India, India

Az ember azt gondolná, hogy ha elszakad a combizma, akkor majd több ideje lesz blogot írni, mert ideje java részét otthon tölti. De nem így van. Egyrészt minden – még a legegyszerűbb dolgok is, mint pl. az öltözködés vagy a fogmosás - sokkal, de sokkal tovább tart, ami rabolja az időt. Másrészt ha én nem is tudok nagyon eljárni, hozzám szerencsére tudnak jönni a barátok, így az esti programok ugyanúgy megmaradtak. És persze 6-8 hetet nem feltétlenül szeretne senki sem betegállományban tölteni, márcsak az anyagi következményei miatt sem, így napközben marad a munka, igaz többnyire otthonról.  Hogy ez miként kapcsolódik Indiához? Sehogy. Csak egy gyenge magyarázkodás, hogy már megint miért nem írtam sok hete semmit a blogon. De egy ilyen combizom-szakadásos hír talán még felvezetőnek sem rossz a most következő témához. Egy tündéri kis bengáli faluról fogok ugyanis írni. Mondjuk a tündéri jelző inkább csak nappal illik rá és akkor is csak messziről nézve. Ugyanis Tarapith az igencsak vérszomjas Tara istennő és követőinek otthona. Aki szeretne többet megtudni Tara istennőről, az emberhúst is evő tantrikus szentemberekről és hátborzongató szertatásaikról, az kattintson a tovább gombra.

A „pooja” szóval mint közkedvelt női keresztnévvel találkoztam először. Akkor még sem jelentést, sem jelentőséget nem tulajdonítottam neki. De a hinduk között élve az ember akarva-akaratlanul is megtanul egy-két fontos vallási vonatkozású kifejezést. Így azóta már tudom, hogy a szankszkrit eredetű szó tiszteletet, imádatot jelent, s a hívő hindu számára úgy a mindennapok, mint az ünnepek legfontosabb cselekedetét takarja: az imádkozást, a fohászkodást, illetve az ehhez kapcsolódó szertartásokat. A lexikális tudás megszerzését a személyes tapasztalat élménye követte: abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a hindu újév kilencedik napján részt vehettem Nandanék családi yagya pooja-ján, majd ugyanaz nap este egy papok által celebrált yagya szertartásra is hivatalos voltam. Így volt alkalmam megfigyelni, hogy mit is kell tennie egy hindunak, ha istenei kedvében szeretne járni. Aki kíváncsi erre a rendkívül érdekes eseményre, a tovább gombra kattintva nem csupán magáról a szertartásról tudhat meg érdekes részleteket és nézhet meg egy rövid videót is, hanem betekinthet a hinduizmus és a numerológia kapcsolatába és magyarázatot kaphat arra is, hogy miért is van a kókuszdiónak emberi arca...

Ezen a héten a szokásosnál is több ünnepelnivaló akadt Indiában: hét nap leforgása alatt kilenc jelentős eseményről illett megemlékezni. A vallási vonatkozású fesztiválok mellett a hindu naptár 29 hivatalos állami munkaszüneti napja közül is három erre a hétre esett. Így az iskolák nagyrészt zárva tarottak, a tanítás szünetelt (a kis Babu nagy bánatára, aki közölte, hogy neki elege van a sok ünnepből, mert nem találkozhat az osztálytársaival, és az összeadás tudománya különben is sokkal érdekesebb, mint az alkotmány létrehozójának születésnapja :-)). Kihasználva az alkalmat, én mégis kimentem Mehdiganjba és a környező falvakat gyalogosan járva meglátogattam néhány, a ChanceIndia Alapítvány által támogatott gyereket a saját otthonában. Az első interjút a kis Puja-val készítettem. Aki kíváncsi arra, hogy milyen körülmények között él a kislány, és hogyan őrizgeti a támogatója által küldött „kincseket”, a tovább gombra kattintva megtudhatja a részleteket.

Egy korábbi – igen komoly érzelmeket kiváltó – bejegyzésben már írtam a kasztrendszerről. Azonban abban a cikkben nem foglalkoztam azzal, hogy az európai hódítókkal érkező kersztény térítők miként vélekedtek a kasztokról. Azt tudjuk, hogy napjainkban mindegyik keresztény egyház élesen elítéli a kasztrendszert. De vajon ez mindig is így volt? A tovább gombra kettintve néhány számomra is megelepő információ tudható meg erről.

Hát elérkezett ennek a bejegyzésnek is az ideje. Kicsivel több, mint 1 évvel ezelőtt még olyan távolinak tűnt, mégis annyira gyorsan eltelt ez az idő, hogy szinte szóhoz sem jutunk. Immár itthonról írom ezt a bejegyzést, de a gondolataim még mindig valahol ott járnak, a Gangesz partján, egy hihetetlenül távoli és a mienktől teljesen eltérő világban. Egy év. Most valami okosat kellene írnom és szépet, ami jól összefoglalja a lényeget, hogy milyen is India és mennyire volt sikeres a munkánk. De ez szinte lehetetlen...nekem legalábbis nem megy. Hiszen amikor csak Indiára gondolok, akkor hihetetlen sebességgel kezdenek pörögni a szemem előtt a képek és innen nézve őket olyan valószerűtlen minden és mégis tudom, hogy mindez valóságos. Talán valamennyit sikerült már az élményeinkből megosztani a blogon és még számos olyan történet vár megírásra, amit idáig még nem meséltünk el.  Úgyhogy bár Indiától most egy időre mi el kellett, hogy búcsúzzunk, de a blogtól nem. Márcsak azért is, mert az utolsó másfél hetünkben már ott volt Indiában Szilvi is, aki három hónapra érkezett, hogy ő is megélje Indiát és részese legyen a munkánknak. Így nem csak mi fogjuk megírni, amire eddig még nem volt időnk, hanem ő is időről időre jelentkezni fog friss indiai beszámolókkal.

India szerte – különösen Bengálban - a mai napig találkozhatunk még olyan vándorokkal, akik egy kis batyuval és a hangszerükkel a vállukon járják a falvakat. Nincs más vagyonuk, mint amit magukkal hordanak, ott alszanak, ahol éppen éri őket az este, abból élnek, amit az énekükért cserébe adományként kapnak a hallgatóságuktól. Nem koldusok ők, sőt nem is egyszerű szórakoztatók. Ők a baulok. Akiknek a dalai igencsak mély gondolatokat tartalmaznak...így terjesztik misztikus filozófiájukat. Aki többet szeretne megtudni róluk, az kattintson a tovább gombra.

Ahogy az előző bejegyzésben ígértem, most egy kicsit bővebb összefoglaló következik annak az országnak a politikai életéről, amelyik előszeretettel hangoztatja, hogy ő a világ legnépesebb demokráciája. Mindenki döntse el maga, hogy igaz-e ez az állítás. A tovább gombra kattintva olvasható néhány tény és hozzájuk kapcsolódva pár gondolat, ami talán segít ennek a kérdésnek a megválaszolásában.

Még hogy a vallásnak nincs köze a politikához!? Már Gandhi is megmondta, hogy „aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.” De szerintem ő sem úgy gondolta, mint ahogy azt a következő kis történet mutatja. Ha nem lenne benne haláleset, akkor nagyon viccesnek találnám, így csak szomorúan morbid...mindenesetre ez egy nálunk még nem ismert módja a képviselői visszahívásnak. A tovább gombra kell kattintani a részletekért.

Amióta visszatértünk a téli utazásunkról sok a dolgunk, Dóri továbbra is rendszeresen tanít a Lok Samiti vidéki iskolájában, illetve járnak hozzá a magántanítványai is. A HVG cikk hatására megnövekedett érdeklődésnek hála újabb családokat és gyerekeket vonhattunk be az oktatási programunkba, ami szintén adott egy kis – igaz, roppant örömteli – munkát. Időközben az utazás alatt elmaradt adminisztrációt is sikerült bepótolnunk, meg megígértem egy helyi segélyszervezetnek, hogy segítek nekik elkészíteni a honlapjukat. És hogy ki ne felejtsem, szervezzük a második on-line szülői értekezletünket is. De most mégsem a mindennapjainkról fogok írni, hanem valami olyasmiről, amit talán a mi nemzedékünk láthat utoljára...az ezeréves Chola tradíciók szerint dolgozó bronzművesekről. Dél-Indiába tett utazásunk egyik meghatározó élménye volt az egyik ilyen műhely meglátogatása...hogy pontosan hogyan dolgoznak ezek a mesterek és miért is olyan érdekes ez, azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni.

Örömmel értesítek mindenkit, hogy 2011. február 26-án (szombaton) 14:00 órai kezdettel on-line „szülői értekezletet” tartunk a gyerekek támogatói és minden kedves érdeklődő számára, ahol élő videókapcsolat segítségével a magyarországi támogatók megismerkedhetnek támogatott gyermekükkel. Természetesen lesz szó az eddigi helyszíni tapasztalatainkról, az oktatási program előrehaladásáról és az alapítvány további terveiről is.

A helyszín 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 35 szám alatt található ZöldBolt üzlet- és klubhelyiség lesz (ezúton is köszönjük a ZöldBolt támogatását, hogy biztosítják számunkra a termet). A részletes program és a térkép a tovább gombra kattintva érhető el.

Idén Észak-Indiában szokatlanul kemény volt a tél, gyakran csupán 2 celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála...és gondoljunk bele, itt gyakorlatilag egyetlen lakásban vagy házban sincs fűtés...gyakran még zárható ablak sem. A mi lakásunk ablakai szerencsére legalább zárhatóak, azonban fűtésünk nekünk sincs. Így egy idő után úgy döntöttünk, hogy a leghidegebb napokat India déli részén fogjuk eltölteni, melegben. Mi szerencsések vagyunk. De nem csak azért, mert idén kikerültük a telet, hanem mert csodálatos dolgokat is láttunk az utazásunk során. Például élő istenekkel találkoztunk. A tovább gombra kattintva lehet megtudni, miként lehet eljutni hozzájuk és még a helyszínen készített videónkat is meg lehet nézni. :-)

Az elmúlt napokban szerencsére nagyon sok dolgunk volt, így nem volt időnk „hagyományos” bejegyzést írni, ezért ez a mostani bejegyzés rendhagyó lesz. Történt ugyanis, hogy a HVG egy remek ajándékkal lepett meg minket...a karácsonyi számukban megjelent egy interjú a indiai munkánkról. És tulajdonképpen a cikk eredményeként is lett olyan sok a dolgunk, hiszen azóta jópáran érdeklődtek arról, hogy miként tudnának egy indiai kisgyereket támogatni a tanulmányaiban, így lehetőségünk nyílt újabb gyerekeket és családokat bevonni az oktatási programunkba. Úgyhogy nagyon örülünk annak, hogy sok a dolgunk. De azt azért megígérem, hogy pár napon belül rendes blogbejegyzéssel is fogunk jelentkezni. :-)

A cikk a fenti képre kattintva olvasható.

Babu ötödik születésnapját először a „play-schoolban” ünnepeltük meg, ahova már két éve jár. Ez az intézmény tulajdonképpen a bölcsőde és az iskola keveréke, ahova a csöppségek azért járnak, hogy felkészítsék őket egy jobb magániskolára (az általunk támogatott legfiatalabb városi gyerekek közül is jár néhány ide :-)). Itt nem csak a betűket és a számokat tanulják meg a gyerekek, hanem nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi élethez való szoktatásra. Ezért minden gyerek születésnapját együtt ünnepli meg az iskola...persze a tortákról a szülőknek kell gondoskodnia.  Természetesen az igazi nagy ünnepséget a család tartotta otthon. Babu nagy örömére nem csak a rokonokat, de minden barátot és ismerőst is meghívtak Nandanék. Nekünk is volt szerencsénk kivenni a részünk az ünneplésből, így készülhetett el ez a kisvideó arról, hogyan ünnepli a gyerek születésnapját egy középosztálybeli indiai család. :-)

Csák Gyula – Indiai jegyzetek: A tévében fogyókúrarecepteket hirdetnek. Csak ezerötszáz kalória és külön előnye, hogy eloszlatja az éhségérzetet. Statisztikák szerint ezer kalória jut egy átlagindiaira - a fogyókúrareceptek használata után tehát meghíznának.

Sharmila mozgássérült, csak mankóval képes járni, így egyetlen esélye az emberi életre, ha tanul. Azonban Sharmila 7 tagú családja nagyon szegény. Édesapja és az egyik öccse egy selyemszövő műhelyben dolgozik a faluban. A család összes bevétele 2500 rúpia (10 000 Ft) havonta, így se az iskolára, se a gyógykezelésre nincs pénzük. Szerencsére Sharmilának sikerült támogatót találnuk, így továbbra is járhat iskolába. A videóban Sharmila nem csak bemutatkozik, hanem szó esik a betegségéről és a gyógykezelésről is...pontosabban azt tudhatjuk meg, hogy ha Indiában nincs pénzed, akkor nem nagyon reménykedhetsz a gyógyulásban.

Ha már az előző bejegyzésben írtam arról, hogy Dóri március óta minden nap jógázik, akkor itt az ideje még egy kis érdekességet mutatni. Ugyanis Dóri már egy ideje gyereknek is tart jóga foglalkozásokat. Hogy ez miként is kezdődött azt a tovább gombra kattintva lehet megtudni. Sőt, továbblapozva még egy másik videót is meg lehet nézni erről. :-)

Varanasi, mint India egyik legősibb kultúrális és vallási központja híres a jógaiskoláiról is, így érthető, hogy Dóri ki szerette volna próbálni a jógát. Persze jó mestert találni itt sem olyan egyszerű, mert sajnos sok olyan iskola is van, ahol inkább csak a turisták pénztárcájának a megcsapolása az elsődleges szempont, nem annyira a minőségi oktatás. Nekünk azonban szerencsénk van, mert házigazdánk öccse, Radzsan, már 15 éve jógázik, így hozzá bátran fordulhattunk tanácsért. Ő ajánlotta Ravindra mestert, vagy ahogy mi hívjuk, a Gurujit. Dóri március óta szinte minden nap jár jógázni egy közeli kis templom udvarára, ahol a Guruji az óráit tartja, így arra gondoltunk, hogy eljött az ideje, hogy egy rövid kis riportot is készítsünk a Gurujivel. Sajnos a riport hangminősége nem lett túl jó, így írásban is összefoglaltam a lényeget, amit a tovább gombra kattintva lehet elolvasni...sőt egy másik videót is meg lehet nézni, ugyanis Radzsan nem akarta elhinni, hogy Dóri már a Brisik ászanát is elkezdhette tanulni. :-)

Először is Boldog Új Évet Mindenkinek! :-) Reméljük Neetának is az lesz, annak ellenére, hogy egy 8 tagú, nagyon szegény falusi családban él. Édesapja és egyik testvére egy selyemszövő műhelyben dolgozik, a család összes bevétele 2500 rúpia (10 000 Ft) havonta. Arról már volt szó korábban a blogon, hogy ennyi pénzből hogy lehet megélni Indiában, így aki azt a bejegyzést olvasta, az bizonyára nem csodálkozik azon, hogy a család nem bírja fedezni Neeta taníttatásának költségeit. Szerencsére találtunk számára támogatót, így nem kell abbahagynia a tanulást és férjhez sem kell mennie idejekorán. A videón szerintem mosolyogtató látni, ahogy a falu apraja-nagyja körbeáll minket és nagy izgalommal figyeli az eseményeket. Nem csoda, hogy Neeta kicsit zavarban van. :-)

Egyik este vendégül láttuk Nandlal Mastert és a feleségét. Mivel nem voltunk biztosak benne, hogy az európai ételek ízleni fognak nekik, így készültünk pár helyi étellel is. :-) Az vacsora indiai részét Banti és Nandan segített elkészíteni. Hogy pontosan mit, a tovább gombra kattintva megtudható.

Mindig örülünk, ha barátok látogatnak meg minket Varanasiban. A mostani alkalom különlegessége pedig az volt, hogy Erika és Józsi egyben Radhika támogatói is. Így nem csak a várost és a falvakat néztük meg, hanem Radhikát is meglátogattuk otthonában. Videó nem készült az eseményről (már így is zavarban volt minkét fél :-)), de néhány kép azért igen, ráadásul Józsi még az itt eltöltött napok alatt készített fotóit is megosztotta velünk. A fenti fotóalbum azt mutatja be, milyennek is látta Erika és Józsi Varanasit és Mehdiganjt, na meg a „találkozásról” is került bele pár kép. A tovább gombra kattintva pedig megnézhető, ahogy Józsi angolórát tart az ötödikes gyerekeknek a Lok Samiti iskolájában, valamint Radhikával még a nyáron elkészített rövid bemutatkozó videóriport is.

Otthon közeledik a karácsony és bizonyára az ünnepi készülődés is már elkezdődött. Indiában a többség persze nem tartja a karácsonyt...ami ugye nem meglepő. :-) Nekünk viszont hiányozni fog. De India azért gondoskodik róla, hogy ne maradjunk ünnep nélkül. Mondhatni itt szinte minden napra esik legalább egy ünnep, de ha csak a legnagyobbakat nézzük, akkor azokból is volt jópár a közelmúltban. A részletekért a tovább gombra kell kattintani.

Indiában is beköszöntött a tél. Itt Varanasiban napközben ugyan még kellemes az idő, de esténként már 8-10 fokig is lehűl a levegő. És persze napról-napra egyre hidegebb lesz. Mivel Indiában a fűtés nem jellemző, a házak és az iskolák ilyenkor már nagyon áthűlnek, az egyre gyengébb napfény nem képes felmelegíteni az épületek belsejét. Mi bármennyire is felöltözünk, ha kicsit hosszabb ideig kell egyhelyben lennünk, teljesen átfagyunk. És a gyerekek az iskolákban gyakran ilyenkor is csak a betonpadlón ülnek, maximum a földre leterített vékony pokróc próbálja felvenni a harcot a hideggel. Azt gondolhatnánk, hogy legalább mindegyikük jól felöltözik...de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis szinte minden iskolában kötelező az egyenruha viselete, azaz télen sem lehet akármit felvenni. Ahhoz, hogy valamelyik gyerek meleg ruhába tudjon iskolába járni, meg kell venni az előírt téli egyenruhát-egyenpulcsit. Ami persze az olyan családoknak, ahol a napi megélhetés is komoly gond, nagyon drága.  Éppen ezért az alapítványunk által támogatott gyerekeknek a téli egyenruhát is biztosítjuk.

December 6-án volt a 18. évfordulója az ayodhyai mecset lerombolásának, amely akció azóta jelképe lett a hindu-muszlim ellentétnek Indiában. Tegnap, amíg az étteremben vártuk, hogy az ebédünk elkészüljön, a kezembe akadt az aznapi újság, ahol a címlapon szerepelt, hogy hála a fokozott biztonsági előkészületeknek, az évforduló rendbontás nélkül telt el. Az öröm azonban korai volt. Még aznap este bomba robbant itt Varanasiban, a hinduk szent városában, az esti folyóbúcsúztató szertartás (aarti) alatt. Mivel ezen az eseményen rendszeresen több ezer ember vesz részt – helyiek és turisták vegyesen -, így sajnos rengeteg a sérült. A robbantást az Indian Mujahideen nevű radikális muzulmán szervezet vállalta magára. A hivatalos adatok szerint egy kisgyerek halt meg és harmincheten megsérültek, de a helyiek beszámolóját hallgatva és a képeket látva egész biztos, hogy ennél jóval több a sebesült. A terrorcselekmény hátteréről a tovább gombra kattintva lehet olvasni.

A nagyvárosokban bizonyára vannak szép, elegáns fodrász szalonok is, de egy olyan kisvárosban, mint a Budapesttel összemérhető népességű Varanasi...hát, már nem annyira egyszerű az ember dolga, ha ilyen helyet szeretne találni. Helyette általában kénytelen megelégedni azzal, amivel az Indiaiak túlnyomó többsége...azaz az utcai fodrászmesterekkel. Ők gyorsan és igen olcsón vágják a hajat, egyetlen probléma van, hogy többnyire 1-2 fazont ismernek és azok sem a modern nyugati frizurák. :-) Engem is egy ilyen „mester” szokott kezelésbe venni, igaz annyival kényelmesebb a helyzetünk, hogy házhoz jön. Kiszállással együtt 20 rúpiát (nem egész 100 forint) kell fizetnünk neki. Dóri hajához viszont nem engedjük nyúlni. :-)

Mamta Bind nagyon szegény családban él. A riport a házuk ajtajában készlüt vele. Édesapja egyedül neveli őt és testvéreit, így - mivel a nővére már házas és nem él velük - a tanulás mellett neki kell vezetnie a háztartást és ki kell vennie a részét a ház körüli munkákból is. Ennek ellenére osztályelső, így talán van esélye arra, hogy megvalósítsa nagy álmát és orvos legyen.