolába...vagy ha mégis, akkor abban sincs sok köszönet. A részletekért kattints a tovább gombra.
Elkezdtünk tanítani! Na nem ma, hanem már 3 hete, de gondoltam kicsit kivárok vele, mielőtt írok róla. Egyrészt, hogy nem sülünk-e fel, másrészt, meg hogy összegyűljön egy kis tapasztalat, mielőtt írnék róla. Aki a részletekre kiváncsi, az kattintson a tovább gombra.
Ez a videóriport az eddig megszokottól eltérően nem a támogatott gyerekek lakhelyén készült...mert az sajnos most éppen nincs. Így a felvétel a mi házigazdánk nappalijában készült. A riport készítésekor állandó segítőnk (a házigazdánk) sem tudott jelen lenni, így tolmácsunk a felesége, aki azért kicsit hadilábon áll még az angollal...de szerintünk így is érthető minden, amit a gyerekek mondanak. És ha valaki kiváncsi arra, hogy miért veszítette el ez a család az otthonát és mi lesz velük ezek után, az kattintson a tovább gombra. Aki ezt megteszi, az ráadásul még egy további riportot is talál amelyben az édesanyja mondja el, hogy miért érzi fontosnak a gyerekek tanítatását.
A most következő bejegyzés arról a számunkra igencsak meglepő tradicióról szól, hogy Indiában még sok családban él az a szokás, hogy az após és a meny soha nem láthatja egymást. Akit érdekel, hogy ez miért van így és a házigazdánk családjánál ezt miként oldják meg, az kattintson a tovább gombra.
Otthon berzenkedünk a gáz és a villany árának emelkedése miatt. Meg hogy a közművek többsége lassan mind magánkézbe, sokszor akár még külföldi tulajdonba is kerül. És néha nem is érezzük, hogy milyen jó dolgunk van. Mert az van. És a többség még meg is tudja fizetni (bár sajnos egyre többen egyre nehezebben). Itt viszont... Akit érdekelnek a részletek, az kattintson a tovább gombra.
Ezúttal három nagyszerű fiúról, Abhinow, Abhinay és Aman Patelről szól ez a videóriport. A tovább gombra kattintva természetesen most is meg lehet hallgatni az anyukát (az apuka sajnos éppen kórházban volt, műtétre vár) és lehet bővebben olvasni a család körülményeiről is.
Minden nap annyi új tapasztalat ér minket az indiai hétköznapokkal kapcsolatban, hogy úgy gondoltam egy-egy ilyen élményt megosztok az olvasókkal. Pár napja egy 80 éves dél-indiai özvegyasszonnyal ebédeltünk és olyan sok érdekes dolgot halottunk tőle, hogy ezekkel kezdeném. Akit érdekel, hogy miként élnek az özvegyek Indiában, az kattintson a tovább gombra.
És itt a következő videóriport, két angyali kisgyerekkel (az egyikük neve tényleg ez :-)): Anjali és Vinit Shani. Aki az első videón kívül kiváncsi a másodikra is, ahol Anjali angolul bemutatja a családját, illetve szeretne kicsit bővebben is olvasni a családról, az kattintson a tovább gombra.
Hát íme az első videóriport. Nem volt egyszerű feltölteni, ugyanis a nagyméretű videófájlok felmásolásához nem mindig elég stabil a hálózat. De a lényeg, hogy végül sikerült. Az interjú főszereplője az 5 éves Pawan. A videó kedves, azonban a család helyzete nagyon nagyon nehéz. Aki többet szeretne megtudni róluk, illetve szeretné meghallgatni azt is, mit gondol kisfiának oktatásáról az édesanya, az kattintson a tovább gombra.
Megérkeztünk Varanasiba. India olyan mint mindig...végletesen ellentétes. Zsúfolt, mégis nyugodt. Káosz, ami kiszámítható. A turistát pénzeszsáknak nézik (minket meg turistának :-)), mégis hihetetlenül emberközeli. Holnap elkezdjük végiglátogatni a családokat, a következő napokban véglegesítjük, hogy melyik gyereket melyik iskolába fogjuk beiratni, kinek milyen segítségre van még szüksége, hogy sikerrel elkezdhesse az iskolát és persze kialakítjuk az adminisztráció menetét is. Azt gondolom, az első videóriportokat is elkezdhetjük, kicsit izgulok is miatta...én se csináltam még ilyet sose és a riportalanyainknak is szokatlan lesz, ez egész biztos. Na, majd meglátjátok az eredményt itt, a blogon. :-)
Tegnap nálunk járt Arnold és Zsuzsi. Ők fognak minket meglátogatni Indiában, így persze beszélgettünk az utazásról is. Amikor mondtam, hogy a vasútállomásra lehetőleg mindig érjenek ki egy órával a vonat indulása előtt, Zsuzsi megkérdezte, hogy miért, amikor valószínűleg úgyis késik a vonat? A kérdés jogos volt, de két rövid történetkével azért megválaszolható. :-) A továbbra gombra kattintva Ti is elolvashatjátok ezeket.
Egy barátom és barátnője meg fog minket látogatni Varanasiban, ennek örömére összeszedtem pár gondolatot számukra, amit az indiai utazgatással kapcsolatban nem árt tudni. Bár sokat beszélgettünk erről, született egy e-mail is a témában, amit – kicsit személytelenítve – most közreadok. Hátha más számára is hasznos. :-) Ha érdekel, kattints a tovább gombra.
.jpg)
Az égetés megkezdése előtt kecskék próbálják meg leenni az áldozati virágokat a máglyáról, a szertartás végén pedig – családtagok és idegenek szemei előtt - bottal verik szét az éppen maradt csontokat, majd a hamvakat bekotorják a folyóba. Borzalmasan hangzik? Pedig az egyik legszebb halotti szertartás, mély vallási tartalommal. Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a halottégetőket, most pedig magáról a szertartásról olvashatsz, ha a tovább gombra kattintasz.
India. Bámulatos látnivalók, meseszép helyek, az utazási irodák prospektusai tele vannak a múlt gyönyörű emlékeiről készült csodálatos fotókkal. Az indiai gazdasági adatok is imponálónak tűnnek...azonban mégis Indiában található a legnagyobb nyomor a világon. Százmilliók élnek nincstelenül, sokan közülük az utcán, és külső segítség nélkül esélyük sincs ebből a helyzetből kitörni. A tovább gombra kattintva megtudhatsz néhány elgondolkoztató tényt Indiáról.
